A magyar rádióüzlet igazi arca
Háromszázezer előfizetője van a rádiótársaságnak, közel egymillió ember vesz, cserél, javíttat rádiót és ugyanakkor Magyarországon nincs rádiókereskedő. Talán ez a legfőbb oka annak, hogy a rádióipar helyzete annyira visszás képet mutat. Az egészséges és természetes folyamat az lenne, hogy a munkások és tisztviselők tízezrei találjanak kenyeret a rádió készítése és értékesítése körül.
Ezzel szemben a rádiókészüléket Magyarországon születésétől haláláig sajátságos végzet üldözi.
Nem vagyunk ellensége az úgynevezett rádiókereskedelemnek, aminthogy nem dicsekedhetünk a rádiógyárak barátságával sem. A nyilvánosságnak azonban végre be kell pillantania a rádióüzlet gondosan titkolt rejtelmeibe.
Mint mondottuk, Magyarországon nincs rádiókereskedő.
Eltekintve két-három erős és megbízható firmától, a rádiót bizományosok árusítják. Az árusító tehát nem kereskedő, hanem inkább úgymond raktárra, bizományba átveszi a rádiókészülékeket. Ha elad valamennyit, először levonja a maga 30 percentes hasznát és azután kezd fizetni a gyárnak. Kétszáz pengős rádióapparátuson 60 pengőt keres a „kereskedő”, mégpedig kockázat nélkül, mert ha nem sikerül eladnia a készülékeket, visszaküldi azokat a gyárnak.
De akármennyit keres a bizományi árus, ennek az úgynevezett rádiókereskedőnek nincs szíve ahhoz, hogy a hasznának egy jelentéktelen hányadáért szakképzett rádióműszerészt tartson az üzletében, aki a vevőközönség között valóban terjeszteni tudja a rádiótechnikát és ezzel a rádiókulturát. Igy ha a legcsekélyebb zavar mutatkozik a készülékben, a „kereskedő” úr egyszerűen visszaküldi azt Budapestre a gyár terhére.
Ezekután nézzünk szét a gyárak körül.
Itt van mindenekelőtt a világhírű Philips készülék. Közönségünk tájékoztatására meg kell állapítanunk, hogy a Philips készüléknek édes kevés köze van a Philips márkához. A Magyarországon forgalomba kerülő Philips rádiót ebben az évben az Ericson-műveknél csináltatják Pesten.
Talán az ugyancsak világhírű Telefunken készülék kárpótolja a közönséget ezért a csalódásért? A helyes itt viszont az, hogy a Magyarországon ebben az évben eladásra kerülő Telefunken apparátusokat – az Orion rádiógyárnál rendelték meg. Miért adózik a Telefunken cég világhírnevéért, noha a készüléket túlnyomórészben Budapesten csinálják? A Telefunkent illetőleg egyébként egy Nagymező utcai műhelynek a szerepe tisztázásra szorul. A Standard készülék teljesen idehaza készül, viszont ez legalább nem dicsekszik idegen tollakkal.
A rádiógyárak tevékenysége elsősorban abban merül ki, hogy szaladnak a pénzük után. A nemlétező rádiókereskedelem helyett nekik kell könyvelniök az ügyfeleiket, akik részletre vásároltak készüléket. Ezeknek egy része fizet, másik része nem fizet. A gyárnak szabad választása van, hogy az elhasznált rádiókészüléket követelje-e vissza, – ami úgyis eladhatatlan, – vagy pedig a csődbejutott „kereskedő” körül próbálja visszaszerezni a befektetésének töredékét.
Évenként új típusokat hoznak piacra a gyárak.
Ebben az esztendőben új típus lényegtelen külsőségektől eltekintve, egyáltalán nem különbözik a mult évitől. A régebbi évek drága, 600-800 pengős készülékeit 20-30 pengőért vesztegetik a rádiógyárak, de így sem tudnak megszabadulni tőlük. Az egyik nagy rádiógyár a közelmultban 600 darab régi típusú, drága készülékét törette össze, hogy megszabaduljon a reménytelen raktározástól. A rádió autodaféról szörnyű képet festenek, akik résztvettek a pusztításban. A büszke, szép, csiszolt testű, fényes apparátusok pillanatok alatt alaktalan szilánkokká zúzva hevertek a földön. Mintha a halál tiport volna végig a zengő életen.
Ha már a pusztulásnál tartunk, beszélhetünk a rádióexportról is.
Két évvel ezelőtt 3000 rádiókészüléket szállítottunk Csehországba. A mult évben 300-at vittek ki, az idén talán egy darabot sem tudnak exportálni. Svédország, Norvégia jó piaca volt a magyar rádiókészülékeknek. Ez mind elveszett. Nem lehet versenyezni az amerikai rádióval, amelynek a szekrénye préselt fűrészporból készült. Az USA rádiógyárai a világ legracionálisabb üzemei. Igy versenyen kívül olcsók és jók.
A tarthatatlanul magas rádióelőfizetési díjakat nyugodtan nevezhetjük a magyar rádió feltörő útjára állított halálsorompóknak. A rádiócsőkartel árdiktatúrája egyformán sújtja a gyárost, a fogyasztót. Magyarországon, ahol milliókat érdekel a rádió, nincs rádiókísérleti állomás, a drákói szigorúsággal behajtott hatalmas havi díjtételből nem tellik erre. Nem kétséges, hogy ha a rádiókoncessziós társaság áldozatot hozna azért, hogy a magyar ifjú technikus generáció tudományos elmélyedéssel, üzleti érdektől mentesen tanulmányozhassa a rádiókulturát, a külföld rádióeredményeit, találmányait, ehhez a hazai érdekeltségek is hozzájárulnának.
Ami pedig a hozzájárulást illeti, figyelmébe ajánljuk a kormánynak az áramszolgáltató vállalatokat, amelyek elképzelhetetlen áramdiktatúrájuk mellett valóban áldozhatnának a rádió népszerűsítéséért, elterjedéséért és a tudományos kutatásért. Ha erre időnként nem lennének hajlandók, a közvélemény élénk helyeslése mellett szoríthatná rá őket a kormány.
Végezetül csak annyit, hogy komoly rádióipar addig nem is lesz Magyarországon, amíg a tőke a rádiókereskedelmet nem tartja érdemesnek a felkarolásra, amíg a rádiókereskedőknek nem lesz szívük és eszük ahhoz, hogy szakembereket alkalmazzanak és amíg a korrekt módon fizető közönségnek kell megfizetnie a részletletagadásra kötött rádióüzletek kockázatát. Addig a rádiógyártás Magyarországon nem ipar, hanem hazárdjáték.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!