Szóra sem érdemes. Betörött a fejem és eltört három bordám, de nem én vagyok az oka, hanem az új kötél - mondja Horác, trapézról lezuhant artista

Tízen állják körül a Rókus-kórház balesetszobájának egyik sarokágyát: tegnapi cirkusz látogatók, akik jelen voltak Camek Horác cseh artista lezuhanásánal. Bekötött fejjel, de mosolygós arccal fekszik vasárnap délután a kórházi ágyon a szerencsétlenül járt artista, beszélget látogatóival, mikor pedig ezek elmentek, egy magyar színházi képeslapot olvasgat. Nem ért belőle egy szót sem, mint mondja, de hát valamivel csak szórakozni kell. Igen, hát ez az artistasors: mindennap vásárra vinni az életet..

Horác egyébként nem szomorú és kétségbeesett: egyszerűen szégyelli magát... Hogy az ővele megtörténhetett!

A kötél volt mindennek az oka. Ismeri ugye a mutatványomat! Nem?..Tornázom fenn a trapézon, utána pedig a szám végén, úgy teszek, mintha lezuhannék. Egyelőre úgynevezett tűzoltócsomóval összekötött kötél csavarodik le zuhanásom közben az a kötél megfeszül s mikor a fejem már csak huszonöt centiméternyire van a földtől, visszatart engem, hogy mégse zuhanjak a földre. Másfél
évig jártam a világot közönséges kötélszínű kötéllel, most aztán azt gondoltam, hogy szebb lenne egy fehér kötél és egy héttel ezelőtt új kötelet vásároltam Prágában.
- Ez a kötél pedig..-szólunk közbe.
- Úgy van. Ez a kötél volt minden bajnak az oka. Pedig előadás előtt, mint minden nap , tegnap is személyesen győződtem meg róla, hogy rendben van-e minden, a trapéz felerősítése, a csavarok és a kötelek. Rendben volt minden, de hát.a kötél elszakadt.
Szomorúan rántja meg a vállát:
Kellet nekem fehér kötél!..
S mi baja történt?
Á semmi - legyint- igazán jelentéktelen, beszélni sem érdemes róla. Betörött a fejem és eltörött három bordám.
Fáj?-kérdezzük részvétellel.
Ugyan kérem...- int le majdnem haragosan - nem az a fontos, hogy fáj-e! Az a lényeges, hogy
nem maradjon vissza semmi, újra teljesen egészséges leszek és dolgozhatom. Remélem, hogy már egy hét múlva.

Elgondolkozik.

- Tudja, azért volt valami megható a tegnapi eseményekben..Mikor kivittek összetörten, véresen a porondról és ott az öltöző előtt a hordágyon egy pillanatra kinyitottam a szememet: ijedten, rémülten, részvéttel meredt rám a sok kifestett artistaarc vigyorgó bohócpofa. Tudja, ezt a képet soha életemben nem fogom elfelejteni! Nagyon sajnáltak engem szegények. Különben ..mit tudom én?..lehet, hogy nem is engem, talán saját magukat sajnálták...
- Mondja: történt már magával valaha baleset?
Soha!- kiáltja szinte harsányan- soha! Még próbákon sem. Az nálam ki van zárva. És most sem én tehetek róla, tessék megírni kérem, hogy a kötél volt az oka, nem én..

Fáradtan dől vissza az ágyra:Fején a kötés lassan átvérződik és most olyan, mintha biborvörös turbánt viselne. A cirkuszban egyébként természetesen nem állhat meg az üzem, ma már egy fiatal hölgy helyetesítette a 20 méteres magasságban a trapézon a szerencsétlenül járt Horácot: Mis Ninon, a levegő királynője..