Egy-két megjegyzést illik tenni az embernek a halott védelmében.

Először is kérem, mit ért a nagyságos, sőt nem lehetetlen, hogy méltóságos asszony kondáshaj alatt? Valami durvaszálú, tisztátalan, disznózsírtól csepegő hajzatot, nem? A kondás, akit magam láttam életemben, véletlenül mind rendesen tisztálkodott; szegény parasztnak olyan dísze a haja, akár madárnak a tollúja; többet törődik avval, mint az urak, akiket a fodrász szépít.

Megengedem persze, lehet a kondás közt is olyan, akinek zsíros, sőt zsírozatlan, fésületlen, férges haja van a fején.

Ellenben Adynak, tudjuk, a legfinomabb haja volt, olyan fényessége volt, amit nem a brillantine adott. Született fény volt az, mint a szemfény. Ady mindig meg volt fésülve, de annak a szép, teli, puha gesztenyehajnak egy lombja le szokott volt bukni a homlokára. Az ilyen lágy, hullámos haj ugyebár a fiúkorban a leggyengédebb, leggyönyörűbb. Mennél fiatalabb Adyról van szó, annál kevésbé lehet a haját kondáshajnak bélyegezni.

Másodszor: az ember nem kurjongat olyan hosszú szöveget, mint azt, hogy: táncol a halál, míg áll a bál. Föl lehet tenni, hogy egy lázongó, fiatal léleknek, pezsgősen, tetszett, hogy egyszer a jókedvű, úri társaság közé kiáltson efféle balladai idézetet. Egyszer és nem többször, ilyen unalmas dolgot nem művel egy zseniális fiú. És aki kurjongat, mondom, az nem szöveget kurjant, amit gyorsírni lehet; a kurjantás nem szöveg, az zene.

Azután azt hiszem, ha Ady, mint a hölgy állítja üvöltve kurjongatott volna, eltávolították volna a bálból. Nem tisztelték még szentként azt a húsz-huszonkétéves gyereket.

Adynak természetes részegnek kellett lenni, hogy üvöltve kurjongasson. De milyen részegnek kellett lenni szegénynek, hogy egy úri háznál kurjongasson, üvöltve! Az üvöltve való kurjongatás külömben olyan produkció, hogy aki akár színjózanul is képes erre, azt a hangművészt elviszik a legdrágább music hallba, Londonba. Azt akartam jelezni, hogy Ady, mennél holtabb részeg volt, annál gyöngébb volt, annál kevesebb volt a hangja, csak nevetett rekedten, vagy nyögött betegen. Eleget ittunk Mellette, mikor Pestre került; akármilyen erőtlen lett, az az üvöltve kurjongatós váradi természet egyszer-másszor kitört volna belőle.

Harmadszor, könyörgöm szépen, lehetetlen, lehetetlen az, hogy Ady, aki Debrecenben tanulta az ivást, egy házibálon, ahol nem vedelik a bort, ahol azt az üde pezsgőt kínálják, s pláne a házibál kezdetén, mikor még bemutatják a fiút a késéssel érkezett úri babának, hogy Ady az ártalmatlan pezsgőtől akkor már úgy berúgott volna, hogy üvöltve kurjongasson és bárgyú mód ordítozzon.

Ezek után magam se tudom, ki segíthetett kiszakítani magát a hölgynek az Ady kezéből, amely "mint a vaskapocs fogta át derekam."

A privát versekben egész koszorúja szerepel a Mult dicsőinek, Jókai, Justh Zsiga, Rákosi Jenő, Kiss József, Bródy Sándor, külföldiek is, mint D'Annunzio és Rainer Maria Rilke. A rájuk vonatkozó adatok bizonyára hitelesek; Adynk esetében az úrhölgyet tévesen informálták.