*

A pénz hűséget követel, - ahhoz megy és annál marad, aki megbecsüli, akár a fillért, akár a milliót - ez A gazdag ember-nek, Lakatos László vígjátékának a végső következtetése. A gazdag ember, Farkas Aurél, amig valóban gazdag, addig lompos ruhában jár, lágytojást vacsorázik, minden fillért számon tart. Mikor elveszti vagyonát, drága ruhákat szeret, dús lakomákat eszik, nagyvilági nőt tart barátnőnek, tartja a látszatot egész a börtön küszöbéig.

Aztán újra gazdag lesz és felveszi az ócska ruhát, megeszi a tojást, kitörli a szállodai számlából az el nem fogyasztott második kiflit. Ez a darab vígjátéki alapja, - kissé kigondoltnak tünik, de alkalmas a gazdagság és szegénység problémájának bizonyos szempontból való színpadi ábrázolására.

Ebben a keretben mozgalmas dolgok folynak le a színpadon, nagy transzakciókról tárgyalnak, jópénzű és rosszhírű bankár, üzleteket kötő, de végeredményben mégis úri tempójú gróf, fezőrök, pénzbajait szerelmi szolgálatokkal rendező nagyvilági hölgy, szerelmes természetű másik gróf, gazdájába áhitatosan szerelmes titkárnő jönnek-mennek a színpadon, nagy vagyonok úsznak el és úsznak vissza s közben lélektani konfliktusoknak is tanui vagyunk.

Lakatos tudja, mi érdekli a nézőteret, érti a mai kor - és talán minden kor - pénzéhségét, azt az izgalmat, amely az embereket elfogja, ha szemük láttára tízezrek, százezrek, milliók mennek kézről-kézre. Tud jó szerepeket is építeni, darabja minden alakjának oszt ki valami hatást. A pénz körüli táncot rejtett iróniával nézi, amely kellő pillanatban kiütközik a dialogus fordulataiban. Inkább dialektikai és színpadi, mint lélektani eszközökkel dolgozik s ebből bizonyos önkényességek származnak.

Csak színpadon lehet például elképzelni, nem az életben azt a grófot, aki merő úri gesztusból egy csekkel kirántja a főszereplőt a vagyoni romlásból és nehéz elhinni azt is, hogy ez a főszereplő csekk-csalást követ el, hogy lehetővé tegye barátnőjének, - aki mikor megtudta, hogy tönkrement, hűtlen lett hozzá - és a grófnak, - aki miatt tönkrement - a velencei nászutat.

Az előbbi azonban lehetővé teszi a darab fordulatát, az utóbbi pedig alkalmat ad a darab legérdekesebb jelenetére. S ha így a strukturában önkényességeket érzünk is, az egyes jeleneteken belül logikusan folynak a dolgok, - az író tisztában van azzal, hogy meddig terjed a nézőtér hiszékenysége, de nem él vissza ezzel a tudomásával.

Nem az élet törvényeivel dolgozik, de a színpad törvényeit s a nézőtér lélektanát tiszteletben tartja. Dialogusa mindig hatásosan pattogó, a szereplők, ha szükség van rá, Lakatos elmésségével beszélnek. Az írónak megvan a maga nem nagyon hízelgő véleménye a pénzről és bolygóiról, de ezt a véleményét úgy igyekszik kimondani, hogy ne legyen keserű és bántó. Tudja azt is, hogy a színpadon az ötlet hálásabb a gondolatnál.

Törzs Jenőnek nagy és hálás szerep jutott. Alkalma van egy ugyanazon alakot sokféle fazettájában megmutatni, sokféle hangot megütni. Gondolkodva dolgozta ki szerepét, lélektanilag hitelessé teszi tipikus és egyéni vonásaiban egyaránt. Játékának alapjává a gazdag ember fölényét teszi, amely az elszegényedésben pózzá válik s csak a belső nyugtalanság és bizonytalanság takarója; erre az alapra hiánytalanul építi fel a magatartás többi elemeit.

A többi szereplők közül figyelmet kelt Titkos Ilona a nyugodt, előkelő magatartás alól kitetsző pénzsóvárság éreztetésével, de különös meglepetés számba megy Köpeczy-Boócz Lajos kitűnően megmintázott és végig egységesen tartott bankár-figurája. Szakács Zoltán kissé túlsok konvencionális vonással játssza a bő gesztusú grófot, Kertész Dezső a könnyelmű grófot.

*

Babay József talált egy kitűnő alakot: a falusi kuruzslóasszonyt, az egyedüli embert a nyers munkából élő parasztok közt, aki az eszéből él és pénzért össze-vissza gabalyítja, hogy pénzecskékre tudjon szert tenni, a falusi emberek életét. Talált ezenkívül egy kitűnő vígjátéki ötletet: az asszonyuralom alatt nyögő férfiak lázadását s az asszonyoknak ugyanolyan iga alá kerülését, amilyennek azelőtt ők vetették alá a férfiakat.

A két jó és értékesíthető leleményt nagyjából elfogadhatóan elindította A napraforgó első felvonásában. Aztán úgy elejtette, mint a darabban a fiatal menyecske a porcellánbögrét, amit az ura ajándékba hozott neki. Ajándékbögrét és írói leleményt meg kell becsülni - ezt írónak mindenekelőtt tudni illik.

Babay nem becsüli meg a saját ötletét, ahelyett, hogy kifejlesztené, kinyújtja, felhigítja, ellaposítja és invenciója fogytán, a közönségnevettetés erőltetett elszántságával körülteremtettézi olyan izléstelenségekkel, amilyeneket a Nemzeti Színházban, pedig jó negyven esztendeje járunk bele, még sohasem láttunk.

Azt kívánja tőlünk, hogy nevessünk, mikor Hosszú Zoltán kétrét görnyedve és Pethes Sándor sántán jön a színre - nyomorékságon nevetni! - és mikor a vén csúf kuruzslóasszony dali táncra perdül hol váltott férfiakkal, hol egyedül. Rendben van. A bohózat, az bohózat. De a nevettetésnek van határa a bohózatban is és a színpad - állami színpad! - nem vásári komédia.

Mély elkedvetlenedéssel jöttünk el a színházból és Arany János bölcs mondása járt a fejünkben: A bolondot, ha bolondoz, neveti a sokaság, de ha okos nincs szavában, időt vele el ne tölts. Egyedüli enyhítő körülmény Vaszary Piroska nagyszerű játéka, - az is csak az első felvonásban, mert azontúl nincs szerepe, csak bolondozása.

Schöpflin Aladár