Az alábbiakban Kelemen Pál magyar archeológus és műtörténész elbeszélése alapján közöljük a fiatal magyar tudósnak a Yucatan-félsziget dzsungelében végzett érdekes kutatásait.

A Kolumbusz előtti Amerika benszülötteinek érdekes ősi kultúrájáról, az aztékok, inkák és mayák mesebeli kincseiről és mindennapi életéről érdekes dolgokat mesél el a magyar tudós, aki 1933-ban és 1934-ben a Carnegie-Institution vendége volt a Yucatan-félszigeten.

A világ egyik legelhagyatottabb vidéke ez a félsziget, melyet a dzsungel teljesen hatalmába kerített. Az őserdő kúszó növénye, a bozót annyira elburjánzott, hogy a félsziget belsejébe sem út, sem vasut nem vezet.

Bizonyos időközökben a parti gőzösök látogatják a Yucatan-félszigetet és a Mexiko-City-ből érkező repülőgép jelenti az egyetlen összeköttetést a fehér ember világával. Nehéz és életveszélyes ebben a dzsungelben a kutatómunka, egyrészt a benszülöttek ellenséges magatartása, másrészt a természet ezer veszélye miatt. Itt élnek Amerikai őslakóinak utódai, a mayák, akiknek kultúrája hajdan virágzó és hatalmas volt.

Milyen világ volt itt, mielőtt Kolombusz partratette lábát Amerikában? Három nagy nép élt: a mayák itt Yucatanban, az aztékok Mexikó fensíkjain és a legendás inkák a mai Peruhoz tartozó Andes-hegységben. Törzsekre oszolt, harcias népek. A törzsek egy főnök, vagy kacika vezetése alatt állottak, aki viszont az uralkodó fejedelemtől függött.

Óriási befolyása volt a papságnak, mert a tudomány képviselet a papirendekből kerültek ki. Vallási kultuszuk vérszomjat és meglehetősen barbár volt, mindennaposak voltak a véres emberáldozatok. Chichen-Itza volt a maya kultúra legfontosabb városa. Csodálatos templomainak romjait ma már teljesen benőtte a bozót és a természet csodája, hogy egyes templomoknak még a köveit is széthordták a kúszónövények.

Egy amerikai archeologus, Thompson néhány esztendővel ezelőtt hallott arról a benszülöttek mondáiból, hogy a dzsungel közepén van egy titokzatos kis tó, az Eső-isten tava. A bennszülöttek szájhagyománya tudott arról, hogy hajdani őseik valamikor minden tavasszal törzsük legfiatalabb lányát feláldozták az Eső-istennek. Gazdagon feldíszítették az áldozatnak szánt leányt aranyékszerekkel és a tóba dobták.

A legendából kiindulva Tompson búvárharangot hozatott Amerikából és a búvárharangban leszállott a tó fenekére. Hosszas kutatás után a tó iszapjában fiatal nők csontvázaira bukkant, a csontvázak mesebeli értékű aranyakkal voltak díszítve. Ime, a benszülöttek legendáját megerősítette a kutató tudomány.

Az arany országa volt hajdan a mayák birodalma és mikor Pizarro és Cortez meghódították ezeket az országokat, az arany és ezüst egész hajórakományokkal került Európába. Legendás kincsek voltak ezek, nemcsak az aranyérték miatt, hanem azért is, mert az ötvösművészetnek hallatlan tökélyét mutatták.

Albrecht Dürer, a halhatatlan festő Amszterdamban látott egy ilyen aranyküldeményt, amelyet Cortez küldött V. Károly császárnak és naplójában csodálattal és hódolattal ír azok művészi értékéről.

Csodálatos ellentét: magas művészi kultúra és véres, barbár emberáldozatok jellemezték a mayák furcsa világát. Az ötvösművészeti remekekből, sajnos, csak nagyon kevés maradt fenn napjainkig, mert az európai államok mohósága a legértékesebb aranykincseket is beolvasztotta és pénzt vert belőlük.