II. Endre király idejében, tehát a XIII. század első harmadában játszó regény szerint a gyulafehérvári vajda palota díszesebb termeinek és szobáinak ablakai Mária-üveggel voltak ellátva. Felvetődik  a kérdést, használhattak-e akkortájban Erdélyben Mária-üveget és be tudták-e szerezni? Mit értett a regényíró Mária-üvegen?

A kálium­csillámot (muszkovit), oroszüveget, vagy pedig az igazi Mária-üvegre, a kristálygipszre célzott? Ablaküvegnek alkalmas mindkettő, használják is általában, de például kályhaszemnek csak a csillám való. A muszkovit nagyobb lemezekben sokfelé található, a Kis-Kárpátokban, Erdélyben, azonban gyakoribb a jobban megfelelő gipsz, az igazi Mária-üveg, azaz Plinius „lapis specularis”-a.

A specularis név arra vall, hogy ezt a természetadta üvegkövet, illetőleg kőüveget már a fémtükrök (speculum) korában használták, valószínűleg borításul a fémlapokra és alkalmazását utóbb a csiszolt ezüsttükör, mint jólétre valló divatcikk, lassan úgy szorította ki, akár a legújabb korban az ablaküveg a természetadta olcsó lemezes gipszet, tehát a Mária-üveget.

Az ilyen üveggel bélelt bronztükör mindenesetre tisztább képet mutatott, mint bármely fémötvözet. Végül lemaradt ugyan a nők pipereasztaláról, de szerepét legalább a hétköznapi életben megtartotta mint a terjedő üvegnek állandó, komoly vetélytársa.

Már Plinius idejében, tehát a Kr. utáni 70-es években, mikor Rómában az üveg már elég közönséges volt, Hispániából még mindig tömegesen hozták a szép nagy „specularist”; közel másfél méternyi darabokban. E mellett az északafrikai gyarmatok, valamint Cyprus, Cappadocia, Sicilia kereskedői ugyancsak küldték a maguk portékáját és habár kisebb lapokban hozzá nem elég tisztán került a városba, (rendszerint homályos, vagy színes volt,) hamarosan mind elkelt.

A méhészek az ilyen kisebb lapokat köpűbe vágták, hogy megfigyeljék a mézelés munkáját. A kertészek a jobb darabokat használták fel melegházaik ablakaira, vagy borítónak a zsenge palánták számára, így nevelték pl. Tiberius császár számára az uborkát, amikor még annyira kényes jövevény volt, hogy Itália éjszakáit sem bírta ki.

Alkalmazták továbbá a hordágyak tolóablakaiba, a házakban pedig, amennyire ezt a korszerű „fenestrák” megkívánták, üveg mellett, vagy üveg gyanánt használták. Még a hulladékát is fel tudták használni, mert gipszet égettek belőle, tehát bizonyságunk van arra, hogy az ősi „specularis” nem lehetett csillám, hanem közönséges gipszkő.

Pliniuson kívül Martialis, majd a hanyatló latinság keresztény írói emlegetik és megegyeznek abban, hogy ez a természetadta, törhetetlen üveg rugalmas, főleg fagyálló lévén, a zuzmarát nem fogja, tehát középületek és templomok számára kiválóan alkalmas ablaküvegül. Valóban versenyzett az üveggel minden téren, aminthogy kétségkívül megelőzte azt.