Páris, junius hó

A politikai válság, amelyet az aranyblokk tagjának pénzügyi válsága idézett elő, véget ért Pierre Laval kabinetalakításával, – de a frankkrízis, amely az utolsó hetek sulyos politikai zavarai mögött van, változatlanul tart tovább. A legközelebbi hónapokban fog igazán eldőlni, vajjon az uj kormány meg tudja-e védeni a francia frankot és az aranyalapot az egyre kevesebb külső és belső támadások ellen, vagy pedig kénytelen lesz, – hogy miféle formában az egyelőre lényegtelen – engedni az utolsó hetek rettentő nyomásának és megkezdeni azt az inflációs pénzügyi politikát, amely elkerülhetetlenül a frank leértékeléséhez vezetne. Hiába sikerült a kormányválság elsimításával valamennyire stabilizálni a politikai helyzetet: a pénzügyi szituáció ma is rendkívül sulyos és a körülmények, amelyek között Pierre Laval a frank és az aranystandard megmentésére vállalkozott, rendkívül komplikáltak.

Kifelé a frankkrízis nemcsak abban jelentkezik, hogy az államháztartásnak hat milliárd frank deficitje van, hanem abban is, hogy az utolsó négy hét alatt közel öt milliárddal csökkent a Francia Bank aranykészlete, és hogy a francia arany menekülését az sem tudta megállítani, hogy Banque de France két és fél százalékról négy százalékra emelte fel a kamatlábat. A nemzetközi tőzsdéken még ma is, dacára a politikai válság elsimításának, tizenhat százalék diszázsióval ajánlják a frankot harminc napi szállításra és huszonkilenc százalék diszázsióval kilencven napi szállításra. A külföld, sőt valószínűleg a belföld egy része is, nem igen bízik abban, hogy a Laval-kormány ellen tud majd állni az inflációs hullámnak.

A jelenlegi frankkrízisnek tulajdonképpen két fő oka van.
Az egyik az, hogy Franciaország az utolsó két évben keresztülment egy igen sulyos deflációs krízis minden kínos tünetén, a másik az, hogy a hat milliárdos költségvetési deficit eltüntetése szinte legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik.

A deflációs krízist semmiféle kormány nem tudja megszüntetni infláció nélkül, hiszen a defláció részben annak a körülménynek a következménye, hogy a világ gazdaságilag legjelentékenyebb országai leértékelték a maguk valutáját. Franciaország a font és a dollár leértékelése óta exportpiacainak tekintélyes részét elvesztette, az idegenforgalom, amely igen jelentős tételként szerepelt a francia gazdasági életben, a minimumra csökkent és a drágaság egyre nőtt. A gazdasági életben egyre sulyosabban jelentkeztek ugyanazok a tünetek, amelyek Amerikában a dollár leértékelését megelőzték: az üzleti élet összezsugorodott, a vállalkozási kedv megcsökkent és a gazdasági élet vérkeringése napról-napra lassubb lett.

Ami viszont a deficit eltüntetését illeti, azzal hiába próbálkoztak az előző kormányok. A katonai kiadásokat és a kölcsönök kamatterheit nem lehet csökkenteni, az állami alkalmazottak fizetésének leszállítása pedig olyan veszedelmes kisérlet, amibe három előző kormány belebukott. A frank védelmét tehát azon a két ponton, ahol a veszedelem a legnagyobb, nem kezdheti meg a Laval-kormány: a deflációs krízist nem állíthatja meg infláció nélkül, a költségvetési deficitet pedig nem tudja eltüntetni anélkül, hogy ne szállítaná le az állami alkalmazottak fizetését és a nyugdíjakat.

Ugyanekkor azonban, – és ez a körülmény, amely tul komplikálttá teszi a francia pénzügyi helyzetet – a közvélemény tulnyomó része élesen ellenez minden inflációs kisérletet. A kistőkések nem hajlandók belemenni abba, hogy befektetett pénzüket leértékeljék, az adósok száma pedig, akiknek érdekében állana az infláció, Franciaországban jóval kisebb, mint bárhol másutt a világon.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Franciaország helyzete az export terén is különbözik Anglia, vagy Amerika helyzetétől, Franciaország sokkal kevésbé függ az exporttól, mint akár Anglia, akár Amerika; az infláció nem jelentene annyit az export és a nagyipar számára, mint Angliában, vagy Belgiumban. Jellemző a helyzetre, hogy alig hat héttel ezelőtt maguk a francia exportőrök tiltakoztak minden inflációs kisérlet ellen. Minden egyébtől eltekintve, az utolsó évek alatt minden ország annyira kifejlesztette a maga védekezési rendszerét a leértékelt valuták exporttámadásával szemben, hogy a francia export igen keveset kereshetne azon, ha Franciaország letérne az aranyalapról.

Attól, hogy külső támadások következtében Franciaország kénytelen lenne letérni az aranyalapról, nem igen kell tartania az uj kormánynak. Franciaországnak még ma is olyan hatalmas aranytartalékja van, hogy minden nehézség nélkül visszafizetheti azt a külföldi aranyat, ami Angliából és Amerikából Párisba menekült. Igazi veszedelmet az jelentene a francia aranyalap számára, ha a belföldi arany megkezdené a menekülést és a francia tőkések egy része veszítené el bizalmát a frankban. Hogy ez a veszedelem Franciaországban igen sulyos, azt az utolsó hetek óriási aranyelvonásai bizonyítják.

Párisi bankárkörökben ma már kétségtelennek tartják, hogy annak az aranynak legalább egy része, amely két hónap óta elhagyta Franciaországot, francia arany volt, a belföldi tőke tehát, legalább részben, megkezdte menekülő utját. Amennyiben ez a menekülés az eddigi arányban folytatódnék, a Francia Bank kénytelen lesz védekezési rendszabályokat alkalmazni: megtiltani az aranykivitelt Franciaországból, ami viszont többé-kevésbé egyértelmű lenne az aranyalap felfüggesztésével.