Az elmondottakban kereshetjük a kulcsot a balkezesség, vagy helyesebben és általánosabb érvénnyel mondva, az ember oldalasságának általános biológiai megértéséhez. Meggyőzőnek és minden tekintetben elfogadhatónak tartom Parson elméletét, mely a kétszemmel látásból indul ki.

Olyan két szemmel, melyek látókörei egymást jórészt födik, különböző távol­ságokra egyszerre tisztán látni csak akkor lehet, ha az egyik szem perifériás látásával szemben lelki vakság áll fönn. Az egy tárgyat egyszerre két szemmel néző élőlények, ha a szemtávolság egyben térbeli látásnak lehetőségét is nyújtja, nem használhatják egyforma értékben mindkét agyféltekéjük látóközpontjait.

A vezérlő szem elve voltaképen a legegyszerűbb irányló, távolságbecslő berendezés és feltétlenül a két szem különböző használatát, különböző értékét jelenti. Nagyon valószínű, hogy az agyfélteke, mely a vezérszemet idegzi be, egyben a többi mozgásokban is nagyobb vezérszerephez jut, s ezzel az egyik testfélnek erősebbé és ügyesebbé fejlődését segíti elő.

Ne feledjük, hogy a térbeli látásban a szemmozgatás izomérzéseinek döntő szerephez jut. A beszédközpont azon az oldalon lép működésbe, amelyhez a vezérszem tartozik. Támogatja Parson nézetét Linneback észlelése, aki majmok szemén a szemek különböző szerepére valló ugyanolyan anatómiai viszonyokat talált, mint az emberén. (A vak folt és a sárga folt közti távolság részaránytalansága.)

A majom tehát, melyről pedig tudjuk, hogy kézhasználatában nincs oldalassága, már van különbség a szemek használatában. A mérések szerint a balszem a vezető. Az egyik oldal tökéletesebb és használtabb voltának végső oka tehát az, hogy részarányos és páros szervek által végrehajtott műveleteket csak az egyik oldal központja irányíthat, s így jut az egyik agyfélteke túlsúlyra, még pedig éppen az, mely a vezérlő szemet idegzi be. Ezzel az oldalasság meg van magyarázva.

Egészen más kérdés azon, hogy miért lett az embernek éppen a jobb testfele, illetőleg agyvelejének baloldal tökéletesebb? Miért születik jobbkezesnek az emberek háromnegyed része? Be kell vallanunk, hogy erre a kérdésre nem tudunk feleletet adni, s az eddigi elméletek egytől-egyig tarthatatlanok, sőt mai tudásunk tükrében egyenesen nevetségesek. (Pl.: az ember azért jobbkezes, mert imádkozásnál kelet felé fordult és ekkor jobbja felé esett a napjárta fele a térnek. No és a déli féltekén?)

Az ember jobbkezessége csak része az élő szervezetnek alaki és működési állandó oldalasságú aszimmetriái nagy kérdések. Az állattan és az összehasonlító bonctan az állatfajok mérhetetlen hosszú sorát ismeri az állandó jellegű, szigorúan oldalhoz kötött részaránytalanságoknak. Az egysejtűektől föl egészen az emberig, majdnem minden rendben és osztályban találunk jellegzetesen jobb-bal irányítottságú bonctani állapotokat vagy élettani jelenségeket és mindenütt találkozunk kivételes fordított állapotokkal.

Elég a csigák házára, a véglények csillóöveire, bizonyos rákfajok ollóira, bogarak szárnykeresztezésére, stb. utalni, nem is szólva, a belső szerveken észlelhető számtalan jellegzetesen irányított részaránytalanságról Ludwig ismételten idézett könyve igazolja ilyenirányú ismereteink gazdagságát.

Az ember éppúgy jobbkezesnek születik, mint ahogy a kerti csiga jobbra csavarodott házúnak. Itt is, ott is vannak kivételek. Átlag 10.000 kerti csiga között találunk egyet, amelynek a háza balra csavarodik, de vannak csigafajok, amelyek közt egyforma gyakori a jobbra és balra csavarodott. De soha sincs közöttük olyan, amely valamely irányba ne volna csavarodva. Így vagyunk az emberrel is. Az ember vagy jobbkezesnek, vagy balkezesnek születik, de sohasem lehet a két oldala egyforma értékű.

A polarizáltság kérdésének további kutatása nagyon bonyolult, de egyben nagyon érdekes kapcsolatokra vetett világot. Az állatvilág részaránytalanságaira támaszkodva, bebizonyítva láthatjuk, hogy a született balkezesek között is különbségeket kell tenni. Vannak született balkezesek, kik épp olyan törvényszerűséggel fejlődtek balkezeseknek, mint a legtöbb ember jobbkezesnek.

Ezeknek csiraplazmájában volt a balkezesség (genotypikus) igen gyakran mint ősöktől öröklött és utódokra átadott egy genpárral mendelező tulajdonság. Ismerünk családokat, amelyekben a balkezesség halmozottan jelentkezik s az állatvilág igen sok példáját adja a hasonló öröklésnek. A született balkezesek egy másik csoportja nem öröklődés alapján balkezes, hanem egyénileg lett azzá, s itt egészen sajátságos természeti jelenségek mutatkoznak.

Úgy látszik, hogy ezek is két csoportba sorozhatok: vagy olyanok, kiknél már a csiraplazmában mint önálló változat megjelent a fordított elrendeződés, vagy pedig, s ez a gyakorlatilag fontosabbik csoport, a csirafejlődés során valami ismeretlen természetű sérülés folytán fejlődött ki.

A biológiai kísérletek hosszú sora azt mutatja, hogy magában az egyes sejtben is megvan a jobb és bal irányban tájékozódottság és különösen áll ez a csirasejtekre. Dunnschen és Zur Strassen Ascaris-petéken végzett remek kísérletiből kiderült, hogy sikerült mesterségesen tükörképszerűen fordított szerkezetű egyéneket nevelni a petéből. A barázdálódás mesterségesen előidézett szabálytalansága jellegzetesen fordított egyének keletkezésére vezet, vagy pedig az öröklődötten fordítottan fejlődőket visszafordíthatja.

Úgy látszik, hogy a plazmában megvan mind a jobboldalas, mind a baloldalas alak fejlődésére való készség. Rendesen az egyik, pl. az embernél a jobboldalt érvényesítő tényező, az erősebb és megszabja a részaránytalanság oldalasságát, de ha a barázdálódó petét ártalom éri, a másik tényező veszi át az irányítást és a fordított alakot hozza létre.

A megfordulás lehet tökéletes, mikor az összes belső szervek is fordítottan feküsznek, de lehet részleges, vagy csak működésbeli. Ha a kétféle tényező egyforma erős, akkor állatkísérletben (Ascaris, tengeri sünfélék) kettős torzok, összenőtt ikrek jönnek létre, melyek egymásnak tükörképei.

Feltűnő, hogy az embernek petéből származó ikrei közül az egyik legtöbbnyire balkezes. Ugyanezeken a hajörvény fordítottsága és az ujjak szemölcsvonalainak tükörképszerűsége is észlelhető. Bizonyosnak látszik, hogy a balkezes embereknek egy része egy ikerpár fele, melynek testvére tán a fejlődés legkorábbi szakában nyomtalanul eltűnt.

Természetes, hogy ilyen jobbkezesek is vannak. Messzire vezetne e fölöttébb érdekes elméletek részletes ismertetése, elég annak megállapítására szorítkozni, hogy az ember jobb- illetőleg balkezessége már a fejlődés legeslegkorábbi szakában, a pete első barázdálódásaikor el van döntve.