A ,,Reulse” angol csatahajón a véres palma di maiorca-i nyaralásból

Most érkezett vissza a legborzalmasabb és egyben legszebb nyaralásból az a két pesti dáma, Gaál Amdorné Jákó Amy és Bosnyik Istvánné, akiket a spanyol forradalom a világ egyik legfestőibb szigetén, Palma di Maiorcában ért.

Július 15-én utaztak el Barcelonáig vonattal, s onnét hajóval folytatták útjukat. Gaál Andornén ugyancsak nem látszanak meg azok a véres események, amelyeknek heteken át szemtanúja volt. A történelmi nyár izgalmas spanyol eseményeit így mondja el:

- Barcelonában tíz napig voltunk, ott is voltak már uccai összeütközések, csata, halottak és lövöldözések..de ott még minden olyan oparettszerű volt. Az utolsó napon mégis figyelmezettek:
jobb,, ha elmegyünk! Erre elhajóztunk Palma di Maiorcába, amelynek Terreno nevű fürdőnegyedében szálltunk meg. Első két napon nyugalom volt ott, élveztük, hogy hatemeletes szállodánk földszintjén lakunk és erkélyünkről beléphetünk a tengerbe. Harmadik napon bikaviadalra készültünk, még pedig heccből, spanyol nemzeti ruhában és a palmai kereskedőnél vettünk mantillát, csipkekendőt, fésűt, délre vártuk haza az arénajegyeket és a ruhacsomagot. Nem jött. Megkérdeztük a portást, nem kellene e megsürgetni a jegyeket s a csomagot. A portás erre azt felelte, nem tudjuk-e, hogy az üzleteket bezárták és bikaviadal nem lesz, mert kitört a forradalom.
Mi csak mosolyogtunk, azt hittük, itt is csak olyan operett lesz belőle, mint amilyen Barcelonában volt.

Jöttek a repülőgépek- kommunista pilóták -és elkezdték a fasiszta-kormánypárti Palma középületeit bombázni. Mi talán ötpercnyire laktunk ettől a tűzvonaltól. Az első szörnyű bombázás napján elbúcsúztunk egymástól, azt hittük ott pusztulunk. Azután megszoktuk és kezdtünk vakmerőek lenni. Követelők s hogy úgy mondjam: bombaszemtelenek..Kimentünk reggelire az erkélyünkre és vártuk-a bombákat. Bombadörrenés, tűz és csatazaj nélkül már nem is ízlett a tea..

A forradalmárok maguk hihetetlenül kíméletesek voltak. Történt, hogy át akartunk menni az uccán és intettünk, hogy nem merünk. Ők nevettek, abbahagyták a lövöldözést és jelt adtak, hogy nyugodtam átmehetünk.

Egyetlen magyar ember volt Palmában egy Mezei Ferenc nevű fiatalember, aki Párizsban él, az naponként telefonált nekünk és közölte velünk a fontos politikai híreket. Egy nap jelezték nekünk, hogy pár órán belül francia hajó indul, pakoljunk és meneküljünk. Úgy reszkettünk és izgultunk- éppen bombázás volt- barátnőmmel a szobában, hogy nem tudtunk felkészülni és lemaradtunk.

Azután jelezték, hogy másnap angol csatahajó jön értünk, ezerötszáz palmai idegenért. De senkinek sem szabad nagy kofert vinnie, csak egy kis kézitáskát.- Bosnyáknénak és nekem pedig nyolc hétre való rengeteg ruhánk bundánk és egyéb holmink volt. Mit tegyünk? Minden asszony szereti jó ruháit: felvittünk mindent a hajóra.

Elmondhatatlan, milyen előzékenyek voltak mindenkihez az angolok.Amint kiültünk a fedélzetre:
kigyulladt a hotelünk -hír szerint a fasiszta-kormány menekült oda és félórán belül összedűlt.
Ezt még láttuk, a parton minden égett..De az angolok vigasztaltak bennünket, egy tiszt odaült a rossz zongorához, sört hozattak, bál kerekedett a vendégszerető hajón, amelyen 1500 nemzetközi polgárember igyekezett a halál szigetéről békésebb partok felé...