A magyar búzapiacon, amióta bizonyossá lett, hogy a határidőüzlet visszaállítására belátható időn belül számítani nem lehet, nagy belső feszültség uralkodik, amelyet egyrészt a világpiacon észlelhető erős s egyre fokozódó vásárlókészség, valamint az Olaszországnak lekötött, de még le nem szállított búzamennyiség sorsa még jobban elmélyít. Ez év júliusában Winchkler, akkori kereskedelemügyi miniszter, kétmillió métermázsa búzát adott el Olaszországnak az új magyar termésből, a maihoz viszonyítva elég alacsony árakon.

Az olasz eladási árakhoz viszonyítva állapította meg a kormány a búza irányárait, amelyek azonban mint ezt a későbbi tények beigazolták, a világpiac irányához képest túl alacsonyan voltak megállapítva, s ma már messze elmaradnak a valóságos árak mögött. Az északamerikai és kanadai szárazság, valamint az eleinte csak angol-olasz viszonylatra szorítkozott, de azóta a spanyol események következtében orosz viszonylatra is átcsapó világpolitikai feszültség a búza árát a világpiacon viharosan felszöktette. Erre a lázas emelkedésre a legmeggyőzőbb bizonyíték, hogy júliusban, amikor a magyar-olasz búzamegállapodást aláírtuk, Winnipegben a Manitoba II. árfolyama 72 cent volt, ma pedig 172 cent, az emelkedés tehát 100 kg-onként 2 dollár 20 centet, 11 pengőt tesz ki.

A magyar gazdák, bár a kormány a határidőüzletet betiltotta, a világpiaci búzaárak alakulását pontosan figyelték, árigényeiket ehhez képest állandóan emelték, úgyhogy ma, különösen az Alföldön, a búza ára a hivatalos irányárakat közel hat pengővel haladja meg.

Ilyen körülmények között érthető, hogy az Olaszországnak eladott kétmillió mázsa búzából idáig a kormány szervei csak egymillió mázsa búzát szállítottak le, s ezt is csak úgy, hogy a magyar gabonakereskedők saját készleteikből 600.000 mázsát bocsátottak igen mérsékelt áron a kormány rendelkezésére. Hogyan s mikor szállíthatjuk le Olaszországnak a második lekötött millió mázsát, egyelőre megoldatlan rejtély, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az őszi esőzések a vetést erősen hátráltatták s a téli hónapokban a gazdák csak kis mennyiségeket szoktak piacra hozni.

Meg kell állapítanunk, hogy azok az urak, akik annakidején a kormánynak azt tanácsolták, hogy a világpiac irányzatára való tekintet nélkül 3.5 millió mázsa búzát adjon el Olaszországnak és Ausztriának olcsó áron, alaposan levizsgáztak szaktudásukból és előrelátásukból. Osztrák viszonylatban a magyar kereskedők a lekötött mennyiséget túlnyomó részben már leszállították, mert az osztrák malmok a rossz termésre és a világpiac áralakulására tekintettel, a szerződésszerű árakat nem vették figyelembe s a magyar búzát magasabb árakon vették át, még pedig 20 schilling helyett 22-23, sőt jobb búzánál 25-27 schillinges áron.

Svájci viszonylatban a megállapodást nem a kereskedelemügyi minisztérium, hanem a külügyminisztérium gazdasági osztály kötötte, már sokkal helyesebb alapon, amennyiben az árakat nem szegezték le előre, hanem a Manitoba II londoni árjegyzésének a szállítást megelőző heti átlagát vették alapul, s így az utolsó szállítmányok már ránk nézve meglehetősen kedvező árakon történtek.

A svájci szállítmányok tehát a rendes kereskedő gondosságával és józanságával s nem a képzelet szárnyain bonyolíttattak le, mint ez az olasz és osztrák búzaszállításoknál történt. Hogy az olasz kormány a még hátralévő egymillió mázsa magyar búza leszállításánál milyen álláspontot fog elfoglalni, egyelőre bizonytalan.

Olaszország beviteli szükséglete, még az esetben is, ha nem gyűjt háborús búzatartalékot, a Broomhall szerint 8.5 millió Quarter, tehát 19 millió mázsa. Körülbelül négy hét óta az olasz kormány nagy eréllyel folytatja vásárlásait Ausztráliában, Kanadában, Argentínában s fizet devizában világpiaci árakat, lévén Itáliának áruforgalma ezekkel az államokkal sokkal alacsonyabb, semhogy búzavásárlásainak egy részét is kompenzációs alapon egyenlíthetné ki.

Angol források szerint Olaszország idáig 500.000 tonna búzát vásárolt fel, úgyhogy közel másfélmillió tonnára még szüksége van. Igen helyesen és bölcs előrelátással dolgozik a római kormány, mert nem várja be, amíg a látható búzakészleteket Anglia és Németország felvásárolja és Olaszországot kényes helyzetbe sodorja.