Az is nagyon rossz szokása az anyáknak, hogyha csecsemőjük sír, csörgőkkel, dudákkal, sípokkal smindenféle furcsa játékszerrel próbálják elhallgattatni. A csecsemők, ezekre a csörgőkre, ideig-óráig el is hallgatnak, mert az ismeretlen hangokra valósággal meglepődnek, izgalomba jönnek.

Ezek az izgalmak csak fokozzák a gyermek idegességét, s ha már ideges, a bajt csak súlyosbítják. Másik igen rossz szokása az anyáknak, hogyha gyermekük sír, táplálékot adnak neki, hogy ezzel elhallgattassák. Ezt sem szabad tenni. A gyermek azért sír sokat, mert ideges és nem azért, mert éhes.

A sokat síró csecsemő mind ideges, ezt kell a szülőknek figyelembe venni. Ha mármost egy ilyen ideges gyermekhez nem nyúlunk hozzá sem táplálékkal, sem játékszerrel, sem bölcsőringatással, énekkel, csörgővel, a kutyussal, cicával és hasonlókkal, a gyermek természetesen egy ideig még jobban fog sírni, de ez nem baj.

Inkább sírjon, mint a számára érthetetlen, mindenféle külső behatásokkal hassunk reá s romboljuk amúgy is gyönge idegeit. A síró gyermek számára a legnagyobb mértékben megnyugtató az, ha senki nem szól hozzá, nem próbálja mesterséges eszközökkel megbékíteni. Az eredmény persze nem fog azonnal jelentkezni, később azonban annál szembetűnőbb formában.

Nézzük csak meg a bölcsődéket, a csecsemővédő-intézeteket, kórházakat, ahol szakszerű elbánásban részesülnek a kicsinyek - milyen „rendesek”, fegyelmezettek lesznek itt hamarosan. Hálóval elkerített ágyacskáikban játszadoznak egyedül, vagy nagybölcsen szemlélődnek, de nem sírnak, nem nyugtalankodnak csak akkor, ha a pontos időben nem kapják meg táplálékukat.

A gyermek számára, ebben a csecsemőkorban ez a legfontosabb s minden külső behatás csak beteggé teszi. Pontos, szigorúan megszabott időközökben adjunk táplálékot a gyermeknek. Ha ezt betartjuk s nyugalmát nem zavarjuk síppal és dobbal, soha nem fog sírni ez a gyermek, ha egyébként nem beteg.

Az anyák azzal rontják el a gyermek nyugalmát, hogy mindennel kedveskedni akarnak neki, olyasmikkel, amiket a szegény apróság egyáltalán nem ért s az izgalmak idegessé teszik. Nagyon jellegzetes tünete a gyermekidegességnek az, hogy az ideges gyermek majdnem minden étkezés után hány és teljesen csak akkor nyugodt, ha - szórakoztatják.

Valóságos zsarnoka az ilyen apróság a háznak. Ezt a zsarnokságot nem lehet máról-holnapra megszüntetni. Ha a gyermek egyszer valamire rászokott, arról nagyon nehéz leszoktatni. Szoktassuk őket rendes alváshoz, illetve egy megszabott időpontban a lefekvéshez, szoktassuk őket beosztott időrendi táplálkozáshoz és a világért se szórakoztassuk őket semmivel.

És ha egy kicsit elsírja magát az apróság, ne rohanjon oda az egész ház kedveskedni, mert ezzel a gyermeket hallatlanul elrontjuk. Vaskövetkezetességgel kell betartani a gyermekkel szemben egy rendszert s az eredmény bámulatos lesz. Tessék csak beleképzelni magát valakinek egy csecsemő helyzetébe!

Ennek számára minden új, amit magakörül lát s ha rázudítunk valami csörgő lavinát, hogy megzavarjuk! Soha ne siettessük a gyermek szellemi fejlődését, mert ez megbosszulja magát. Ne öröljünk annak, hogy apróságunk korát meghaladó értelemmel bír, mert ez már ideges tünet, ami azt jelenti, hogy a gyermek agyát túlságos korán vettük igénybe, megerőltettük.

A szellemi fejlődésnek ép úgy meg van a maga időrendje, mint a testi fejlődésnek. A csecsemő testi fejlődésének természetes sorrendje az, ha féléves korában ülni, egy éves korában állni és járni kezd. A természetes tempó tehát sem testi, sem szellemi téren beavatkozni nem szabad. Ismeretesek azok a gyermektípusok, kikről mondják, „olyan jók”, nem is tudni hogy a házban gyermek van.

Az ilyen gyermekek nyugalmát nem csak a helyes környezet és rendszeresen végrehajtott táplálkozás adja meg, hanem a szellem természetes fejlődése is. Ennek pedig igen nagy hordereje van a gyermek későbbi életére vonatkozóan is. A normális egészségű, nem ideges gyermek akkor is nyugodtan alszik, ha a szobában felnőttek beszélgetnek. Az a gyermek, aki felriad a beszélgetésekre, már ideges.