Swift Gulliverje újabb kalandjaiban egy Balnibarbi nevű roppant furcsa szigetre vetődik el. A szigeten emberek élnek, akik semmiben sem különböznek az angol átlagembertől, kőházakban laknak és életük teljesen normális mederben folyik. Nem óriások és nem törpék, nincs e különös ország lakóinak semmi az átlagtól elütő sajátossága.

Miért különös ország akkor? - joggal kérdi hát az olvasó.

Nos, ez a sziget mindenben normális, csak éppen mindenestül, házastul, földestül a levegőben lebeg. A sziget legalja ugyanis tiszta mágnesvasérc és a lakói a mágneses vonzás segítségével tartják fönn a levegőben.

Mi hasznuk van azonban ebből? Ha az alacsonyabb légrétegekben rossz az időjárás, egyszerűen az egész szigetet a felhők fölé emelik a sztratoszférába, ahol örök napsütés honol. Ha az alattuk élő ország lakói nem fizetik rendesen az adót, nincs szükség végrehajtóra, hanem az egész szigetet leeresztik az engedetlen tartományra és a késedelmes adófizetőket egyszerűen palacsintává lapítják.

Ha nem is az adóvégrehajtás céljaira, de a szerencsétlen betegek gyógyulása érdekében most egy Cosney James nevű amerikai professzor állt elő a Swift lebegő szigetéhez hasonló tervvel: építsék meg a levegőben lebegő szanatóriumot. A mai Zeppelin mintájára építsenek annál százszorta nagyobb lebegő szigetet, melyen szanatóriumot tartsanak fenn.

Dehát mire lenne jó egy ilyen lebegő szanatórium? A betegeket elsősorban az időjárás viszontagságaitól óvnák meg, mert fenn a sztratoszférában örök napsütés van. Cosney professzor tervének hátterében azonban nem ez, hanem a világűri rejtelmes kisugárzás újabb érdekes eredményei állnak.

Mert a kozmikus sugarak tanulmányozása mértföldes csizmában halad előre és naponta újabb meglepetésekkel szolgál.

Hesz bécsi professzor érdekes kutatásaiból kiviláglott, hogy a világűr sugarai a föld legértékesebb és legrejtelmesebb sugarainak, a rádium sugarainak ikertestvérei. Ugyanúgy, mint a rádióaktív sugarak, ezek a kisugárzások is elektromos vezetővé teszik a levegőt.

Csakhogy a világűrben, úgy látszik, millió mázsaszámra állnak rendelkezésre ezek a sugarak. Átható erejük sok ezerszer meghaladja a rádiumét, még egy méter vastag ólomlemeznek megfelelő vízrétegen is áthatolnak.

Ezt a különös körülményt roppant érdekes kísérlettel bizonyította be Hesz tanár. Egy igen magasan fekvő tó mélyére elsüllyesztett egy acélbombát. A bomba belsejében azonban nem ekrazit volt, hanem egy elektroszkóp, elektromos feszültségmérő. A bomba belsejét villanyfény világította meg s az elektroszkóp viselkedését filmszallagra is felvették az acélburok belsejében.

Mit mutatott a világ legkülönösebb filmje, melyet egy tó fenekén, egy kivilágított acélbomba belsejében vettek fel? Azt, hogy a kozmikus sugarak még ide is elhatolnak, mint ezt az elektroszkóp viselkedése igazolja.

A világűri sugarak tehát ikertestvérei a rádium sugarainak. Minthogy a ráknak egyetlen ellenszere a rádium roppant ritka kisugárzása, kézenfekvő volt most már, hogy azokat a szegény rákbetegeket, akik itt e földön nem juthatnak rádiumhoz, egyszerűen fel kell vinni a sztratoszférába. Szanatóriumot kell alapítani a sztratoszférában és így a rákbetegek ingyen kezeléshez jutnak.