Az abesszin háboru gazdasági oldala

1935 | Október

Genf, október

Mialatt a diplomaták és államférfiak megtorlásról és az Olaszországgal szemben alkalmazandó szankciók mértékéről beszélnek, a gazdasági szakértők hüvös nyugalommal mérlegelik az afrikai háboru gazdasági eshetőségeit. Lehetséges-e, hogy a pénzügyi és gazdasági szankciók megbénitják Olaszország gazdasági erejét és elképzelhető-e a tisztán gazdasági megtorlásnak olyan formája, amely Itália számára lehetetlenné tenné az afrikai hadjárat folytatását.

Kétségtelen, hogy mielőtt Itália rászánta magát az abessziniai hadjáratra, felkészült arra a lehetőségre is, hogy a Népszövetség valamiféle formában alkalmazni fogja a támadóval szemben azokat az eszközöket, amelyek rendelkezésére állnak és valószinü, hogy idejekorán gondoskodott róla, hogy a háboru folytatásához okvetlen szükséges nyersanyagszükségletét biztositsa. Bizonyos, hogy a szankciókkal szemben ott állnak Olaszország nyersanyagkészletei és azok a források, amelyek a szankciók dacára is nyitva állnak majd számára. A gazdasági összeütközésben, amely kétségkivül ki fog törni Olaszország és a Népszövetség között, éppugy számolni kell az adottságokkal és lehetőségekkel, mint a katonai adottságokkal az abesszin fensikon lejátszódó drámában.

Bizonyos, hogy a szankciók közül a Népszövetség legelső sorban a pénzügyi bojkottot fogja elhatározni Olaszországgal szemben: a Népszövetség meg fogja tiltani a tagállamoknak, hogy Olaszországnak bármilyen formában kölcsönt nyujtsanak. Itália tehát nem számithat se külföldi kölcsönre, se pedig arra, hogy abessziniai hadjáratának finanszirozásához bármelyik európai, vagy tengerentúli állam hozzájárul.

A pénzügyi szakértők véleménye szerint a megtorlásnak ez a formája alapjában véve elméleti valami, mert hiszen a jelenlegi világgazdasági helyzetben Itália amugy sem számithatott volna arra, hogy külföldi kölcsönt kap, még akkor sem, ha nem az abessziniai hadjárat céljaira kellett is volna a pénz. Olaszország bizonyára el volt készülve arra, hogy a háborut a maga erejéből finanszirozza. Kérdés: meddig birja Olaszország a hadjárat költségeit külső segitség nélkül és abban a helyzetben van-e, hogy egy hosszu afrikai háborut pénzügyileg kibirjon?

A háboru költsége egészen az ellenségeskedések megkezdéséig napi tiz millió lira volt, konzervativ számitás szerint ma ennek az összegnek a kétszeresére van szüksége Olaszországnak, hogy az afrikai hadjáratot finanszirozza. A pénzügyi mozgósitás szerint Olaszország felkészült rá, hogy tele kincstárral induljon el az afrikai utra. Belső kölcsöneit konvertálta és ugyanakkor uj kölcsönt vett fel; a két tranzakció révén az államkincstár közel kilenc milliárd lirához jutott és ez az összeg több mint egy évig fedezné a háborus kiadásokat. Az uj kölcsönökből természetesen ki kellett vennie a részüket a bankoknak, amelyek azonban a rájuk rótt összegnek 85 százalékát be is fizették. Kétségtelen tehát, hogy Olaszország sulyosabb pénzügyi megrázkódtatás nélkül, legalább egy évi háborut kibir, minden külföldi kölcsön nélkül is.

Ami Itália aranykészletét illeti, az e pillanatban valamivel alatta van a 300 millió lirának és erre az összegre szüksége lesz azoknál a kiadásoknál, amelyeket aranyban kell fizetni. Igy például a Szuezi csatornán keresztül haladó olasz hajók a csatornailletéket – tonnánként egy shilling – aranyban fizetik és aranyban kell majd fizetnie Itáliának azokat a nyersanyagokat is, amelyeket a népszövetségi blokád dacára mégis sikerül megvásárolnia külföldön.

Ami tehát a gazdasági háboru pénzügyi részét illeti, el lehet mondani, hogy Olaszország egy évig megrázkódtatás nélkül birja a harcot. Igaz, hogy sulyos áldozatok és megterheltetések árán, mert hiszen napi husz millió lira költség óriási sulya nehezedik az olasz közgazdasági életre. Ez a megterheltetés némileg jelentkezett abban is, hogy a milanói tőzsdén az utolsó ultimón a lebonyolitások nehézséggel jártak. Ennek dacára Olaszország nyugodtan nézhet a háboru pénzügyi eshetőségei elé – legalább is egy esztendeig.

Lényegesen komplikáltabb a helyzet gazdasági téren.
Bizonyos, hogy fokozatos szankciók életbe léptetéséről van szó Genfben, azaz: eleinte enyhébb megtorlást mondanak ki a tagállamok és csak később, ha ezek az enyhébb rendszabályok nem vezetnek eredményre, kerülne sor az általános és szigoru bojkottra.

Megengedik mindenekelőtt ezek az enyhébb szankciók az élelmiszerek szállitását Olaszországba. Olaszországnak nem lesz gondja tehát buzára; egyébként két hónappal ezelőtt, minden eshetőségre gondolva, az olasz kormány óriási mennyiségü buzaüzletet kötött Szovjetoroszországgal, amely kötelezte magát, hogy ötven százalékos hitelt nyújt a vásárlásnál. Itt legfeljebb az a meglepetés érheti Itáliát, hogy a szankciók kimondása következtében a szovjet ragaszkodni fog ahhoz, hogy Itália aranyban fizessen és az üzlet hitelrészét stornirozza. Miután Magyarország nem csatlakozott a szankciókhoz, Magyarországról is beszerezheti Itália élelmiszerszükségletének egy részét.

Az igazi nehézségek, amelyekkel Olaszországnak számolnia kell, a háboruhoz szükséges nyersanyagok beszerzése körül fognak jelentkezni. A Népszövetség bojkottja kétségkivül igen szigoru lesz minden olyan nyersanyagra, amelyre a municiógyártáshoz szükség van és nagyon valószinü, hogy ezeket az árukat kerülő uton fogják átengedni azok a tagállamok, amelyek a szankcióban nem vesznek részt. Nem kaphat tehát Itália vasércet Svédországból, szenet Angliából, kőolajat Amerikából. Itáliának le kell mondania arról is, hogy a tenger felől áttörje a gazdasági ostromzárat, mert az angol flotta féltékenyen fog őrködni a Földközi-tengeren, nehogy a részleges – és az eddigi tervek szerint fokozatosan megszigoritandó – gazdasági ostromzárat áttörje. Marad tehát az a lehetőség, hogy nyersanyagbevitelét Olaszország északról a szárazföldi uton fedezze.

Az olasz kormány minden előkészületet megtett arra, hogy a nyersanyagbeszerzés simán menjen végbe Németországon, Magyarországon, Ausztrián és Svájcon keresztül. Németországgal közvetlenül a háboru kitörése előtt kötött szerződést Itália. A szerződés értelmében Németország legelső sorban nitrátot szállit az olasz kormánynak, még pedig ugy, hogy Olaszország a vételár huszonöt százalékát készpénzzel (arannyal) fizeti, ötven százalékot áruban fizet és a fennmaradt huszonöt százalékra Itália hosszu lejáratu hitelt kap.

Hasonló megállapodást kötött Olaszország az abesszin háboru meginditása előtt Lengyelországgal is, amely Olaszország nyersanyaggal való ellátása szempontjából a legfontosabb európai országok egyike. Lengyelország a szerződés értelmében kőolajat, szenet, naftát és acélt szállit Itáliának. Ez az üzlet nem készpénzüzlet: a szállitott nyersanyagokért Olaszország hajókat épit Lengyelországnak az olasz hajógyárakban. Itáliának ugyancsak olajszállitásra szerződése van Perzsiával is, azonban a népszövetségi szankciók életbeléptetése után Perzsia valószinüleg kénytelen lesz ezt a szerződést stornirozni, mert csak a tengeren tud szállitani és itt az angol flotta ostromzárát nem tudja áttörni.

A döntő stratégiai pont tehát a küszöbön álló gazdasági háboruban Németország és Lengyelország. Legelsősorban Németország, mert ha Németország részt venne – például egy hatalmas frankkölcsön ellenében – a népszövetségi ostromzárban, akkor Lengyelország nem tudna szállitani. Ha már most számolunk azzal a lehetőséggel, hogy Németország, mely különben nem tagja a Népszövetségnek, nem vesz részt Olaszország ellen a bojkottban és Lengyelország szállit, akkor Olaszország meglehetősen hosszu időre el lesz látva szénnel, acéllal, nitráttal, naftával.

Különös nehézségek természetesen lesznek: salétromot nem kaphat és megnövekedett háborus szükségletét olajban egyedül Lengyelország nehezen fogja tudni fedezni. Németország kivülmaradása mégis óriási segitséget jelent Itáliának és ha az olasz diplomácia meg tudja akadályozni Németország részvételét a gazdasági szankciókban, akkor Olaszország a fokozatos szankciók dacára is képes lesz folytatni az afrikai hadjáratot legalább egy esztendeig.

Olaszország számára tehát két veszedelmes pontja van a jelenlegi helyzetnek: az egyik Németország esetleges csatlakozása a bojkotthoz, ami egész nyersanyagellátását illuzórikussá, a másik a háboru és ezzel egyidejüleg a fokozott gazdasági szankciók elhuzódása tovább, mint egy esztendeig. Erre azonban egyelőre Rómában nem számitanak.

Gyors katonai sikerre van felépitve gazdaságilag is az olasz terv.
Az abessziniai hadjárat gazdasági sikere is azon mulik, hogy egy éven belül Itália befejezze Abesszinia meghóditását és ezzel illuzórikussá tegye a gazdasági bojkott hatását. A gazdasági bojkott kétségkivül veszedelmes fegyver Anglia kezében, hiszen ezzel a fegyverrel győzte le Napoleont és száz évvel később a központi hatalmakat. De ez a fegyver lassan öl és Olaszország győzni fog Abessziniában, mielőtt a bojkott elvenné tőle az éltető levegőt.