- Holnap lesz egy esztendeje - kezdte gróf Bethlen István –, hogy az önök körében megjelenve, beszámolót mondottam ugyanakkor, amidőn a miniszterelnök úr kibontotta Debrecenben a nemzeti egység párjának zászlaját. Azóta kivételesen szóltam csak belpolitika kérdésekről, működésem színtere inkább a külpolitika volt. Most inkább belpolitikai és gazdasági kérdésekkel kívánok foglalkozni, de ez nem jelenti, hogy működésem színterét a külpolitikáról ismét a belpolitika terére kívánnám áthelyezni.

Nincsenek belpolitikai ambícióim! Amikor 1931-ben lemondottam a miniszterelnökségről egy győzelmes választás után, az volt a meggyőződésem, hogy egy világválság elönti annak a munkának eredményét, amelyet tíz éven keresztül építettem s a nemzet áldozatkészégére a gazdasági válság enyhítése érdekében inkább apellálhat olyan férfiú, aki nincs megterhelve tízéves multtal, akivel szemben nem nyilvánult meg annyi ellenszenv, aki ellen nem intéztek annyi támadást s akinek tekintélye ennek folytán nem csorbult meg. Ma azt hiszem, mindenkinek első kötelessége, hogy becsületes és jóindulatú szándékkal rendelkezésére álljon a nemzetnek, a nemzet élén álló kormánynak, hogy a fennálló nehézségekből és bajokból együttes erővel vezessük ki a nemzetet.

Amit mondani fogok, azt nem kritikaképen mondom, hanem a segítés, az előbbrevitel szándékával. Tehetem ezt annál inkább, mert a miniszterelnök urat, aki személyes jó barátom is, teljes erővel és teljes meggyőződéssel támogatom. Meggyőződésem, hogy a miniszterelnök úr egyéves működésével a nemzet hálájára és elismerésére érdemesítette magát, mert új hitet s bizalmat öntött a csüggedő lelkekbe és felébresztette a nemzet áldozatkészségét.

„Mélyreható, nagy és indokolt panaszok vannak…”
- A kormány tevékenységének eredménye, hogy a parlament normálisan működik, hogy pártharcok nem dúlnak oly mértékben, mint talán a multban, ami érdeme mindenesetre az ellenzéknek is, de érdeme elsősorban a miniszterelnök úrnak, aki olyan atmoszférát tudott teremteni, amely a parlament normális működését lehetővé teszi.

A sajtó normális és tárgyilagos hangon ír a közügyekről és az osztályharc is mintha elnémult volna az országban. A kormánynak sikerült megfékezni minden népbujtogatást, ami óriási eredmény akkor, midőn a körülöttünk lévő országok többségében éles ellentétek bontakoznak ki és polgárháborúhoz hasonló harcok fejlődnek, amelyeket sok helyen csak diktatúrával lehetett elnémítani. Sokan talán azt mondják ma, hogy igaz, a miniszterelnök úr fellépésének megvolt a szuggesztív ereje, de mégis az országban nagy bajok vannak, mérhetetlen szenvedéseket kell elviselni a nemzetnek, az elégületlenség napról-napra gyarapszik és ennek folytán fogy a szuggesztív erő és elkövetkezhetik az idő amikor az elégületlenség újból élesen fog kirobbanni. Szó sincs róla, mindenki tudja, hogy mélyreható, hogy és indokolt panaszok vannak.

De nézzünk körül, mindenütt az egész világon a válságnak ugyanazokkal a jelenségeivel találkozunk, mint amelyeket nálunk látunk. Nem ezért mondom ezt, mintha nem volna szükséges mindent elkövetni, hogy enyhítsünk a bajokon, de sohasem szabad szem elől téveszteni közállapotaink megítélésénél, hogy milyen a helyzet külföldön.
Csodákat művelni senki sem tud!

„Nem kérek semmiféle diktaturából!”
- Én a gyógyítás orvosszereit nem a liberális kapitalisztikus elvek alapján keresem, hanem a társadalmi és a gazdasági szolidaritás alapján. Ez azonos azokkal az elvekkel, amelyeket most próbálnak ki az Egyesült Államokban és amelyeket Mussolini a gyakorlatban igyekezett valóra váltani. Ha gazdasági téren ezeket a tanokat a modern kor részére megfelelőeknek tartom s azt mondom, hogy csak ezekkel tudunk enyhíteni a gazdasági válságon, úgy politikai téren kijelentem, hogy az ezeréves magyar tradiciók alapján állok s nem kérek sem valamilyen nyaklónélküli nyugati demokratikus fejlődésből, sem semmiféle diktatúrából.

Ma, amikor a nemzet újból az előtt a feladat előtt áll, hogy foglalkozzék a titkos választójog problémájával, ügyeljünk arra, hogy a nemzeti közvélemény befolyása és akarata a törvényhozásban érvényesüljön és hogy a törvényhozás vezetése erős kezekben legyen. És csak olyan javaslatot vagyok hajlandó megszavazni, amely a titkosság mellett is érvényesíti ezeket a szempontokat, amelyek figyelmen kívül hagyása esetén vagy baloldali felfordulás következik, vagy jobboldali diktatúra. Én egyikből sem kérek, mert egyik sincs a nemzet testére szabva!

„A nemzetközi helyzet vigasztalan képet nyujt!”
Gróf Bethlen István ezután külpolitikai kérdésekről beszélt, hangsúlyozva, hogy a Hitler-rezsim óta az ellentétek Francia- és Németország között nagyobbak, mint valaha voltak, úgy hogy más háborúról kezdenek beszélni.

- A nemzetközi helyzet vigasztalan képet nyujt és mintha vége volna a népek együttműködésének, újból állig felfegyverzett és egymással farkasszemet néző táborokra oszlik a világ. Én mégis optimista vagyok, mert úgy érzem, hogy nem az együttműködés korszakának van vége, hanem megkülönböztetésnek győzők és legyőzöttek között. Ezekben a nagy és nehéz időkben kötelességünk félretenni azokat az egyenetlenségeket, amelyek politikai vagy gazdasági téren elválasztanak és félretenni a felekezeti ellentéteket is.

Aki felekezeti szempontból megosztja: bünt követ el a nemzet ellen. Legyen bátorságunk, hogy azokhoz is forduljunk, akik ma még nem barátaink és igyekezzünk megnyerni őket a maguk igazságának.