Kecskedudás volt, vén, magyar szatir,
Felőle hét határban vert a hir.
Lakzin, toron csak fujta egyaránt,
Tulharsogta az életet, halált.
Betyárok, csárdák eltüntek tova,
Ő itt maradt s nem fáradt el soha.
A városba ment néha s a cigányt
Leintette: magának muzsikált.
Oly gőggel nézett a kocsmába szét,
Mint egy Homér. Mögötte volt a nép,
A mult, a puszták, egy magyar világ
Ujjongva sirtak a melódiák.
A költő sohase beszélhet - vallomásszerűen - művészi eszközeiről, melyekkel a hatást eléri, azokról a kifejezésbeli...
Nem épitettem kunyhót sem magamnak És nem szereztem sáppadt kincseket, A vágyaim a végtelenbe laknak S minden pompád...
Estefelé homályos, néptelen mellékutakon néha találkozik vele egy-egy ismerőse. Ilyenkor meggyorsítja lépteit, a falhoz...
A zárt szanatórium „napos” orvosnője, amikor megtudja, hogy Juhász Gyulát keresem, fölkisértet a...
Nagyvárad legújabban bőven termi és neveli a poétákat: a legifjabb irodalom talentumainak egész sora vagy Nagyváradról...
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
.jpg "Az önálló vámterület és a függetlenségi párt")
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!