Az aranyszájú János pap, akinek böjti prédikációi felrázták egykor Budapest szociális lelkiismeretét, a nyurga, sápadt, babonás ékesszólású fiatal káplán, aki Turinban Kossuth Lajosnak, a szent aggastyánnak két reszkető, fehér kezét csókolta meg, a szélbali Hock János elmúlt idők parlamenti viharainak hőse, a Duna- Tiszta köze ősi kurucálmainak tárogatósa, elsárgult 48-as hírlapok mennyköveket és villámokat szóró vezércikkírója, a Nemzeti Tanács szürke reverendás és rózsaszín zsebkendős elnöke, az elnémult bujdosó, a honvágy szívbetege, virágregék költője, egy megalázó bűnper büszke vádlottja, élete útjának utolsó mezsgyéjén a gyűjtőfogház rabja lett.

Hock János daliás ifjúságában is rossz alvó volt, most, túl a hetvenen, még inkább elkerüli az álom. A rabkórház kékcsíkos párnájára könyökölve, ha szabad villanyt égetnie, biztosan a Szentírást olvassa, talán Sámuel könyvét, ahol meg vagyon írva: Hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert az Ő irgalmassági nagyok: és ne essünk ember kezébe! Nincs érző ember, bármilyen hitet és meggyőződést valljon is, aki borongva ne követné ma Hock János hullámos karrierjének ködbevesző állomásait és ne illetődne meg a kétségtelenül lánceszű papi férfiú tragikus sorsán.

Igaz, Hock János felett a kúria ítélt, legfelsőbb bíróságunk, amely bizonyára lelkiismeretes elfogulatlan mérlegelés alapján sújtotta egyévi fogházbüntetéssel.

A közhangulat azonban nem az ész, hanem a szív, nem a hideg értelem, hanem a forró érzelem parancsai szerint formál véleményt. E hangulat szerint pedig, ha vétkezett a 75 éves Hock János, úgy a halál árnyékának völgyében vezekel és hangtalan, elvonult utolsó évei tanúsítják, hogy a vulkán kiégett, a láva kihűlt és a múlt emlékei, melyekről végső verdiktet majd a történelem mond, elmosódtak benne is és elmosódtak a külvilágban is. Hock János a vádlottak tölgyfapadján, úgy, mint a fogház kórházi ágyán, egyedül maradt Istenével.

És a városvégi tömlöc új lakójára gondolva, önkénytelenül Mikes Kelemen utolsó levelének, utolsó passzusa jut eszünkbe: Ne kívánjuk egyebet Isten akaratánál. Kérjük az üdvösséges életet és a jó halált. És azután megszűnünk a kéréstől, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetetlen kívánságtól. Amen. Az emberiesség nevében megértést, könyörületet esedezünk mindazoktól, akik manapság erős kezükben tartják és magasra emelik a földi igazságszolgáltatás mérlegét.

Kegyelmet Hock Jánosnak!