Részletek Illyés Gyula november elején megjelenő könyvéből

A tárgyilagos utazó Oroszországtól a szocializmus álmát kéri számon. Fourier, Morus, talán Platon ideális társadalmának emlékét veti a mérleg egyik serpenyőjébe, mikor mérlegelni kezd. Esetleg Marxét, de "ép ezzel" árulja el, hogy Marxot csak hallomásból ismeri. Ez az első vizsga, amelyen elbukik. Ekkor kapja meg először a kispolgári jelzőt, melyet aztán egyre gyakrabban lesz alkalma hallani. Arcába nevetnek s újra és újra dialektikus gondolkozásra oktatják, amely oly egyszerű megállapításokon forog, mint az, hogy minden függvénye mindennek.

Mihez kell az orosz szocializmust hasonlítani? De meg lehet-e egyáltalában egy pillanatban rögzíteni, hogy valamilyen más, már kialakult s viszonylagos nyugalomban lévő társadalom mellé tehessük? Ha meg lehetne rögzíteni, akkor az első összehasonlítás kétségtelenül a régi, cári Oroszországgal kínálkoznék. De Szovjetoroszország lényege (amit az utazó első pillantásra tapasztal) az örök alakulás, a nyughatatlan erjedés.

Mai eredményeit maguk a rendszer alakítói is szinte csak melléktermékeknek tekintik. Földszintes házban már lakhatnánk, mondják, de mi emeletes palotát rakunk s közben, ha kell, barakokban is meghúzzuk magunkat. Még nem készültünk el, tehát semmihez sem vagyunk hasonlíthatók, legfeljebb ahhoz, amik tavaly voltunk.

A külföldinek kezdetben ez érthetetlen beszéd. Adatokat keres, azaz támpontokat. Embereket ragad ki, majd egész csoportokat, hogy ezeken figyelje a változást, melyet óvatosságában nem hajlandó minden esetben fejlődésnek tartani. Miből és kikből épül itt a szocializmus? Az első szocializmus felépítésére Marx az angol proletariátust szemelte ki. Az kitért a feladat elől. Lenyinék vállalták, olyan országgal, melynek fele területe nem a kapitalizmus utolsó korszakát, de még a hűbériségét sem érte el.

Az utazót a jelenségek arra figyelmeztetik, hogy valami ilyesféle alapból kell neki is kiindulnia, ha tájékozódni akar. Nemcsak előre, hanem néha hátra is kell pillantania. Én nem fogadtam el ezt a figyelmeztetést. Oroszországi tartózkodásom alatt ellenforradalmárként viselkedtem, úton-útfélen számonkértem azt az álmot, mely oly idős, akár az emberiség. Saját igéreteikkel s jelszavaikkal igyekeztem sarokba szorítani őket, füleltem a választ, vagy a magyarázkodást.

Kétségtelen, ez a magatartás némileg különbözik azokétól például, akik egy más elv alapján az egészet elutasítják. Ezt nem egyszer ők is észrevették s rámhunyorogtak. Állhatatosnak kellett lennem, már csak azért is, hogy kicsiholjam, mi is van bennetek? A tudósítók, akik hazatérve a legnagyobb ellenségeskedéssel írtak róluk, ottlétük alatt rendszerint mindent az egekig dícsértek, így mesélték nekem. Eggyel több okom volt, hogy ne engedjek álláspontomból.