Illatról, a költő saját francia szavával: parfőmről nem lehet érdekesebbet érdekesebben mondani. És ha elgondolkozunk rajta, még igaz is. Kétféle parfőm van mindössze: az egyik fajta ártatlan és tiszta, ami a jellegét, a mondanivalóját illeti. Ilyenek a kölnik, a levendulák, a naiv üdeséget sejtető virágvizek. A másik fajta: nehéz, mámoros elkábulásokat, tikkadt fantáziát idéző összetételek.
Mindkét fajta illat pedig régi, mint maga az ember kultúra. Szinte kísért a szó, hogy örök. De alkatrészeik, keveréseik mindig változnak, úgy, mint – a ruhák. Évről-évre.
Milyen illatokat hordunk ezidén?

Ezidén egy kis csömör mutatkozik a bódító parfőmök iránt. Egy kis fáradtság! Nem teljesen, mert van azért egypár ravasz keverék, amely nagyon kelleti magát, ép a legdivatosabb hölgyeknél. De ezekre később térünk rá. Előbb le kell szögeznünk azt, hogy a nagy világdivat 1934-ben a friss illat! Az üde. A testi és lelki tisztaságot sejtető. Ugymint a rétek levendulája és verbénája (francia nevén: verveine) és a kölnik. Az eau de Cologne-ok nemkevert és némi zamattal kevert serege. Még Amerika is ezekhez csatlakozott. Ez „Three flowers” nevű kölni nagy kedveltségre tett szert. Aminthogy a levendulák és verbénák igazi mestere ma Anglia.
De ne adjunk minden dicsőséget a külföldnek. Ismerjük be, hogy a magyar készítmények is ma már világszínvonalon állnak. Ma már a legfinnyásabb divathölgy is beérheti egy-egy jól megválasztott magyar kölnivel, magyar levendulával.

Ami pedig a francia hódítóművészet egyik engedelmes eszközét, a bódító parfőmöt illeti. Patou tavalyi „cocktailjei” most is legelső csatasorban állnak: a „Swcat”, a „Bittersweat”, a „Cocktail dry”. Nagyon illenek egyes egyéniségekhez, egyes hangulatokhoz, egyes miljőbe. A hölgyek ezt biztos ösztönnel meg tudják ítélni. Van egy magyar változatuk is. A „Crépe satin”. Ugy fut, mint egy derbyló….

Fóti angol szövete mindig többet ér, mint amibe kerül. (IV. Váci ucca 9., földszint és félemelet.)