A Collége de France tudós tanára, André Siegfried, négy évvel ezelőtt kitűnő könyvében előre felvázolta a súlyos gazdasági és pénzügyi válságot, amely Angliában, alig néhány hónappal a könyv megjelenése után valóban kitört és alapjaiban rázta meg a brit birodalom hatalmas épületét. A „Szörnyűség esztendeje” nevét viseli az angol történelemben az az 1931-es év, amelyben bekövetkezett a soha nem hitt eset, hogy a világ legegyszerűbb, de legértékesebb és legbiztosabb értékpapírját, az angol fontot, az Angol Bank nem váltotta be többé csengő aranyra.

Azóta alig két és fél év telt el, s megtörtént, amit a tudós francia tanár nem jósolt meg: Anglia legyőzte a válságot!

Anglia ma szilárdabban áll, mint valaha, Anglia ipari termelése már-már elérte az 1929-es év termését. A munkanélküliek száma kisebb, mint valaha volt. A font vásárlóereje viszont nagyobb, mint akkor volt, amikor aranyat jelentett. A londoni tőzsdén hónapok óta lassú, de állandó emelkedés van. A tőke egyre szélesebb körben keres elhelyezést. A City rég elfeledte, talán már le is írta a Németországban és egyéb országokban elszenvedett nagy veszteségeit. A befagyott milliós követelések fölött napirendre tértek. A munkabérek emelkednek. A költségvetés tekintélyes fölösleggel zárul. Az állam a régi szintre emeli a fizetéseket.

Ez az angol csoda, az angol gazdaság, az angol élet újjászületésének, megújhodásának, felemelkedésének nagy csodája. Mi vajjon ennek a csodának a titka? Szerencse? Igen! Szerencséjük is volt az angoloknak, mint mindig, a spanyol armada pusztulásától a marnei áttörésig. A font értékcsökkenését nyomon követte a nyersanyagok és élelmiszerek szörnyű árzuhanása, ez mentette meg a font vásárlóerejét.

De magyarázatnak ez még nem elég. Egyéb okai is vannak ennek az angol csodának!

A szívós kitartás, amely szorult helyzetben régi angol sajátság, a páratlan tisztesség, pontosság és becsületesség, amellyel magán- és közügyeiket intézik, hivatalnokaik, politikusaik, városi embereik hozzáférhetetlen korrektsége.

Volt az angol üzleti életben egy botrány, a Hatry-eset és mások, de az álla, London és a nagyvárosok igazgatásában egyetlen egy sem. Ezenfelül: a liberalizmus angol találmány. Az emberi szabadság nagy gondolata Angliából került a francia forradalom fegyvertárába. Anglia az emberi szabadság nagy hagyományaihoz még ma is törhetetlenül ragaszkodik. Az angol nép nem dől be zavaros és különös elméleteknek, mert a brit birodalom nagyságát, vagyonát és dicsőségét csak az angol ember, az angol férfi tudásának és tisztességének, munkájának és erejének köszönheti s nem pártoknak, pártvezéreknek és élharcosoknak.

Mi, sajnos, nem lábaltunk ki olyan csodálatos módon a válság mocsarából, mint az angolok. Nálunk még nincs vége a hét szűk esztendőnek, bár javultak az idők, Wekerle örökébe Imrédy ült, pénzügyi politikánkat a józan ész és nem a csapongó képzelet irányítja. Vásárpénztár- és borházbotrány ma már nincs. Csak egy a hiba. A régi franciákról mondották, ha Európáról beszélnek, Franciaországot értik alatta. Nálunk, ha népről vagy nemzetről beszélnek, pártot értenek alatta.

Az angolok szabad kézzel, kötetlen mozgással, örökös gyámkodás nélkül dolgozhatnak, mozoghatnak, kereskednek, vállalkozhatnak. Nálunk? Van még ország Európában, ahol a maga erejére hagyott magányos ember, legyen az gazda, kézműves, kereskedő, annyi tilalomfába ütközik, mint nálunk?

Csodát, magyar csodát, az angolokhoz hasonlót, se hivatalos emberekkel, se tilalmakkal és parancsokkal, se pártszervezettel, se élharcosokkal végbevinni nem lehet.