Belgrád, június 23.
Hamarosan nehéz volna megmondani, hányadik kormányválság a Jeftics-kabinet bukása a jugoszláv királyság tizenhétéves történetében. Most azonban gyökeresen megváltozott a helyzet:
a Jeftics-kabinet távozása nem a megszokott válság, ezt érzi az egész világ közvéleménye s Belgrád és Zágráb is tudja, hogy Jugoszlávia történelmi pillanatokat él át. Mi itt 24 óra alatt történt, az a Sándor király által életbeléptetett diktatúra teljes likviditása.

Egy nap alatt 180 fokkal fordult el a politika helyzet, hiszen a szkupstina szerdai ülésén Banics susáki képviselő még a parlament többségének tomboló tetszése közben kiáltotta:
- A horvátok vezére gyilkos! Macsek bűnrészes a nagy király meggyilkolásában!

Jeftics miniszterelnök – mint mindig – egykedvűen ült székében és nem tartotta szükségesnek, hogy túlbuzgó hívének ezt a vakmerő vádaskodását visszautasítsa, vagy legalább enyhítse. A lapok arról írnak, hogy ha az ellenzék nem fog parirozni, akkor megsemmisítik az ellenzéki képviselők mandátumát, sőt olyan hang is hallatszott, hogy Macsek mehet vissza, ahonnan nemrégen kiengedték: a börtönbe…

És amíg Belgrádban így beszélték az ellenzék vezéréről, a Száva-bánság bánja megjelent Macsek zágrábi lakásán és közölte vele, hogy a régenstanács kihallgatásra hívja. Minderről Jeftics semmit sem tudott! Pál herceg, a régenstanács elnöke megérkezettnek vélte a pillanatot, amikor ki kell békülni a horvát néppel és véget kell vetni annak a politikának, amely a jugoszláv egység jelszavával elnyomott és igába hajtott minden ellenvéleményt s a legvadabb elkeseredés tüzét gyujtotta fel Jugoszlávia nem szerbnemzetiségű népeinek lelkében.

Szerdán még a diktatúra vezérei, hívei és haszonélvezői azt hitték, hogy semmi sem vetheti ki őket a hatalom nyergéből és az ország az ő hazafias mellveregetésüktől visszhangzott. Csütörtökön pedig a diktatúra rendszere, amelynek utolsó vezére és megszemélyesítője Jeftics volt, riadtan és fogcsikorgatva állapította meg, hogy a jugoszláv glóbusz kifordult sarkaiból és maga alá temeti a diktatúrát.

Ma már csalhatatlan jelek bizonyítják, hogy az ellenzék ismét polgári egyenjogúságot kap az országban. Ami eddig kihágásszámba ment, ami a rendőri spiclik zaklatását vonta maga után, ma ismét természetes joggá vált; mindenki nyiltan bírálhatja az eddigi rendszer hibáit, nyiltan mutatkozhat az ellenzéki vezérek társaságában anélkül, hogy a rendőrségre idéznék és börtönbe csuknák. Amióta a kormányválság kitört, frissebb, szabadabb szellem vonult be a jugoszláv közéletbe.

Mindenki bízik abban, hogy a diktatúra, amelyet a meggyilkolt Sándor király rossz tanácsadókra hallgatva, léphetett életbe, nem férhet többé vissza.

Az emberek vasárnap elárasztották Belgrád uccáit és türelmetlenül várták a válság megoldásáról nyilvánosságra jutó híreket. Az új kormány még nem alakult meg, de arra számítanak, hogy elnöke Stojadinovics, a mostani pénzügyminiszter lesz, ez az Angliában tanult, közbecsülésben álló radikálispárti politikus, aki már többször bizonyítékát adta, hogy a pénzügyi kérdéseknek kiváló szakértője.

Ő rá vár az a feladat, hogy megteremtse Jugoszlávia belső konszolidációját, létrehozza a szerbek kibékülését a horvátokkal, a szlovénekkel és Jugoszlávia minden nemzetiségével és hogy megoldja azt a gazdasági válságot, amely egyre mélyebb sebeket vág az ország testén. A miniszterelnöki palota dolgozószobájában Jeftics már rendezgeti iratait, készül a költözködésre…

Valószínű, hogy még külügyminiszter sem lesz az új kormányban és a külügyi tárcát a külügyminiszter állandó helyettesével, Purikkal fogják betölteni. Az ujságírók egész vasárnap inspekciót tartottak, várják mikor tünik fel a Nagy Milos úton Stojadinovics, zsebében az új kormány kinevezésével.

Stojadinovics miniszterelnöksége a demokratikus alkotmányosság visszatérését jelenti.

Jeftics a diktatúra, a mult, amelyet senkisem sajnál és szívesen felejt el!

(B)