Bethlen István gróf hosszú hallgatás után megszólalt és vezércikke, amelyben a júliusi osztrák események nyomában kialakult nemzetközi helyzet képét és következményeit fölvázolta, még a külpolitika hullámzásával szemben, sajnos, annyira közömbös magyar közvéleményre is kell, hogy megrendítő hatást gyakoroljon.

Magyarország volt miniszterelnöke bizonyára céltudatosan és előre megfontoltan kendőzetlen képet festett Magyarország mai külpolitikai helyzetéről, és bár diplomáciai óvatossággal csak annyit mond, „a nemzetközi helyzet fejlődése Magyarországra nem volt kedvező”, e szürke mondat mögött komoly történeti események árnyai kísértenek.

Magyarország, amely saját érdekéből, de az európai béke érdekében is az egymással összecsapó hatalmi erők harcában semleges kíván maradni, az események ellenállhatatlan sodra következtében tragikus válaszút elé kerül: választania kell két irány, két út között, amelyen az európai politikai fejlődés elindult.

Választania kell a külső jelek szerint Olaszország és Németország között, mert a nemrég még baráti viszonyban élő két európai nagyhatalom útjai elváltak. Olaszország Franciaországhoz közeledik, míg Németország Lengyelországgal keresett kapcsolatot.

Merre a magyar lélekvesztő útja?

Az a gigantikus csoportosulás, amely Bethlen gróf szerint „momentán elképzelhetetlen hatalmi erőt és túlsúlyt” jelent Európában, Franciaország hegemóniáját és a békeszerződések szabta helyzetet van hivatva megvédeni. Ha Olaszország, eddig az egyetlen nagyhatalom, amely nyiltan és őszintén együttérzett velünk, jogos érdekei egyrészének kielégítése után csatlakozik a francia vezetés alatt álló blokkhoz, és Magyarországra bizonyos körülmények között egyenesen üdvös és előnyös lehet Igaz ugyan, hogy mi a francia érdekszövetségtől elméleti értékű jóakaratnál egyebet aligha várhatunk, mégis Olaszország és Franciaország benső együttműködése azzal biztat, hogy ennek folytán a kisantant-gyűrű meg fog lazulni körülöttünk.
Hol a mi helyünk tehát ebben az új európai fejlődésben?

Abban a most kialakuló csoportban, amely egyelőre még bizonytalan és ki nem próbált szerződéseken nyugszik és amelynek mindkét tagja, Németország és Lengyelország, elsősorban tőlünk távol keleti irányban keresi új terjeszkedési lehetőségeit? A német sajtó a német-magyar lengyel csoportosulással mint befejezett ténnyel számol és az International Law Association megnyitó ülésén dr. Simons, volt német külügyminiszter, a Reichagericht elnöke, határozott formában idézte az előkelő nemzetközi gyülekezet lelki szeme elé a német-magyar-lengyel hármas barátságot.

Válaszúton állunk tehát, irtózatosan nehéz feladat előtt. De kérdés, szabad-e egyáltalában választanunk?

Számunkra az európai nagypolitika sistergésének ezekben az életveszedelmes pillanataiban a legszívbemarkolóbb az az irgalmatlan irtóhadjárat, amely a magyar kisebbség ellen folyik, amióta az osztrák puccs az európai hatalmi csoportok kötelékeit megbontotta.

Ebben a kérdésben nem lehetünk Hamletek, itt nem lehet szó az erők mérlegeléséről, még kevésbé diplomatikus hallgatásról, mert trianoni rokkantságunkban is kell annyi erőnknek lenni, hogy a megfeszített Krisztus kínszenvedéseit szenvedő testvéreink segítségére az európai nyilvánosság elé meneküljünk! És ha máshol nincs is hangunknak visszhangja, legalább az angolszász világ ítélőszéke elé idézzük azokat, akik a magyar emberiség egyharmadán halálos ítéletet készülnek végrehajtani.

Abban egyek vagyunk Bethlen Istvánnal, hogy a kisebbségi sorsban pusztuló magyar testvéreink igazsága minden magyar politikának kardinális posztulátuma legyen!