Zsidó sebek és bűnök

1935 | Július

Pap Károly könyve

Nemrégiben olvastam egy kötetnyi, még a háború alatt megjelent hozzászólást a zsidó kérdéshez. A résztvevők nagyjából három részre oszlottak. Az elsőhöz tartozók, ezek főleg zsidók voltak, már magára a kérdésre csodálkozással és némi műfelháborodással kapták fel a fejüket. Zsidó kérdés? Olyan nincs. És türelmetlenül, a vallási türelmetlenség pontos másával követeltek megtorlást, megbélyegzést, sőt börtönt annak, aki ilyent feszegetni mer. A második rész azt vallotta, hogy zsidó kérdés van ugyan, de az tisztára a magyarok hibája. Ha a zsidók jobban boldogulnak, mint a magyarok, az azt jelenti, hogy a magyarok kevésbé tehetségesek.

Ha pedig a zsidók nem erényeik, hanem törtetésük, fortélyaik révén érvényesülnek, hát akkor is a magyar társadalomban van a hiba, mért nem alkot olyan törvényeket, melyek az efféle szabálytalan érvényesülési módnak gátat vetnének. Ezt az álláspontot ép egy ítélő táblai bíró fejtette ki. A harmadik részt az akkori haladó szellemiség képviselte, élén Szabó Ervinnel. Ez a csoport bevallotta, hogy a zsidóságnak nem csupán a magyarságtól elütő, de önmagukban is rossz tulajdonságai vannak.

Föl merte említeni a zsidók gőgjét, tartalmatlan önhittségét, faji szövetkezését s még egy pár árnyoldalát, melyeket ha valaki ma bármily objektivitással vetne is fel, máris költözködhetne kifelé arról a területről, melyet a magyar szabad szellemének tartunk. Egy hét alatt ott állna az uccai antiszemiták, a vérvád vallói sorában, szóval száműznék nemcsak a kultúra és humanitás, de a józan ész birodalmából is. Majdnem elfelejtettem, hogy e három csoporton kívül volt még egy negyedik is, valamennyi között számra a legnagyobb, amelynek tagjai bölcs óvatosságból a kérdésre válaszolni sem mertek.

Ma ez a csoport még erősebb volna. A kérdés kényesebb, mint valaha. Nem fordulhatsz meg társaságban, hogy a harmadik mondat ne ebbe a tárgykörbe kanyarodna. A türelmetlenség keresztények részéről ép oly nagy fokú, mint a zsidókéról. Sőt a zsidókéról tán még nagyobb; nem csak a fejükkel gondolkodnak, de vérmérsékletükkel, ösztönükkel, bőrükkel, ami nem csodálható, mert tudjuk, van ország, ahol a kérdés valóban a bőrükre megy. Elfogultak, az első pár szó után néha olyan érzékenységről tesznek tanuságot, amely tulajdonképpen lehetetlenné is teszi a vitát.

Eltölthettél tíz évet, vagy akár egy életet azzal, hogy a magyarságot, akár nép, akár fajta mivoltában hibáiért ostoroztad, sértegetted, átkoztad, mindez csipetnyi jogot sem ad arra, hogy a zsidóság esetleges fogyatékosságaira csak távolról is célozhass. A láthatatlan tömeg, amelyről azt hitted, már szétfolyt az ország testében, egyszerre eleven egységbe ugrik s minden egyede úgy feszül feléd, mint a tüskésdisznó lándzsái. Ha véletlenül zsidó vagy, az egység kitaszít magából, megbélyegez és megfojt. Vond kétségbe, hogy harmadrangú írójuk elsőrangú, - megszünik a kritika szabadsága.

Írj szatírát a divatos vallási áramlatokról s említsd meg benne, hogy a Duna homokján heverő szép zsidónők is el fognak kárhozni, - ha az élc mindenütt elsült, ezen a ponton csütörtököt mond: a keresztények hallgatnak, de a miskolci ügyvéd neje tajtékozó levélben mondja le a lapot. Huszat teszek egy ellen, hogy amit eddig leírtam, kínos feszélyezettséget okoz és tizet egy ellen, hogy sokak lelkében már ez is bizonyíték szerzőnk zsidógyülölete mellett. Aki ezt feltételezi, nézzen mégegyszer lelkébe, aztán mégegyszer e sorokba; a fogadást elvesztette.

Az ember magatartása a nemzettel, vagy fajtával szemben, amelybe beleszületett, az lehet, ami a családjával szemben: azt bírálja legelőször. Hogy valamilyen közösséghez tartozol, azt csak abból kívánom megtudni, hogy fölfeded hibáit és fogyatékosságait, melyeket annál jobban kell ismerned, minél közelebb vagy hozzá; s mindezt azért, hogy azt a közösséget fölemeld az emberiesség olyan magaslatára, melyről Plátó álmodott... Ezt a javítást csak te végezheted el, te, aki a közösség tagja vagy, mert az idegen szava, a kívülről jövő már támadás és harcot kavar.

Nem állíthatjuk, hogy a zsidóság ezt a belső bírálatot elvégezte. Védekeznie kellett, - mondják, - annyit támadták. Sajnos, a védekezéssel sem hárította el a támadásokat s így mégis csak fennmarad az első módszer jogosultsága, a könyörtelen önismereté.

Erre vállalkozott Pap Károly. Vitairata, melyre halotti csend lesz a felelet, tükörnek készült. Először a zsidók felé; aztán a magyarok felé. A tükör mindkettőjük arcán legelőször az ősök vonásait mutatja meg. Majd azt az álombeli arcot, melyet a sors rendeléséből mindegyik szeretne kialakítani. A hajdani primitív fajták álma a végtelen nép volt, a világbirodalom. Akiknek álma idővel beteljesedik, azok megszünnek külön fajták lenni, magasabbra lépnek, vagy szétszóródnak. A be nem teljesedett jákobi álom válik Igévé.

Pap Károly végigkiséri a zsidóságot álma kudarcain. Művészi tömörséggel érzékelteti útját az első, az egyiptomi asszimilációs kísérlettől egész a magyarig. A zsidó isten Egyiptomban száll le népe lelkébe; rabszolgák közé száll, fölszabadulást ígér és egyenlőséget követel. "Jahve - mondja Pap, - elsősorban az ember helyzetét jelenti az emberrel szemben: azt, ami a rabszolgának volt fontos s ami fontos lesz majd a földön, míg rabszolgák lesznek. Más népek isteneinek és hőseinek tragédiái az ember reménytelen küzdelmét ábrázolják a természettel, az isteni erőkkel szemben. A zsidó tragédia az ember reménytelen küzdelme az emberrel. És önmagával szemben."

Ez a rabszolgaságba leszállt isten mindvégig otthon érzi magát a rabszolgaságban, népének szolgaosztályát tüzeli és az egész népet bátran vezeti vissza a megtartó szolgaságba, mikor az álom újra s újra kudarccal végződik. Róma leigázza Jeruzsálemet, de a zsidóság már megedződött a szétszóródásra is: hazája nem egy földrész, hanem egy könyv, egy gondolat, melynek árnyalataira az egész ép oly büszke lehet, akár egy ország hegy-völgyeire. De a haza nemcsak megtartó eszmény, hanem termény és földi biztonság is. A fegyvertelen, földtelen zsidóság az idegenben így nyomul a vagyon, még hozzá a mozdítható vagyon: az arany után.

Az egymással versengő népek területeket szakítanak el egymástól, a középkori zsidóság, amely eszmevilágában ép olyan külön nép, mint a többi, a földnél is jövedelmezőbb pénzt szívja magához. Júdea már rég nem isten, hanem a kalmárok országa volt, mikor felbomlott. A zsidóságnak az a törmeléke, mely nem olvadt fel a nagy álom jézusi teljesedésében, csak "Európa Júdeáiban telepedhetett le, az állandó kavargások és bomlások országaiban." Így jutottak Magyarországra is és itt döntő szerephez.

Nagyjából ez Pap Károly eszmemenete. Szemlélete, mint látjuk, nem az a materiális, mely állítólag a zsidó észjárásra jellemző. Szigorúan faji alapon áll ő és a zsidóságot egységes tömbnek veszi. A magyarságot, megcsonkítottsága, évszázados vérkeveredése ellenére ugyancsak annak tartja. Egy nép, melyet Európába szolgának hajtottak s egy másik, mely itteni szereplését azzal kezdi, hogy legértékesebb részét az idegenek kedvéért kiirtja és századokon át irtani fogja: mi jó következik, ha azok egymáshoz kényszerülnek?

Az emancipáció nemcsak a felszabadító rétegtől kíván áldozatot, hanem a felszabadulttól is. Az előbbitől kiváltságai feledését, az utóbbitól a sebek feledését. A második a nehezebb.

A zsidóság akkor sem lassítja azt az érvényesülési sebességet, melybe a századok hajtották, amikor az egyenlőség napja felvirrad. A fajok egyenjogosultságában képtelen meghozni az áldozatot, hogy faji különállásáról lemondjon. A német, a szláv, vagy görögkeleti s evangélikus idomul az új egységhez, a zsidóság nem oldódik. Ennek is meg van az oka.

Valamennyi európai faj közül ő visel legkirívóbb jegyeket. Zsidó származású barátom tüzesen kel ki a fajvédelem ellen, amit helyeslek is, mert én is csak embervédelmet ismerek; megsértődik, amikor leakasztom és elébe tartom a tükröt. Van faj, melyet jobban védtek, mint a tied? A fajvédelmi jelszavaktól hangos országban egyetlen fajt lehet öt lépésről megismerni s az a zsidóság. A magyarok csak hírből tudják, hogy magyarok.

De lehet-e két egymással keveredő nép viszonyát csak faji alapon megítélni, ahogy Pap Károly teszi? Nyilván nem.

Ha csak a fajtát nézem, igazat kell adnom Pap Károlynak, aki a magyart is, zsidót is tragikus zsákuccában látja. Igazat kell adnom, mikor a szerepet ostorozza, amelyet a zsidóság, mint faj játszott a magyarságban. De a jövő megítélésében, a kérdés megoldásában, csak az emberi, a legmagasabb emberi szempontokat követhetem. Vállalom a közhelyet.

Nem hiszek, mert semmi adatom rá, a zsidóság szellemi fölényében. A vagyonszerzés nem ilyen tulajdonság bizonyítéka. Egész másé. Nem hiszem, hogy a zsidóság vezető szerepe a magyar gazdasági életben, vagy az újabbkori magyar kultúra szervezésében a magyarság tehetetlenségének tükre. Nem hiszem, hogy ha nincs zsidóság, nincs magyar ipar, ujságírás vagy forradalom. Könnyen meglehet, hogy sokkal különb van, ha tán valamivel később is.

A zsidóságot a magyarság nem mint nemzetet vagy fajt fogadta magába, hanem mint egyéneket. Ez volt a hallgatólagos alkú és ez a kulcsa a megoldásnak is. Ezt a kulcsot csak a zsidók forgathatják, még pedig mindnyájan külön-külön. Már el is kezdték azzal, hogy magyarul beszélnek, azzal, hogy tradiciójuk inkább magyar, mint zsidó.

Magyar a világon körülbelül kilenc millió lehet. Zsidót a statisztika tizennégy-tizenöt milliót mutat fel. A valóságban tehát legalább kétszer annyian vannak. Számra is hatalmas, gazdag nép, melyben egyetlen analfabéta sincs.

Ilyen nagy népből félmilliót oly kicsiny és meggyengített nép, mint a magyar, csak akkor fogadhat magába, ha ez a hatalmas tömeg megtagad minden kapcsolatot a régi közösséggel és tökéletesen vállalja az új sorsot. Ha ezt nem teszi, a határokon belül vagy nemzeti kisebbségbe kell vonulnia, ami számára újfajta gettót jelent, vagy vándorol tovább. Kétlaki életet nem élhet, az bizonyos.

Pap Károly a gettót tanácsolja. Cionban nem hisz. Tehát vagy a gettó, vagy a kipusztulás. A történelem nem tréfál, a zsidókérdés valóban ma így tevődik fel. A vallási összetartó kapocs megszünt, ki várja ma még a Messiást? De a választás még sem oly kegyetlen. Az egyénekre szakadozott, nyelvét vesztett faj csak fajta mivoltjában szünik meg. Egyéneinek már csak a helyet kell vállalniok, úgy, ahogy a hely megköveteli.

Pap Károly a gettót tanácsolja, de nem hiszi, hogy tanácsát megfogadják. Az asszimiláció, mely nem azt kívánja, hogy hagyj ott egy közösséget egy másik kedvéért, hanem azt, hogy azonosulj tökéletesen azzal a közösséggel, melybe eddig is számítottad magad, szintén nem fog megértő fülekre találni. A zsidók beolvadására a zsidók ép úgy elhúzzák az arcukat, mint a keresztények.

Más út még sincs, a történelem is ezt készíti. Az azonos társadalmi rétegű zsidók és keresztények máris közelebb állnak egymáshoz, mint ugyanannak a fajnak más és más társadalmi rétegezésű tagjai. Az osztályokat összeszorító erő fent és lent egyformán egymáshoz préseli a különböző származású embereket. Helyeselhetjük, vagy kárhoztathatjuk: ellene vajmi keveset tehetünk. Ez az erő számlálja meg a zsidóság napjait.

Aki az egyént nézi, az nem kesereghet miatta. S aki mégis kesereg, az a faj mellett tesz hitet, ha pedig ezt teszi, úgy vállalnia kell a fajták közti harcot is és annak következményeit. De aki az egyént nézi, annak számot kell vetnie az új helyzettel s vállalnia kell itt Magyarországon a magyar nyelvi közösség sorsát. Dacolnia kell az elfogultsággal, mely árulónak akarja bélyegezni, mivel otthagyja a közösséget, melybe csak az üldözés kényszeríthette és dacolnia kell a gyanúval, mely a másik oldalról is bizalmatlanul nézi. Mindez megalázó, de ez az új sors felé vezető út hídvámja és lelkipróbája.

A magyar zsidóság, amelynek helyzete a világ valamennyi országának zsidóságáétól lényegesen elüt, a beolvadást vallja. De ugyanakkor ellenzi is. Ha költőért kell lelkesedni, a magyar zsidók nem a jiddis költőkért, még csak nem is Heinéért, hanem Aranyért és Petőfiért lelkesednek. Még olyan jellegzetes magyar faji ügyben is, mint származásuk felderítése, a legelsők sorában munkálkodtak. Kit ismerhetünk el Körösi-Csoma szellemi ivadékának? Vámbéryt. Munkácsi Bernátról az az adoma járja, hogy minden vogult személyesen ismert.

Mért a Jeniszéj vidékére vonta a vágya, mért nem a Holt-tenger mellé? Van ennél erősebb bizonyíték az azonosulás hite mellett? Ezrével tudnék ehhez hasonlót felsorolni. De legalább ugyanannyit, amely az ellenkezés mellett szól, kezdve azon, hogy a zsidóság árulónak és gyávának bélyegzi nemcsak a kitérteket, de azokat is, akik lelkileg kilépve a szűk körből megtagadják azzal az érdek- s a harci közösséget és végezve, ahogy gyakran még a kitértek is minden problémát csak zsidó szempontból ítélnek meg.

Úgynevezett haladó szellemű zsidószármazású gondolkodóink között jó párat ismerek, akiknek szelleme elsősorban csak egy alacsony, faji cui prodest alapon működik. Meg lehet véleményünk az eféle szellem szabadságáról. Mi köti őket, hogy nem tudnak felszabadulni, felemelkedni? Nyilván sok minden. A fajt semmi sem tartja meg különbül, mint a kiközösítés. De éppen ezek nem akarják vállalni a kiközösítettek sorsát. Hát akkor?

Ha egy helyzetet már választottál, a másikról le kell mondanod. Népek versengésében kétfelé nem nyujthatod ki a kezed sem segítségért, sem haszonért. Élhetsz közösség nélkül, ha elég nagy szellem vagy, de két közösségbe senki sem tartozhat, legkevésbé egy nép. A zsidókérdésre a magyar táj visszhangja már megadta a választ. Sajnos, az ige nem azzal válik testté, hogy kimondják; hanem, ha meghozzák neki az áldozatot. Mindazok, akiknek szólt.

Illyés Gyula