A színház kellékese (sőt főkellékese) feljelentette misztikus éjféli órán, magán a központi ügyeleten, hogy a vérengző fenevadnő a: Bosszút a ceruzáért! - kiáltással (amelyet a főkellékes elfelejtett odakészíteni a főjelenethez, úgyhogy a fenevadnő- nek az ujjával kellett öngyilkossága előtt búcsúlevelét megírnia), élesre töltött retiküljével az arcába tüzelt.

Ó, fagottisták, színházi szabók és lóidomítók! Bármennyire is szerettünk volna a közelmúltban lezajlott tragédiáitok nyomán felháborodni az újabb színházi vérengzés felett, valahogy gyanús volt nekünk ez a retikülviadal: bárhogy is szerettünk volna, sehogy sem tudtunk felháborodni!

Ugyanis, nemcsak a selyemzsebkendővel és púderpufnival töltött retikül okozta súlyos sebesülés véráztatta színei, a színésznő negyvenfokosra hevített premieridegállapota is átáramlott idegeinken, aki (csak úgy mellékesen) saját háromhetes, éjt nappá tevő munkájának eredményét is veszélyeztetve látta hirtelen egy olyan pontján a kétszáz ember kenyerét biztosító vagy veszélyeztető bemutatónak, amelyen egy szempillantásig valóban minden a főkellékes úrtól függött: s akinek feledékenységére, az eladás legdrámaibb pontján- bizony- bizony harsogó kacagással felelt a nézőtér.

A primadonna- mit tehetett egyebet- ujját ajkain megnedvesítve, megírta a búcsúlevelet s halálsápadtan kiment a kulisszák mögé. Egy ceruzát nem tud odakészíteni?- mondotta s odavágta a retiküljét. A retikül repült- ki tudja hol áll meg- s richtig megállt a főkellékes úr fizimiskája táján, selyemtartalmával, képzeljük, micsoda üszkös sebet ejthetve rajta. Aki (ugyancsak képzeljük, hogy) micsoda örömre derülhetett, eszébe jutván, hogy nosza, itt az alkalom, hogy ő is híres legyen, necsak a Jávor idomítója, necsak a Szűcs tenor szabója.. s már rohant is a főkapitányságra feljelentést tenni- a brutális primadonna ellen...

Megnéztem a Music Hall előadását is, majd szemügyre vettem a bűnjelet, a repülő retikült is . Előadás közben többek közt annyit láttam, hogy az egyik öltözőjelenetben az öltözőtükör úgy volt odakészítve, annyira könnyelműen és lelkiismeretlenül az asztal legszélére, hogy ahogy a primadonna csak hozzányúlt, már le is esett,- igen szerencsésen ugyan Honthy férjhezmenési lehetőségeire- mert összetörni éppen nem tört össze, de ahogy fel akarta emelni, a ráerősített világítás rövidzárlatot kapott, sistergés és füstfelhő közepette kék láng csapott fel a tükörből, úgy , hogy a nézőtéren majdnem pánik támadt!

Már ez a kis epizód is kedvező impressziót keltett bennem a főkellékes szakmabeli képességei iránt, pláne amikor a szóban forgó, sőt szóbanrepülő retikült is szemügyre vettem. (Kis estélyi semmiség, egy pikkelye felkarcolta a kitűnő műszakiurat...) De ne szincerizáljunk! Az egész skandalum, utólag rekonstruálva is, olyan mondvacsináltnak és el nem tűrendőnek bizonyult előttem minden részletében, hogy indíttatva érzem magam ezt, a Honthy ellenes pergőtűzben mint legjobb meggyőződéseimet leszögezni.

Egy színésznő, akin a darab egész léte, élete, sikere nyugszik, a premier izgalmai között semmiféle mértékkel nem mérhető- legfeljebb hőmérővel. Egyszer ezt is meg kellett mondani, talán nem is annyira a Honthy mint inkább talán- a Gaál Franciska védelmében. Értik ugyebár?