Sárosi lőtte a magyar gólokat – 35.000 főnyi tömeg lelkes ünneplésben részesítette a magyar csapatot

Vasárnap délelőtt is sütött a nap, de az egész heti esőzéstől felázott a milánói pálya talaja. Dörgő tapssal fogadták a meggypiros dresszben megjelenő magyar csapatot, amely a pálya közepén felemelt kézzel üdvözölte a közönséget. Az olaszok azúrkékben játszottak.

A zenekar eljátszotta a magyar himnuszt, majd az olasz királyi himnuszra és a Giovinezzára került a sor. Wuthrich svájci bíró sípjelére Pozzo olasz szövetségi kapitány csapata ebben az összeállításban startolt:
Ceresoli – Monzeglio, Allemandi – Pitto, Monti, Bertolini, - Porta, Demaria, Meazza, Ferrari, Colaussi.

A magyar csapat így állt fel:

Szabó – Vágó, Sternberg – Szalay, Turay, Dudás – Markos, Vince, Sárosi, Cseh, Titkos.

Az első percekben a magyar csapat elfogódottan játszott. Játékosaink csúszkáltak a mély talajon, viszont az olaszok erőteljesen támadtak. A 4. percben Sárosi és Vincze összjátéka folytán Sárosi jó helyzetbe került, de nem tudott gól szerezni, mert elcsúszott. Gyenge volt az iram az első húsz percben.

A 25. percben már szép kombinációs magyar támadások vonultak végig a milánói pályán. Ekkor azonban az olaszok is jobban rákapcsoltak és különösen Ferrari, valamint Colaussi támadásai jelentettek nagy veszélyt.

A 31. percben Szalay megsérült, pár percre kiállt. A pálya szélén Takács Béla, a magyar csapat kondíciótrénere rendbe hozta, úgyhogy Szalay azután tovább játszhatott. A 38. percben gyors olasz támadás után Demaria lesállásból gólt rúgott, amit a bíró érvénytelenített. Emiatt hatalmas füttykoncert keletkezett a tribünökön.

A 41. percben Monti kitört, éles lövését Szabó elfogta. A 42. percben Monzeglio csak úgy tudta szerelni Sárosit, hogy a labdát kornerre rúgta. A sarokrúgást Titkos irányította középre, Sárosi a 16-os vonalnál állt és amikor Titkos labdája a kapu közelében ért, hirtelen befutott és fejével védhetetlenül az olasz kapuba vágta a labdát.

A milánóiak az első pillanatban dermedten nézték, hogyan csókolják össze a magyar játékosok Sárosit, azután felharsant az udvarias taps is. A magyar csapat tehát az első félidőben 1:0 arányban vezetett.

A második félidőben a közönség hangos biztatására megindult az általános olasz offenzíva a magyar kapu ellen. Ferrari, majd Colaussi és Demaria a futballtechnika legördöngősebb trükkjeit vonultatták fel. A magyar védelem állandóan harcban állott az olasz csatárokkal, csak néha-néha keletkezett kisebb arányú magyar ellentámadás, amelyet azonban az olasz védelem könnyűszerrel tett ártalmatlanná.

A 20. percben boszorkánytáncot járt a labda a magyar kapu előtt és olyan ádáz küzdelem keletkezett, amilyet a legöregebb milanói futballdrukkerek is rég láttak.

Az egyik pillanatban Porta, a másikban Ferrari tört a Szabó által kitűnően védett magyar kapura. Ebben a harcban feltűnt, hogy Ferrari és Meazza kerülik egymást és a világért sem adnának labdát egymásnak. Később derült ki, hogy a két olasz játékos összeveszett a mérkőzés előtti napokban és a harag a meccsen is tartott.

A 24. percben két erős olasz támadás két gólt eredményezett. A villámgyors Colaussi faképnél hagyta Szalayt, Sternberget és Vágót, az oldalvonalnál berontott. Szabó, a magyar kapus kirohant és lába elé vetette magát, de a szemfüles olasz játékos ezt a vetődő pillanatot felhasználta arra, hogy bevágja a kiegyenlítő gólt a magyar kapuba.

Dörgő taps harsant fel a tribünön és valósággal őrjöngött a tömeg, amikor újrakezdés után Meazza összejátszott balszélsőjével és azután jött a nagy kibékülési jelenet Ferrarival, odaadta neki a labdát és Ferrari futtában úgy, ahogy azt Toldi szokta, védhetetlenül berúgta a magyar hálóba a vezető gólt.

Két perccel előbb még a magyar csapat vezetett, de most nemcsak hogy kiegyenlítettek az azurik, hanem 2:1 arányban vezetnek is. Kritikus pillanatok következtek. Az olaszok továbbtámadtak. Ferrari, Demaria, majd Meazza akcióját a hősként harcoló Sternberg rombolta széjjel, majd Porta gólszerzési alkalmát Dudás az utolsó pillanatban hiúsította meg.

A ritka magyar támadások most már erőteljesebbé váltak. Sárosi állandóan foglalkoztatta a szárnyakat. Nagy baj, hogy a küzdelemben Cseh nem vett részt, míg Titkoshoz adott labdák legtöbbször kárba vesztek. Remek labdákat kapott Markos is, aki csak néha-néha centerezett, mindig akkor, amikor már Sárosit, Vincét vagy Cseht az olasz védelem lefogta.

Végre a 32. percben, amikor Sárosi megint szöktette Markost, a debreceni jobbszélső becsapta az egész olasz védelmet és nagy erővel küldte középre a labdát. Az éles lövés Csehnek volt szánva, aki azonban nem tudta megkaparintani a labdát, amely Monsegliótól Sárosihoz pattant. Sárosi kinyújtott lábbal kihasználta a védelem pillanatnyi tétovázását és kinyújtott lábbal kiegyenlített (2:2).

Most következett a végső harc a győzelmet jelentő gólért és ebben a küzdelemben balszerencséje volt a magyar csapatnak, mert a 43., majd a 44. percben alkalma nyílott volna a győztes gól megszerzésére.

Először Sárosi és Cseh összjátéka után a kapu előtt pár méternyire álló Titkoshoz került a labda, aki ebben a tiszta gólhelyzetben – a kapus a földön feküdt – a kapu fölé lőtte. Biztos, nagy gólhelyzet volt. Utána Vincze zúgó bombája nyomán a labda az olasz felső kapufáról pattant vissza a mezőnybe.

Az utolsó pillanatban Colaussi robogott le a labdával és Szabó önfeláldozó védésére volt szükség, hogy az olasz gólt megakadályozza.