Irta: Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő

A közlekedés utvonalai gazdaság életünkben azt a szerepet töltik be, mint a vérerek az emberi szervezetben. Amikor ma utak, vasutak és repülőgépek állanak a közlekedés szolgálatában, akkor meg kell állapítanunk, hogy az utóbbi évtizedben helytelen közlekedési politikánk a különböző közlekedési eszközöknek a szállítási politikáját ellentétbe hozta egymással és ahelyett, hogy a nemes versenyt a szállítás és az olcsó fuvarra koncentrálta volna, a versengés hatalmi kérdésekben folyt le.

Nem az összhang és a fuvarozás kérdése volt a fontos, hanem a hatalmi szó és épen ezért örömmel hallottuk a kereskedelemügyi miniszter legutóbbi expozéjában, hogy a jövőben összeegyeztetik a közlekedés problémáit és a magasabb szempontokat veszik figyelembe, mely magas szempont nem lehet más, mint az, hogy a szállitás olcsóbb és gyorsabb legyen minden vonalon.

Az olcsó és gyors szállítás lehetőségeit kell tehát elsősorban figyelembe venni, mert a szállítás volt mindenkor a termelés egyik legnagyobb költsége.

Ennek érdekében kell tehát elsősorban a lehetőségeit megadni az olcsó közlekedésnek és ennek az érdekében kell gondoskodni, hogy a közlekedés útvonalai minél tökéletesebben és jobban kiépüljenek. Nagyon helyes tehát a kereskedelemügyi kormányzatnak az a törekvése, mellyel az utépítés kérdését nem szavakkal, hanem tettekkel akarja megvalósítani már a közeljövőben, amikor egyrészt az utak átépítését tette megvalósítás tárgyává, másrészt a folyamatba tett munkálatokkal bebizonyította és megmutatta, hogy nemcsak tervez, hanem épít is.

Minél előbb rendezni kell az állami és a törvényhatósági utak centralizálását is, különösen a főutvonalakon, mert lehetetlen, hogy nemzetgazdaságilag fontos utak megépítését és karbantartását helyi érdekek szabályozzák. Nem mintha a vármegyei autonómia hatásköre ellen szólnék, de meg kell állapítani, hogy ma a közlekedés tulnőtt a vármegyei kereteken és ebből a szempontból csak az országos érdekeket szabad és kell nézni, mely mellett el kell törpülnie a helyi érdekeknek. Ma már az autók vették át a főszerepet az utakon és rendszeresítették a kifizetődő távolsági szállítást is. Ma már nemcsak a szomszédba szállítunk tengelyen, hanem a Tiszántulról a Dunántulra is. Igy lett azután az utak építésének és az utépítés irányításának kérdése is nem vármegyei, hanem országos ügy és ezért szükséges az állami uthálózat kiszélesítése és törvényhatósági utak fokozatos leépítése.

A tengelyszállítás a vasuttal már hosszu idő óta folytat élet-halálharcot. Örülni lehet tehát annak, ha ez mielőbb meg fog szünni és a vasút az autóval és szekérrel az olcsó szállításban fog versenyezni, nem pedig vélt sérelmek és hatásköri összeütközésekben.

Büszkék lehetünk mi magyarok arra, hogy a szárazföldi közlekedésügyünk 1926 óta hihetetlen mértékben föllendült és szegénységünk dacára nem remélt tempóban halad előre. Ennek köszönhetjük, hogy ma a Nyugat kulturáját Budapesten keresztül már Szegedig le tudjuk vinni és ennek köszönhetjük azt, hogy a Nyugat is megállapítja ma már, hogy a kulturának utolsó állomás Kelet felé mi magyarok vagyunk.

Ami ezelőtt pár esztendővel még csak álom volt, az ma már valóság: a transkontinentális út Londontól Szegedig megépült, az Orient-express a magyar vonalakon megy Kelet felé, az Árpád sinautobusz Budapestet Bécshez pár órai távolságba hozta és repülőgépen órák alatt juthatunk Budapestről a világ bármelyik metropolisába.

Közlekedésügyünkben a repülés terén kell még hiányokat pótolni.
Miként a Bethlen-kormány alatt fektették le a vasúti hálózat kiépítésének programját és az utépítés irányelvét, aként a Gömbös-kormányra hárul a feladat, hogy a huszadik század legujabb közlekedésügyi eszközének, a repülőgépnek, teremtse meg mindazokat a feltételeket, melyeknek birtokában mi magyarok is belekapcsolódhatunk mint egyenrangu versenytársak a nemzetközi repülőjárat-forgalomba.

Tengerre magyar! volt a jelszó a kilencszázas évek elején.
Ma az legyen a jelszó, hogy: Levegőbe magyar! Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy mi magyarok a levegőben is megálljuk a helyünket és nemcsak lovasnemzet tudtunk lenni, hanem már a világháboruban és az azt követő időben bebizonyítottuk azt is, hogy értünk a repüléshez is.