A hajózásnak és a repülésnek régi és eddig legyőzhetetlennek vélt ellensége a köd és a vihar. Amióta a rádiózás elfoglalta a maga irányító szerepét a közlekedés minden ágában, azóta a technikusok érdeklődése fokozottabb mértékben fordult a nagy probléma megoldása felé: mi legyen a köd ellenszere?

William Haigt amerikai elektromérnöknek ezt most teljes egészében sikerült megoldania. Egyszerűen olyan „világító tornyot” szerkesztett, amely nem fényjelekkel, hanem elektromos sugarakkal, rádióhullámokkal jelzi a hajóknak és repülőgépeknek a helyes irányt.

A szerkezet maga nem új, de az a módszer, amely a ködben szinte vakon bolyongó hajónak pontosan jelzi a part távolságát, egészen eredeti. Igy azután elkerülhető a zátonyra futás, a veszélyes szirt és a legsűrűbb ködben is biztossá válik a közlekedés. A megoldás azon épül fel, hogy különböző hullámhosszúságú sugarak megfelelő irányítás esetén más-más távolságban foghatók fel s így a hajó rádióstisztje a jelzésekből könnyen kiszámíthatja a pari távolságát.

Erre a célra külön rádiókészüléket használnak a vételre. Ez a kis készülék abban különbözik az egyéb vevőgépektől, hogy a szelektivitását lerontják úgy, hogy minden állítgatás, keresgélés, hangolás nélkül is azonnal hallja a jeleket a figyelő. Általában a tengeri közlekedésben ilyen, gépeket használnak, mert itt lényeges, hogy egy-egy fontos jelzés ne kerülje el a rádió-szolgálat figyelmét.

Már pedig, ha a készülékek túlságosan szelektívek lennének, akkor mindig csak egy-egy éppen behangolt hullám érhetne el a rádiótiszt föléhez. William Haigt új rádiótornyai már használatban vannak és az elért eredmények szerint véglegesen megoldják a parti hajózás és a repülés kiötlő problémáját.

Érdekes, hogy William Haigt nagyjelentőségű kísérleteihez a pénzt és a megfelelő kísérleti helyeket az amerikai biztosító társaságok trösztje adta. Nyilván sok ráfizetésük volt a különböző parti szerencsétlenségek miatt. Arról viszont hallgat a híradás, hogy ki szerelteti fel az új jelzőtornyokat a partok mentén.