Okvetlen le kell szögezni, hogy ha a Kék Madár megelőző látogatásánál a sajtóban több gáncs hangzott ellene, mint magasztalás és ha most a még rosszabb lanyhaság fogadta ezt a kabarét, mind csak azon a címen, hogy műsora kimerült és műsora sekélyesedett, ez nagyon-nagyon igaztalan!

És nagyon jellemző Budapestre, amely a saját értékeivel is sokszor bánik így, még akkor is, mikor az illető elejtett kedvencek nemcsak erejük teljében vannak, hanem jobbat nyujtanak most, mint annakidején, mikor még a nevüktől volt visszhangos ez a város. Sőt, hogy tovább menjek, még úgy is elejt nagy művészeket és nagyszerű művészetet Budapest, mikor utánpótlásnak evidensül silányabb szórakoztatókat kap. Gondolok pld. a Medgyaszay Vilma, Vidor Ferike esetére, Nagy Endre kabaréjára, amely Csokonai és Ady, meg hasonló szellemiségű számokat portált műsorán.

Csakis a tárgyilagos igazság kedvéért kell leszögezni ezt a Juhsnij ügyet is. Ezt a furcsa, igaztalan dolgot vele szemben!

Hiszen nem érdemes előlről kezdeni a megállapításokat, hogy ennek a Kék Madárnak a művészete a szinjátszásnak a legősibb hatásaival dolgozó és éppen ezzel a legnehezebb műfaja és ahogy ezek az oroszok csinálják, az inyenceknek való csemege stb. stb. stb. Nem is erről van szó! Hanem csak arról, hogy ez a kabaré, a maga keretein belül, tiszteletreméltóan a legartisztikusabb eszközökkel élve csupán, nemcsak hogy megtartja eredeti nívóját, de fejlődött és fejlődik. Tartalmasabbat és magvasabbat ad egyre. Sikerrel kisérletezik anyagával. Technikájában egyre jobb.

És mégis úgy van, hogy amíg döcögött, bizonytalankodott, mondjuk ki, gyatrább volt, addig szeretettel, türelemmel, lelkesedéssel karolta föl Budapest. Most gáncsolja és most lanyhul el vele szemben, érthetetlen és amikor legkevésbé szolgált rá!

Nem volt szabad elhallgatnom, úgy érzem, ennek a megállapítását.