Európa figyelme még ma is Róma felé fordul.
Osztatlan érdeklődés kísérte a magyar, az olasz és az osztrák miniszterelnökök napokig tartó tárgyalásait. Ezer kombináció, hír és állítólag teljesen beavatott információ izgatta a kedélyeket az összes érdekelt országban. Különösen kimagasló jelentősége volt ezért gróf Bethlen István minapi részletes megnyilatkozásának, mely mintegy rendet teremtve a kavargó gondolatok és kombinációk között, leszögezte a magyar szempontból ma egyedül reális célkitűzést.

Ki akarjuk mutatni, hogy a volt magyar miniszterelnök politikai meglátása és megállapítása, mely szerint Magyarország nem foglalhat állást a nemzetközi politikai kérdésekben, hanem csak arra törekedhetik, hogy a nemzetközi gazdasági forgalmát minden lehetőség felhasználásával és az ajtót minden irányban nyitvahagyó kereskedelmi szerződések kötésével fellendítse, teljes igazolást nyer Magyarország eddigi külkereskedelmi forgalmának statisztikájában is.

Magyarország nem szolgáltathatja ki magát se politikai, és ami ezzel szinte egyértelmű, még kevéssé gazdasági téren egyedül egy irányzatnak: használja fel, vagy ha úgy tetszik, használja ki mindazokat a lehetőségeket, amelyek az országnak a középeurópai problémák forrpontra jutása folytán kínálkoznak, de használja ki azokat úgy az egyik, mint a másik, sőt – ha akad – akár a harmadik és negyedik érdekelt hatalmi tényezővel szemben is.

Ha pedig az kérdezzük, miért kell nekünk ilyen, a magyar jellemmel csak nehezen összeegyeztethető reálpolitikát folytatnunk, akkor leghelyesebb, ha hosszas megokolás helyett átadjuk a szót a statisztikának. Lássuk, mit mond külkereskedelmünk statisztikája és mit lehet kihámozni annak, sajnos, egyelőre csak 11 évre visszatekintő számoszlopaiból?

Azt látjuk, hogy a vizsgálat tárgyává tett 11 év átlagában Magyarország külkereskedelmi forgalmából az osztrák-magyar kombinációra a kivitelben 39.76%, a behozatalban 22.88%, az osztrák-német kombinációra a kivitelben 44.35%, a behozatalban 36.42%, az osztrák-cseh kombinációra a kivitelben 48.50%, a behozatalban 38.85%, az osztrák-kisentente kombinációra a kivitelben 59.64%, a behozatalban 51.52% esett.

Nyilvánvaló ezek alapján, hogy Magyarország gazdasági érdekei teljesen fedik Bethlen István gróf politikai iránymutatását.

Magyarország természetes törekvése, hogy nemzetközi áruforgalmát, főképpen pedig mezőgazdasági exportját a legszélesebb keretekben kiépítse. Érdeke, hogy bilaterális szerződésekkel, preferenciális megállapodásokkal és kompenzációs keretek, valamint a kontingensek felemelésével, a lehető legszélesebb alapot teremtse a magyar export felvirágoztatására.

De nem lehet érdeke Magyarországnak, hogy ezek a tárgyalások oly irányt vegyenek, mint amilyent azoknak ellenfeleink imputálnának. Nem lehet aktuális az ország oly irányú lekötése, mely szembehelyezné azt az exportunk szempontjából fontos német birodalommal, vagy új tápot adna arra, hogy akár Csehszlovákia egymagában, akár pedig vele együtt a kisentente mind a három állama még az eddiginél is szorosabban elzárkózzék a Magyarországgal való árucsereforgalomtól.

A nyugati hatalmaknak az a törekvése, hogy a Párizs körül kötött békeszerződések által teremtett állapot stabilitását biztosítsák. A legingadozóbb ez a helyzet kétségtelenül Közép-Európában. És ennek oka nem a nacionalizmus, sem pedig a revansgondolat, hanem az az egyszerű tény, hogy Közép-Európa két állama, Magyarország és Ausztria nem találják a gazdasági boldogulás útját.

A nyugati hatalmaknak tehát érdeke, hogy akár a Tardieux-féle terv, akár pedig az olasz elgondolás alapján ez a két ország eddig szerzett összes piacának fenntartása mellett lényegesen többet exportálhasson a stabilizációt óhajtó nagyhatalmakba, mint amennyit egyben onnan importálni lesz kénytelen. Ez az egyedüli útja annak, hogy Magyarország és Ausztria gazdasága talpraálljon, hogy a két ország túljusson fizetési mérlege állandó passzivitásán.