Sztranyavszky Sándor, a Nemzeti Egység Pártjának elnöke, hála a magyarok Istenének, révbe ért. Úgy halljuk, hogy a töretlen tekintélyű, emelkedett szellemű Almásy László helyébe kerül: a Ház elnöki székébe.

Ha igaz ez a hír, úgy a reformkorszak első politikai problémája megoldást nyert: Sztranyavszky elhelyezkedésének kérdése, amely másfél év óta annyi gondot okozott a Gömbös-kormánynak, végre lekerül a napirendről.

A magyar parlamentarizmus történetében ugyan példa nélkül áll, hogy a többségi párt elnöke, a nyílt választási hadjárat vezérkari főnöke, az új Ház elnöke lehessen, de megnyugtatásunkra szolgáljon a reformkorszak ma közzétett első reformtörvényjavaslata, amelyben írva vagyon, hogy „fokozatosan nagyobb teret kell adni azoknak a férfiaknak, akik nem a magas állástól kapnak díszt, hanem maguk adnak állásuknak súlyt és tartalmat”.

Sztranyavszky Sándort közéleti multja, politikai pályafutása, nagy közjogi tudása, európai műveltsége, kiegyensúlyozott, szenvedélyektől mentes egyénisége, közmondásos pártatlansága és elfogulatlansága, egyenesen predesztinálták arra, hogy Szilágyi Dezső és Apponyi Albert örökébe lépjen. Életútjának jóságas nemtői megóvták attól, hogy a reformkorszak küszöbén a Nemzeti Bank elnökségét, vagy az altruista intézetek elnökségét vállalja, bár úgy elméleti, mint gyakorlati szaktudásával ezeknek a gazdasági és pénzügyi pozícióknak is súlyt és tartalmat adhatott volna.

Nem, százszor nem! Sztranyavszky Sándor számára a sors természetesen a magyar sors, méltóbb szerepet, fenköltebb hivatást tartogatott. Erre vall az a történelmi tény, hogy amikor dajkája, Sándorka érces hangját csillapítandó, egy játékmérleget és egy játékcsengőt tett bölcsőjére, a pólyásbaba a csengőt választotta.

A gémlábú sasok, csodalények, élharcos legények kapitánya, akinek szabadalmazott és már kétszer kipróbált gőzhengere most e reformeszméktől terhes márciusban harmadszor robogott régig a csonka ország választókerületeinek hepe-hupás útjain, a Ház magas elnöki székéből ellenőrzi majd, hogy a reverzálisok parancsának mint engedelmeskednek azok a képviselők, akiket nem a nép, hanem a Nep elnökének, Nepoleonnak az akarata vezényelt a parlamentbe….