A magyar kormány képviseletében Förstner Pál követségi titkár üdvözölte az inkognitóban átutazó Titulescut, aki kitűnő színben száll ki a kocsiból George Capitancanu, budapesti román ügyvivő társaságában.

A külügyminiszteren sötétbarna csíkos londoni öltöny van. Az első kérdésem az, hogy mit evett vacsorára?

- Véres bifszteket ettem, - mondja Titulescu – mert igaz ugyan, hogy pacifista vagyok, de húsban csak a véreset szeretem. A legjobb desszertet ettem a világon: Gerbeaud-bonbonokat. az is volt az első kérdésem a magyar határra érve, hogy lehet-e Gerbeaud-bonbont kapni? A magyar cukrászat és magyar ízlés igazi kitűnősége a magyar Gerbeaud…

- Részt fog venni a miniszter úr a román belpolitikai életben?

Határozott nemmel felel.

- Mi a véleménye Eckhardt genfi szerepléséről?
- Nem voltam jelen Eckhardt beszédénél. Nagyon tehetséges embernek tartom, ez azonban nem akarja azt jelenteni, hogy igaza is van.
- Mivel magyarázza azt, hogy Benes egyik nap elfogadta Eckhardtnak azt az ajánlatát, hogy a Népszövetség 6-os számú albizottsága foglalkozzék a kisebbségi kérdéssel, a másik napon pedig visszavonta bele egyezését?
- Tévedés van a dologban - felelte Titulescu –, mert Benest félreértették, ő soha nem egyezett bele ebben az ajánlatba.

A szovjet felvételéről a Népszövetségbe azt mondotta, hogy rendkívül fontos eseménynek tartja a világbéke szempontjából és boldog, hogy szavazatát adhatta a szovjet belépése mellett s ezáltal is kiszélesedhetett a Népszövetség működési területe.

- Mi a véleménye – kérdeztük végül – a magyar-román közeledés és megértés kérdéséről?

Titulescu így felelt:
- Nekem és Romániának ugyan könnyen lehet baráti kezet nyujtani, könnyen megérthetjük egymást, először ölelkezzünk össze és azután jöhetnek a barátság feltételeire vonatkozó megállapodások.

Titulescu ezután elköszönt munkatársunktól s a román társaság felé fordult. Mindenkihez nagyon szívélyes volt, még az ügyvivő nejének Monkey nevű kutyájához is. Vidám hangulatban szállt be az expresszbe, amellyel 10 óra 5 perckor tovább utazott Bukarest felé.

Oláh Lillian