Amikor a Nyugat egyik multévi számában beszámoltam Az ember tragédiája szegedi szabadtéri előadásáról, abból indultam ki, hogy Madách remekműve nagyon is alkalmas az ilyen nagyméretű produkcióra. Ami kifogásolni valót Bánffy Miklós gróf rendezésében találtam, azt abból vezettem le, hogy a szegedi Tragédia (ebben az esztendőben különben épúgy mint az elmultban) nem egyéb, mint egy színházi előadásnak, ezuttal a bécsi Burgszínház előadásának átplántálása szabadtérre.

Azóta Salzburgban jártam. Megáztam a Jedermann előadásánál, ponyva alatt ültem, amikor megnéztem Faustot. Most pedig újból Szegeden voltam, ahol ismét gyönyörűséget találtam Az ember tragédiájá-ban. Azaz nem egész lényemből örültem ennek a színjátéknak, inkább a hatezer néző tömeglelkének reám eső parányi része gyönyörködött a tér- és fényhatásokban, a fölvonulásokban, a színészek játékában. Ötödfél órán át nyűgözött le a szegedi Tragédia.

Most pedig meg kell másítanom régi véleményemet és azt kell mondanom, hogy Az ember tragédiája hatalmas szabadtéri rendezésben, az embertömegekre gyakorolt hatásában bizonyára óriási kulturpropaganda-eszköz, de valójában egyáltalában nem alkalmas szabadtéri művészi ábrázolásra.

Mert szabadtérre csak az a mű való, mely egységes vagy egységessé formált szintéren játszható el. Szabadtérre való a Jedermann. A salzburgi dóm előtt egyszerű emelvényen játsszák, arra hosszú asztalt hoznak, ezt kiviszik később, aztán ládát cipelnek be, azt is kiviszik, ennyi a kellék. Persze a templom is belejátszik az előadásba. Szabadtéri produkció a salzburgi Faust is, abban a külön Faust-városban, amit Reinhardt a Reitschule udvarán építtetett, olyan módon, ahogy múzeumokban látni néha középkori város-modelleket.

Jobbra fönt a templom, balra lent a borpince, valahol fölötte Margit szobája, mellette Márta háza, a középen Faust szobája, alatta a börtön, elől a kert, mellette tér, kút, szentkép, mindenütt a középkori német város sikátorai - itt játszódnak a földi élet jelenetei, egyik az egyik helyen, aztán másik a másik helyen, élesen elkülönülve egymástól, de mindig olyan szintéren, ami megvolt elejétől fogva, és a történések egymásutánjukban mégis drámai egységgé tömörülnek. Az égi jelenetek egészen fönt, a Reitschule szikláiba vájt oszlopos folyosón történnek. (Csak a Walpurgis-éj-jel van baj, ezt a városka terein, a lépcsőkön, sőt a templom előtt játszatja Reinhardt, ami talán hoffmanni, de korántsem goethei elképzelés.)

Szegeden Az ember tragédiája itt látható tizenhárom jelenetének szintere részben a háttéri vetítés megváltoztatásából, részben az állandó emelvények bedíszletezéséből keletkezik. (A vetített képek azon az óriási vászonon tűnnek fel, amely eltakarja a Fogadalmi Templom kapuját és homlokzatának nagy részét.) A díszletezés a rivaldafényszerű fényfüggöny mögött történik és eltart mindenkor öt-hat percig.

Ez persze a színpad illuziós technikája. Nem pedig a szabadtér realitásának kihasználása. Egészen egyremegy, hogy a díszletek csak jelzések-e avagy festett kulisszák.

De Az ember tragédiája még akkor sem lenne szabadtérre való, ha fel lehetne építeni egymás mellé tizenkét színét (a paradicsomon kívül történő két jelenetnek és a két Kepler-jelenetnek csak egy-egy szín kell, az ürben lejátszódó jelenet pedig szabadtéren megoldhatatlan). A drámai költemény történésének évszázezreket átfogó ideje szétfeszíti minden szabadtér valóságosságát.