Harkányfürdő, augusztus 23.

Baranya délnyugati sarkában fekszik ez a kis magyar fürdőhely.
Forró kénes vizét több mint egy évszázad óta használják beteg emberek, de neve csak most, néhány év óta vált ismertté. Ápolt, nagyúri park közepén régi kastélyból átépített régies, de tiszta és kényelmes szálloda, modern, százados fáktól övezett strandfürdő – ez a kis fürdő mindenütt a világon arra volna hivatva, hogy ez enyhén ívelő dombok közé ágyalt szép magyar vidéken a fejlődés, az urbanitás és haladás középpontja legyen.

Hogy ez nincs így, hogy a forró meleg víz az év nagyobbik felében hasztalan ömlik el, hogy néhány szép új szállóhelyen kívül a fürdőparkját ma is, mint két emberöltővel ezelőtt, kukoricaföldek s aszott tarlók övezik, annak elsősorban a tőkehiány, vagy meglevő tőkék rossz felhasználása az oka. Ami azonban a gazdaságilag csak felületesen iskolázott figyelőt is megdöbbenti az, hogy az ernyedtség és fáradtság jelei mindenütt kiütköznek.

Gazos tengeriföldek, ápolatlan kertek, új településnek, értelmes kertgazdaságnak kevés vagy semmi nyoma, friss főzeléket, jó gyümölcsöt Pécsről kell behozni, elkínzott, törődött asszonyok, elhanyagolt külsejű férfiak – ezt látja az ember lépten-nyomon.

De lát a figyelő szem mást is!
Lát lépten-nyomon derék paraszti embereket, férfiakat és asszonyokat, tehetős gazdaembereket, fürdőznek, sétálnak, térzenét hallgatnak, kocsmában esznek-isznak, de ezek fürdővendégek, paraszti fürdővendégek Bácskából, Tolnából, Baranyából, nem környékbeli református magyarok, nem az Ormánság egykéz, módos és rátarti magyarjai közül kerülnek ki, ezek a fürdővendégek svábok, akik nyugodtan, csöndesen és minden feltűnés nélkül élvezik életük kemény munkájának a gyümölcseit.

A fájdalmas kérdésre, miért csak a dunántúli sváb paraszt boldogul és gyarapodik, miért csak a baranyai német gazdának jut ideje és pénze, hogy beteg tagjait gyógyíttassa s miért nem a magyarnak, csak egy a válasz. Itt, a kis országnak ebben a sarkában találkozott két olyan tényezője mai életünknek, amelynél szerencsétlenebbet kigondolni is nehéz: a rosszul vezetett nagybirtok és a rosszul vezetett parasztság. Hány helyen ismétlődik meg ez a boldogtalan találkozó, ki tudja kívülről megmondani!

Csak az a vigasztaló, hogy a szomorú képből lassan kiütköznek a közelgő jobb jövő hordozói.
A fürdőteleptől alig kőhajításnyira áll egy kis tanya. Fehérfalú lakóház, rendes tiszta istálló, jól megművelt dinnyeföld, szép fehér Orpington-tyúkok serege. Bevándorló lakik ezen a kis tanyán. Bácskából jött s a tíz holdja vételárán kívül csak egy kosárnyi cókmókot hozott magával, a dolgos asszonyát s a két kisfiát. A házat, az istállót, a vermet, az ólat egyedül, a saját kezével építette fel, ma már van három tehene, öt disznaja, elsőrendű baromfija, van egy kis pénze is!

Ez a szívós magyar paraszt, ez képviseli a jövőt, ez az igazi fajvédő s az ő fiai és unokái talán elérik azt, hogy sváb gazdatársaik példájára maguk is fürdőzhetnek Harkány meleg, gyógyító vizében!