Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, nem mind arany, ami fénylik: s nem minden ifjú gróf görlt, vagy szubretett vesz feleségül. Nem titok, hiszen a lapok heteken keresztül írtak róla: a magyar nyilaskeresztes párt vezérének fiáról van szó, aki egy szép napon azzal lepte meg a főúri atyát, hogy felségül óhajtja venni a nyilaskeresztes előfeltételeknek megfelelni legkevésbé sem tudó lángvöröshajú kis szubrettjét az egyik pesti kis színháznak.

A fiatal jegyespárt hónapokon keresztül együtt is lehetett látni mindenütt, ahol ifjú grófok és ifjú szubrettek meg szoktak fordulni, s a házasságnak nem is volt akadálya egyelőre, minthogy a vőlegény határozott kiskorúsága miatt.- nem sok ideig mindössze hét évig kellett volna várni a szerelmeseknek az esküvőre, mert azt talán felesleges is külön leszögezni, hogy a vőlegény édesatyja nem óhajtja fia szándékát azzal megkönnyíteni, hogy tizenhétéves korában nagykorúsíttatja magát.

A menyasszony ennek dacára máris annyira grófnak érezte magát, hogy telefonon például nem is saját családi nevén, de a kétségtelenül jobban hangzó vőlegénye nevén jelentkezett, közös kirándulásokról küldött anzixkártyákon is grófnénak írta alá magát, sőt- angyali szubrettbájjal- már névjegyeket is csináltatott. Annál élénkebb meglepetést keltett az a feltűnő hirdetés a lapokban, amely néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy a legszebb vörös színésznő ebben és ebben a bárban lép fel esténként.

A dolog szerfelett gyanús volt! Két okból. A tizenhétéves gróf ugyanis a színpadról pedig le kell mondanod felkiáltással a kis vörös színházi szerződését is felbontotta, nem volt tehát valószínű, hogy elveit feladva, a sokkal lengébb- bárszerződésbe egyezett volna bele. Nosza, mi történt? Felkiáltással (ezúttal mi kiáltottunk fel) megjelentünk az alkoholtilalmas szombati estén a bárban, hogy megtudjuk, meddig terjed az ifjú arisztokrácia szabadelvűsége korunkban, amely a régi világtól átvette a munka nem szégyen jelszavát...

Megvártuk, amíg a bolyhos vörös cicához hasonló szubrett elénekelte a Fekete két szemetykém, fekete két kezetykém című dalocskát, a művésznő ugyanis már színpadról is köztudomásúlag egyik legbájosabb selypítője fővárosunknak s miután csodálkozásunk lelohadt ama zsenialítás felett, hogy a lángvöröshajú, hófehérbőrű, kékszemű ifjú hölgy fekete szemetykék-ről és fekete kezetykék-ről énekel, mit sem törődve a rögtön szembetűnő kontraszttal és miután ráadásul a kis hintáslány hintácskájáról szóló dalocskát is végigélveztük, amelyben egy bácsit arra kérnek, hogy szálljon már be a hintácskába, mert a kis hintáslány várja a kis hintácskával,-a következő szellemes beszélgetést folytattuk a legújabb pesti bár-és jazzénekesnővel:

Hogyan egyezteti össze ama jövendőbeli terveit, amelyek tudvalevőleg egy történelmi nevű családdal való reménybeli összeköttetéseit illetik.-a bárral, a hintácskával -sőt a kis hintáslánnyal is. Fekete „tyem” ide, fekete „tyem” oda, öntsünk tiszta vizet a pohárba, -alkoholtilalom lévén, egyébről úgy sem lehet szó- leendő grófnéval beszélünk, vagy leendő hintáslánnyal?

Mély sóhajjal s a kék szemek ábrándos legyezőpillantásával ezt a feleletet kaptuk:
- Én és a vőlegényem szakítottunk:
- S miért?
- Vőlegényem tönkretette félig a karrieremet s az idegeimre ment. Ezért. Bár a házasságunk egyébként elintézett, fix dolog volt, rossz szokásai miatt kénytelen voltam szakítani vele.
- S mik voltak ezek a rossz szokások?
- Ernő kínzott engem!
- Mivel, az Isten szerelmével?
- Na...csak úgy, szavakkal- Én őt rettenetesen szerettem, hiszen hivatalos vőlegényem volt. De amit ő megengedett magának, azt már nem lehetett tovább tűrni és hét év mégis sok idő, nem?
- De. Más akadály nem volt? Például a papa közismert politikai álláspontja?
- Nem..Ernő kijelentette, hogy ő nem nyilas és ő engem elvesz, ő nem törődik a papája politikájával:
- Ön menyasszonykorában érintkezett a papával? Ismerte őt személyesen?
Nem ismertem, de érintkeztünk. Ő is üzent nekem, én is üzentem neki.
Például mit? Ő üzente, hogy hagyjam ott a fiát.
- Kivel üzent?
- Kristóf bácsival. Ez az Ernő nagybátyja. Hogy ő ad nekem negyvenezerpengőt. De én visszaüzentem, hogy nekem nem kell, mert én el tudom tartani magamat. Én szeretem Ernőt és hozzá akarok menni.
- Na most se Ernő, se negyvenezer pengő?
- Azért fogok kapni végkielégítés, ne féljen
- S mi lesz a névjegyekkel?
- Azokat azt hiszem, nyugodtan elégethetjük-fejezte be pajzán mosollyal az angyal tündér „miss Pest 1935” az interjút, mert közben már minden oldalról kacsintgattak felé az alkalmazottak, hogy menjen énekelni. Néhány perc múlva fel is hangzott a zongora mellől a dal:
- „Ma éjjel tyabad vagyok...”
Ezt még udvariasan meghallgatván, eltávoztunk. Többen sürgősen követték példánkat...