Hogy csoportokba verődve kell elvennünk attól, aki csoportokba verődve el akarja venni tőlünk? Megszünt, hogy hullámzás van e földön és viharok, a tenger küzd a szárazföld ellen s a forró levegő a hideg levegővel s hogy a kis hal igyekszik megnőni, nehogy őt egyék meg, hanem igenis ő egyék? Mindez megszünt? A kibillenő s állandóan veszélyben levő egyensúlyok e rejtélyes világában?

- Vagy azt hiszed, hogy, amit Darwin mondott, az minden megdőlt ma már s ez a szó is: életküzdelem, - hogy ez is üres, tartalmatlan, hazug szó lett, rövidlátó te, - mert egyes esztelen rohanók azt állítják, hogy Darwin tanítása ma már túlhaladott álláspont?

- Ha mindenki lemondana a húsevésről, akkor azok döfnék le a szabad jószágot, akiknek nem jut főzelék.
- Ha mindenki a lefegyverzés mellett döntene, akkor azok lépnének fegyverbe, akik nyomorognak.
- S ha ezeket akarnád a békére kényszeríteni, ismét fegyverbe kellene lépned.

- S vajjon azt hiszed-e rövidlátó, hogy a gyenge nép sohasem olvad bele az erősebbe? A nyelvek, e remek kincsek így szünnek meg e világon. S mi lesz akkor néhány évszázad mulva dalaiddal?
- Pedig ami kicsi, az is meg akar maradni, mert ő csíra s hátha belőle lesz a nagy? S ami nagy, az még nagyobb akar lenni.
- De még a gyilkos harc erkölcstelenségéről is beszélsz. Ám jól van. Te azt állítod, hogy a jóakaratod kényszerített szólanod. S mi is ezt állítjuk sajátmagunkról.

- E világ embere tehát mindenkép jóakaratú, - állapítsuk ezt meg előbb. Csak épp, hogy a jó felé vezető út minéműségén marja halálra egyik a másikát, a csoportokon belül, úgy látszik. Te azt mondod, hogy az egész emberiséget szereted, - mi pedig azt állítjuk, hogy a nemzetünket s főként a nyelvünket szeretjük... s ime a kétféle szeretet miatt mint gyűlölködők állunk egymással szemben...

- Te közösséget vállalsz az izlandi halászokkal is, akik távol vannak, - mi pedig így szólunk: Nem tudjuk, mi az izlandi halászok dolga? Hogy mi bajuk van, mi jó nekik, nem tudjuk. Ez ködben van előttünk.
- Ám azt igenis tudjuk, hogy itt mi kell. Itt is vannak halászok s ezeket meg kell védenünk, mihelyt mások megzavarják vizeiket s nem hagyják őket békén halászni. Már pedig mindenki folyton meg akarja zavarni őket.

- S te azt hiszed, hogy mi erkölcstelenül cselekszünk, mikor ezt tesszük? Vajjon csak az az anya erkölcsös-e, aki így szól a fiához: - Nem engedem, hogy embert ölj, - és nem is adom oda az életedet nekik. Hát az, aki így szól: - Menj fiam, védj meg minket, védd meg a hazádat a pusztulástól s ha kell, halj meg érte... . . ez az anya talán erkölcstelen?
- Ő kisebb körre sugározta szíve fényét, - arra, amit önzése még magáénak mondhat: a hazára. S a másik anya olyasmit is próbált szeretni, ami meg akarja enni őt.

- Belátjuk, ez szép tőle. Ám, ha mi, államfenntartók s a kultúra őrei is így cselekednénk, ha kenyereinkkel dobálnók ellenfeleinket, - nem sokáig tehetnők ezt. Mert ellenfeleink elfogadnák kenyereinket s aztán megvárnák, amíg meghalunk.
- Mi szeretjük a kinai kultúrát, de a magunkét még jobban szeretjük.

- A küzdelem pedig természeti tünemény, amelynek alá vagyunk vetve épp úgy, mint annak, amit annyiszor igazságtalanságnak nevezünk.....
- S mi megértjük, hogy te mindkettő ellen tiltakozol, mert jó a szíved. Dícsérjük a békeszeretetedet is és naivitásodat, amely idealizmusnak neveztetik.
- Azt mondod erre: ha erről a naivitásról, ha idealizmusodról: életed e legszebb kincséről le kell mondanod, akkor nem is érdemes már élned.

- Mért nem érdemes? - kérdezzük. - Hát mi kik vagyunk? rongyok? Semmik? Talán nincs is szív a kebelünkben? - Ám elég a vitából, maradj csak meg annak, ami voltál, amíg élsz: az emberiség szeretőjének, világot átölelőnek, a rombolás fájdalmasának, - mindaz lehetsz, ami vagy, - csak a mi dolgunkba beleavatkozni ne merészelj.

- És sajnálj minket akár, amért le tudtunk mondani ama gyöngéd ideálról, a tiédről és megtanultunk mégis, ennek ellenére is élni... amért azon szűkebb, de ősibb ideál: a haza terebélyes fája alá kellett újra menekülnünk... amért elszántuk magunkat, hogy kíméletlen harcot folytatunk e szaporodó s falánk nagyvilággal s avégből, hogy egy szaporodó s falánk kis csoporthoz jók lehessünk... . .

megvetsz-e minket mindezekért, vagy csodálva tisztelsz, - mindegy nekünk! Csak azt ne kívánd, hogy mi is kövessük lépteid. Ami e szigeten túl van: az nékünk idegen, - ezt ki kell mondanunk, ezt a szörnyűséget vállalnunk kell, - mi nem követjük lelkes, könnyelmű és felelőtlen szárnyalásod. Mert ha tennők, nemsokára jajszó lángolna fel az egész szigeten.

Alighanem így szóltak volna az államfenntartók a költőhöz... s alighanem igazuk is lett volna.