Néhány év előtt egy angol színésznő járt nálunk, Hogy tetszik Pest? kérdezték tőle fenyegető vendégszeretettel. Roppant érdekes váras, felelte a londoni nő, sohasem láttam másutt ennyi ráérő, életerős férfit Aznap délelőtt járt a Váci uccában s alig tudott betelni a csodával.

Bevallom, én máig csodájára járok. Az egyetemről rendszerint kiszöktem a Váci uccai kapuk alá, észrevétlenül megtapintottam a szertartásos egykedvűséggel s legényes rátartisággal ácsorgó urak ruháját: micsoda szövet! gondoltam áhítattal; máskor meg vastagnyelű angol ernyőjük csavarmenetét próbáltam utánozni az ernyőmön, vagy eláztattam a kalapomat, hogy karimája a benszülött sétálók elázott kalapkarimájához görbüljön. Hiába. A benszülött száz méterre elüt az álácsorgótól, aki az ősrégi szertartásba akar férkőzni. Mert a szertartásos séta ősrégi, száz évnél is öregebb.

A tulajdonképpeni Váci ucca jelképesen egy szövetkereskedéssel kezdődik, melyet valamikor a Fehér Arszlánhoz cimeztek (a fehér oroszlán ma is a kirakatban áll) s egy ernyőbolttal végződik. Fejlődéstörténetében a forradalmak a bambuszbottól a csavart ernyőig, a szoros pepitanadrágtól a bő oxfordig vezettek. Mint Párizsban a rue St. Martin, Pesten a Váci ucca a forradalmak uccája, ahol a girardi legyőzte a cilindert, a panama a girardit, az arszlánt a ficsúr, a ficsúrt a jampec.

Csodálatosképpen Petőfi annakidején nem szerette a fajtájukat. Nyilván irántuk való utálatból fogadott Pálffy Alberttel, hogy kétkerekű talyigán végigtolatja magát az úri nép közt. Pálffy s Petőfi a Váci uccában sétáltak, meséli a szemtanu Degré, mikor Petőfi meglát egy targoncát. Mennyiért tólnád végig? kérdi Pálffytól. Ingyen, ha beleülsz, feleli Pálffy. Azzal Petőfi már bele is veti magát s a megrémült regényíróra kiált: tóljad hát!

Érthető aztán, hogy a Váci ucca korabeli fő-fő arszlánjával, Kuthyval, a finomtollú divatos íróval sem állhatták egymást. Kuthynak a Váci ucca egyik mellékuccájában volt legendásan rosszhírű legénylakása, ahol a boldogtalan nőket tüstént puhára főzték a bűnös heverők s a fullasztó parfőmillat. Mondd Sándor, kérdi egyszer a regényiró, szerettél már életedben nőt, hogy pénzedbe ne került volna? Hogyan, te Lajos, felelte a szemérmes Petőfi, szerettél-e már életedben nőt, hogy ne kerültél volna pénzébe? Mert ilyen szörnyűséget is feltett az arszlánokról!

Node ha ma látná, talán ő is megbékülne. Néha képzeletemben végigvezetem az elvarázsolt uccán. Szombat délután vagy karácsony szombatján, déltájban. A kalaposnő ajtaján a világoskék kilincs párizsi régiségboltokra emlékeztet s a bolt falait dedikált képek borítják, mint egy óriási színházi öltözőt.

A cipőüzlet kirakatában a tüneményesen hosszú cipők csak arisztokratikusan megnyult lábfőre kívánkoznak. Odább egy kapualjban földöntúli szépségek fényképei félájultan önön nagyvilágiságuktól; férfiak tengerésztiszti sapkában, fiatal lányok művészi vonalvezetésű ajkakkal, mintha valamennyien a mitológia kedvencei volnának, korai halálra ítélve, hogy sírjuk fölé véshessék a görög búcsút: táncolt és tetszett.

Az egészet üvegtetővel kellene beborítani. Szemere Bertalan Párizsból jövet városszépészeti szempontból már a mult század negyvenes éveiben ajánlotta, hogy építsünk ilyen üvegfolyosókat. Lajos Fülöp-féle passzázsokat. Tükrös üvegfolyosóvá kellene változtatni a Váci uccát, ahová sohasem süt nap; napfény helyett szőrmék, ékszerek, tükrök csillognak, mint abban a különös világban, amelyet az inyenc Baudelaire képzelt magának.