Ősszel, Tolsztoj halálának negyedszázados fordulója alkalmával nagyjelentőségű publikáció fog a francia könyvpiacon megjelenni: Tolsztojnak egy eddig ismeretlen és kiadatlan naplója, melynek francia verzióját most készíti elő az egyik előkelő párisi könyvkiadó.

1910 július 29-én, alig valamivel több, mint három hónappal halála előtt írta be Tolsztoj első feljegyzését egy kis füzetbe: "Új naplót kezdek, egyedül magam számára." Azután napról-napra követik egymást a rövid, néha csak néhány soros rögzítések, párhuzamosan a közismert Napló fejezeteivel. De míg ez utóbbit Tolsztoj a világnak írta, eseményeket lefektetve, azok okait boncolva, harcos védekezésben: a Journal pour moi seul jegyzeteit sohasem mutatta meg senkinek.

Csak önmagával foglalkozik Tolsztoj naplójában és énjének legtisztább valójával: Istennel. Állapota állandóan rosszabbodik. Tudja, hogy halála közeledik. Két izben is találkozunk az elalváselőtti halálkétség izgalmával "ha életben maradok...". De Tolsztoj mégsem fél a végtől: várja, reméli a halált.

És nem azért menekül Istenhez, nem azért esdekli segítségét, hogy ez utolsó megpróbáltatástól, a betegség kínjaitól, szabaduljon, hanem, hogy erőt merítsen a szeretethez. Szeretni akarja barátait, gyermekeit, feleségét, szeretetben akar megválni a földi élettől. És ugyanekkor kétségbeesett harcot vív környezetével és önkínzásban őrli fel önmagát.

Izgatott, néha kuszált szavaiban Tolsztoj precizen határozza meg családja iránti érzéseit: fiaihoz való viszonya bonyolult. Leót lehetetlen szeretnie, Andrejről nehéz elképzelnie, hogy Istentől kapott lelke van. Mégis becsüli jóságát. Idősebbik leányáról, Tanjáról, alig emlékezik meg.

Annál jobban csüng kisebbik leányán, Szasán. Ő másolja naplóját, ő készíti elő menekülését, neki ír és sürgönyöz Optináról, október 28-án este (könyveket kér: Montaigne-t, Maupassant-t, Dosztojevszkij-t), neki diktálja leveleit. Egy este magához hívja: "Nem gyorsírásodra van szükségem, hanem szeretetedre" és mindketten sírnak, összeölelkezve.

Tolsztoj legelkeseredettebb ellensége a felesége, Szofja Andrejevna. A naplójegyzetekből döbbenetes erővel bontakozik ki ennek a szerencsétlen asszonynak a tragédiája. Beteg. Fél. Mindentől és mindenkitől. A hisztéria pánikjában donquijote-i szélmalomharcot vív láthatatlan, képzelt ellenségekkel. Hatvanhatéves és szexuális krizisekben szenved. Féltékeny.

Féltékeny Tolsztoj írói munkásságára, fél, hogy férje végrendeletében megfosztja családját műveinek szerzői jogaitól, féltékeny Leo Nikolajevics meghitt barátjára, Csertkovra, akit sikerül is eltávolítania férjétől. A két barát levelezését is kikémleli, majd lehetetlenné teszi. Szeptember másodikán, felhasználva férje távollétét, elégette Csertkov képeit, melyeket Tolsztoj dolgozószobájában talált.