Az Ars Hungarica hetedik kötete Kállai Ernő Czóbel Béláról írt tanulmányát tartalmazza. Kállai, aki annak idején a legelsőnek birkózott meg a legújabbkori magyar festészet összefoglalásával, gondosan végigkíséri Czóbel művészetének kialakulását. Benne a magyar festőiségnek egyik tipikus leszármazottját látja, akinek művészete a színből fogan. Rámutat líraiságára, mely mögött erős víziós elem rejtőzik és jól érzékelteti azt az ideges és nyugtalan kavargást, mely annyira jellemző Czóbelra.

Beléállítja őt a mai európai festészet vonatkozásai közé, de kifejezésre juttatja egyéni különállását is. Tanulmánya meglehetősen nagy igényeket támaszt az olvasóval szemben, akárcsak a művész, kivel foglalkozik. Gyakran megkísérli, hogy szavakkal, sőt fogalmi beállításokkal fesse meg témáját: nem egyszer meglepően sikeresen. És mintha egy kissé engedett volna már abból az egyoldalúságából, amellyel a mai festészettől mindenáron metafizikát követel.