A magyar szövetkezeti mozgalom csiráját az 1879-iki székesfehérvári országos gazdakongresszus alkalmával hintették el. A mostanihoz hasonló sanyaru sorsra jutott gazdák keresve-keresték a mezőgazdasági válságból való kivezető utat, így többek közt felvetődött az az eszme is, hogy a mérhetetlenül elterjedt pénzuzsora ellensulyozására megfelelő hitelszervezeteket kellene létesíteni.

A fehérvári gazdakongresszust követő szűkebbkörű, főleg az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kebelében lefolyt tanácskozások során gróf Károlyi Sándor és legközvetlenebb munkatársai: néhai György Endre, Hajós Menyhért és Bernát István ajánlották az önsegély alapján álló falusi hitelszövetkezetek szervezését.

Az 1884-ik évig tartott, amíg a talajt sikerült előkészíteni a hitelszövetkezeti mozgalom megindítására. A pest-vármegyében megalakult első hitelszövetkezet is csak két évvel később kezdhette meg működését, mert a gazdatársadalom vezetőinek idejét az 1885-iki, Budapestre összehívott nemzetközi mezőgazdasági kongresszus előkészítő munkálatai kötötték le. Ez a kongresszus is behatóan foglalkozott a mezőgazdasági hitelkérdéssel s csak ujabb ösztönzést adott arra, hogy a gazdatársadalom saját erejéből lásson hozzá e kérdés megoldásához.

Hitelszövetkezetek szervezéséhez különben is megvolt a törvényes alap. A magyar kereskedelmi törvény eléggé szabályozza a különböző célu szövetkezetek munkásságát, így tehát a szövetkezeti szervezkedésnek ötven évvel ezelőtt semmi komolyabb akadálya nem volt, legfeljebb az, ami ma is: a gazdaközönség helyenként való nagymérvű pénztelensége. A szövetkezeti mozgalom vezetői ezért törekedtek arra kezdettől fogva, hogy a mozgalom országossá legyen, a gazdagabb vidékek ily módon segíthessék a szegényebbeket.

Rövid idő mulva központja is alakul a szaporodó hitelszövetkezeteknek, Pestvármegyei Hitelszövetkezetek címmel. Ebből néhány év mulva kifejlődött a Hazai Szövetkezetek Központi Hitelintézete, amely az Országos Központi Hitelszövetkezet megalakulásáig, 1898-ig, fokozatosan fejlődve, közel félezer, az ország különböző vidékein működő hitelszövetkezetet egyesített magában. Maga ez a tény bizonyítja legjobban, hogy a szövetkezeti mozgalom a maga erejéből, állami támogatás nélkül is tud boldogulni. Sőt, ma már bebizonyított tény, hogy a hitelszövetkezeti törvény megalkotásának egyik indító oka az volt, hogy báró Bánffy Dezső, az akkori miniszterelnök, attól félt, hogy gróf Károlyi Sándornak, a legnagyobb tekintélyű ellenzéki politikusok egyikének és politikai népszerűsége.

Fölösleges volt az aggodalom. Az önzetlen alapon álló szövetkezetek sem Károlyi Sándor gróf idejében, sem később, sem ma nem politizálnak, hanem végzik azt a munkát, amit a világhírre emelkedett nagy magyar szövetkezeti apostol annakidején, tehát félszázaddal ezelőtt, részükre megszabott.

Gróf Károlyi Sándor ugyanis olyan hitelintézeteket akart a hitelszövetkezetek létesítésével: 1) amelyeknek alaptőkéjét a köréje sorakozó tagok maguk rakják össze; 2) amelyekben minden tag megbízik, azért takarékpénztárnak is felhasználja fölösleges pénzének gyümölcsöztetésére; 3) amelyeknek vezetősége teljesen ismeri a helyi viszonyokat, így el tudja bírálni nemcsak a vagyoni, de az erkölcsi viszonyok mérlegelésével is a kölcsönkérők hiteligényét és hitelképességét; 4) amelyek nem tesznek különbséget tag és tag közt, a legszegényebbnek épp ugy hóna alá nyulnak, mint a tehetősebbnek; 5) melyek lépést tartanak a haladó korral, figyelik a gazdasági viszonyok fejlődését s egy-egy község népének világító, utmutató fáklyául szolgálnak.

Aki figyelemmel kísérte a magyar hitelszövetkezetek multját és vizsgálja a jelenét, az megállapíthatja, hogy Károlyi Sándornak, akinek ez év november 10-én ünnepeljük 103-ik születési évfordulóját, sikerült a célját igen nagy mértékben elérnie.