Mit tegyen az író a háborúval szemben?
A NYUGAT ANKÉTJA
GELLÉRT OSZKÁR
(Mit tegyen az író a háborúval szemben? Mindenekelőtt tisztáznod kell: mi az hogy író és mi az hogy háború? S hogy író létedre kötelességed-e egyáltalán a háborúval szemben állást foglalnod? S hogy állásfoglalásod nem tisztára véralkat dolga-e?)
- Író vagyok. Vallom, hogy íróságom nem puszta foglalkozás; legfeljebb az adóív kérdőrovatában az. Ha fölteszem, hogy embertársaimnak szükségük van az én munkámra is, vallanom kell, hogy hivatásom van s hivatásom eszményi. S akkor legfőbb kötelességem olyan eszményi célért küzdenem, hogy legyen békesség e földön az emberek között. Ez nem véralkatom dolga többé, hanem erkölcsömé. Így értem azt, hogy író vagyok. Író vagyok, tehát nem lehetek más, mint pacifista.
(Mi az hogy pacifista? A pap sem lehet más, mint pacifista s háborúban mégis megáldja a fegyvereket. Mit kívánsz tőle? Hogy azt prédikálja: "dobjátok el a fegyvereiteket"? Ha pacifista vagy, el kell ítélned mindenfajta tömeges vérontást. El kell ítélned nemcsak azt, hogy német ölje a franciát, orosz a japánt, hanem azt is, hogy német ölje a németet, orosz az oroszt.
Ha pacifista vagy, nemcsak a nemzetek közti háborút kell elítélned, hanem a nemzetit is - a szabadságharcot idegen elnyomással szemben -; és a társadalmi háborút is: tehát egy nemzet-testen belül a forradalmat. Azért mondtam, mindenekelőtt azt kell tisztáznod: mi az hogy háború? Azt már tisztáztad, hogy író és pacifista a te szemedben egy. De ha író vagy, számolnod kell szavaid hatásával s különösen, ha háború van. Felelősséget kell érezned: szavaid tettekké válhatnak.
Gondold el, ha háborúban írod le azt, hogy "haljunk meg inkább, de ne öljünk" - vértanúságba kergetheted vele embertársaidat. Vagy gondold el, ha egyenesen barrikádokat papolsz azok ellen, akik a háborút akarták? Megint csak vérontásra: belső háborúra, forradalomra bujtogatsz. Pacifista vagy? Akkor szembe kell szállnod szabadságharccal, forradalommal egyaránt, s csak így beszélhetsz: "ne ontsatok vért, vessétek alá magatokat a kisebbség terrorjának" - vagy "egyetlen ember parancsuralmának" - vagy "az idegen hatalom zsarnokságának". De akkor mint író, aki, úgy mondod, eszményi célokért küzdesz, elárultad az emberi egyenlőség, a szolidaritás, a szabadság eszméjét.)
- Író vagyok. Én eszméimért a szó erejével harcolok és nem erőszakkal. S különben is: az én pacifizmusom csak arra kötelez, hogy az intézményesített nemzetközi háború ellen folytassak küzdelmet. Nem vagyok dogmatikusan pacifista. S ha mint író helyeselnék is egy szabadságharcot vagy forradalmat: ezért még nem nevezhetsz militaristának.
(Egyenesen felelj; kötelességednek tartod-e, hogy mint író az intézményesített nemzetközi háború ellen akkor is harcolj, ha már csak azt teheted, hogy pacifizmusodért vértanuságot vállalsz s vállaltatsz esetleg másokkal?)
- Nem tartom kötelességemnek. Csak éppen lehetségesnek tartom. Ez az a pont, ahol már én is elismerem, hogy állásfoglalásom tényleg véralkat dolga. Háborúban csak egy írói kötelességről lehet szó: virrasztani a téboly fölött s minden idegszállal akarni, hogy az emberi értelem ismét kivilágosodjon.
(S mindezt némán.)
- S mindezt esetleg csak némán. A kötelesség: nem dicsőiteni magát a vérontást.
(Negativum. S aki mégis dicsőitené? Nemzetét az ellenség gyűlöletében akár az öngyilkosságba ostorozná? Az ettől megszünt volna író lenni?)
- Az, mint ember, csak beilleszkedett a pszichózisba. S mint író talán "szép" művet is alkothat; az én szememben azonban amorálissá lett vagy patologikussá. De belátom, a kérdés: mit tegyen az író a háborúval szemben, nehezen megválaszolható, ha már itt a háború. Annál kevésbé, mert nincs az az erkölcsi hatalma a világnak, amely arra kényszeríthetné a szembenálló hadviselők íróit, hogy nemzetük háborújáról egyformán gondolkozzanak s hogy annak, amit felőle gondolnak, egyformán is adjanak kifejezést.
De hiszen nem is ez volt Babits igazi kérdése. Az igazi kérdés az, mit tegyen az író, hogy ne legyen itt a háború. Ha már itt van, alighanem csak arról lehet szó, hogy mit ne tegyen. Azt a választ is elfogadom, hogy akkor már semmit se tehet. De mindent! - addig.
(S mi az?)
- Le kell rombolnia a babonát, hogy a háború természeti jelenség, ami ellen meddő az emberi erőfeszítés; a háború emberi találmány, akár a rabszolgaság. Ki kell irtania a múlt háborúkhoz tapadó minden regényességet és ugyanakkor meg kell győznie arról, hogy minden mult háború gyerekjáték az eljöhetőnek példátlan elaljasodásához képest. Családi és iskolai nevelést úgy kell irányítania, hogy már a serdülő lélek elriadjon az emberiség legnagyobb bűnének megismétlésétől.
S fel kell világosítania a "felnőtteket" - nehogy a vének önzése háborúba kergethesse a fiatalokat -, hogy nincs a világnak az a problémája, amit emberi értelemmel meg ne lehetne oldani; állandóan arra kell izgatnia, hogy az örök béke ideálja elérhető, hogy nincs az a viszály, amiben nemzete alá ne vethetné magát egy szuverén bírói jogkörrel felruházott nemzetközi testütet fellebbezhetetlen ítéletének. Egyszóval: pacifizmust kell prédikálnia minden áldott nap - még ha vásárra is viszi érte a bőrét: mert a háborúval szemben minden írónak kötelessége lövészárokharcot folytatnia.
(Ezt mintha Ignotusnak üzennéd, aki a Magyar Hirlapban nemrég azt "izente valakinek", hogy "a pacifizmus nem olyan téma, amiről a mai világban konkrétumot lehetne írni"?)
- Te mondod.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!