Fölrémlik Jeremiás siralma: "még a szörnyek is emlőiket nyujtják kölykeiknek - az én népem leánya kegyetlenebb a struccmadárnál a pusztában". - Máshol a doktor lovának 30 kgr. abrak - egy műtét ára. - Emlékezünk, hogy pár éve egy 3-4000 lakójú községben évente 1 gyerek született - s mikor a doktort és a bábát elítélték, forradalom-lázongás tört ki a faluban. Jótevőjét látja ezekben a nép a sikeres műtétekért.

Mi lehet hát az egykének és ennek a nagy erkölcsi züllésnek oka, mely a falvakat megmételyezte? Mert az egyke és az erkölcstelenség összefüggnek. Circulus vitiosus. Az erkölcstelenség következménye az egyke, viszont az egykerendszer következtében még nagyobb az erkölcsi züllés.

A főoknak Illyés Gyula a gazdaságit jelöli meg, az egyházi és világi nagybirtokot, mint a terjeszkedés akadályát s orvosságnak egyet jelöl meg - földosztást, más gazdasági politikát. Minden esetre sok igazság van ebben is. Kell is más birtokpolitika. Gazdasági okai is vannak, főkép az utóbbi évek szörnyü lerongyolódása. De a fő ok nem ez, hanem erkölcsi.

Ezt bizonyítja úgy a Nagy-, mint a Csonkamagyarország statisztikája, mely szerint az őstermelő lakosság a legszaporább, - csak vidékek vannak megfertőzve éspedig éppen a jómódú falvak s ott is a nagy gazdacsaládok, melyek akár 6 gyereket is eltarthatnának. Hogy a nagybirtokok nem gátjai a népszaporulatnak, - azt a cselédség szaporasága bizonyítja. Hiszen aránylag a gazdasági cselédnek jobb anyagi helyzete van, mint a kisgazdának.

A konvenciója bőven elég kenyérre, kap földet is, melyet a gazda munkáltat; megvan a fája, sója, állattartása; higiénikusabb lakása; orvosi gyógykezelése és balesetbiztosítása. Mindezeket a természeti csapás se veheti el. Adót sem fizet. Mindenesetre a mai gazdasági viszonyok mostohaságát mutatja az, hogy a cselédeknél is kezdődik az egyke, de ennek sem egészen a gazdasági viszonyok az okai. - Viszont hallottam egy bérlőről, akinek nagy terhet jelent az uradalmi iskola fönntartása s azt meg akarja szüntetni, - nem kell tehát gyerek - s gyermektelen családok előnyben a fogadásnál. - Ezen a vidéken, melyről szólok, nincsen földhiány.

A veszprémi püspökség egyik 1000 holdas birtokát parcellázták az 1900-as években - majdnem az egészet református kisgazdák vették meg, - azóta még jobban dúl az egyke. Földigénylők nem voltak kisgazdák a mult évek földreformja alkalmával, hanem beköltözött zsellérek, cselédek. Kaptak is az egyik grófi birtokból. A plebánia 14 holdat adott át házhelyeknek. Minden faluban, városban, új utcák, városrészek keletkeztek csinos kis házakkal, kertekkel. S az a csodálatos, hogy a proletárnak van sok gyermeke, - amint földhöz, házhoz jut, - nem lesz több: egy vagy kettő.

Régebben azt hajtogatták a parasztok, hogy megoszlik a birtok - azért nem kell több gyerek s hogy nem tudja a föld eltartani a szaporulatot, de ma már belátják, hogy nem igaz és nem is hangoztatják. Beismerik, hogy anyagi, testi-lelki kár származik belőle. Hiszen maguk a cikkírók mind horrendum-nak említik föl; hogy egész házsorok állnak üresen, beszögezett ablakokkal, nincs lakójuk. Igen, vannak házaspárok, mind a ketten - a fiú is, asszony is - egyes gyerek. Mindegyikre száll 2-3 ház, hozzátartozó birtokkal.

Elesett a háborúban, vagy máskép meghalt az egyes gyerek, - kihalt a család. (Egyébként is orvosok állítják, hogy az egykés családokban mindjobban gyengül a fajfenntartás ereje, képessége, míg végre meddő lesz!) Mit csinálnak ezek evvel a sok birtokkal? Állatja - jó felszerelése sincs. (A konjunktúra idején karkötőórákat, zongorát, "komplett" hálószoba berendezést vett hármas toilette-tükörrel, stb. - ahelyett, hogy állatokat s jó ekét, miegymást vett volna.) Vagy cselédeket fogad, akik elviszik a termés jó részét, napszámosokkal dolgoztat vagy kiadja felesbe. Nincs gyerek, - nincs munkaerő.

Hát nem fülháborító látni 60-70-80 éves embereket reggeltől estig kaszálni-kapálni? Addig kénytelen dolgozni, míg orra nem bukik s ott meg nem hal. (Német faluban hétköznap kint ültek az öregek pipázgatva: de jó dolguk van - mondom. "Bizony - felelik - mi már penzióban vagyunk, a fiatalok kint vannak a mezőn. Fiatalé a munka, öregé a pihenés." Tehát nem az élvezet a fiatalé, hanem a munka! - Ez is elv.)

De hát ez így van, nincs munkaerő, nincs dolgos kéz. Azért vannak szántatlan holdak, elhanyagolt legelők, kiirtott erdők helyében futóhomok; s a májusi tavaszban - őszi kukoricaszár zörög, mint csontvázak.

Egy másik ok, a nagyigényűség, a hencegés, parádézás, urhatnámság. Bemegyek az egyik parasztházba - ott látok egy agyonhízlalt kis szőke lányt, - nyáron cipőben, hétköznap - nyakig zárt ünneplőben. "No kis lány, - mondom - ugy-e unatkozol így egyedül. Milyen jó volna egy kis testvérke játszópajtásnak!" - "Kell a fenének!" - pattan föl a kis 6 éves. - "Akkor nem kerülne szép ruha meg sárga cipő. A ház se lenne az enyém, meg a földeket is meg kellene osztani". Elámulok. Miket mond ez a csöppség! Elvörösödik az öreganyja - és zavartan nevet. Szemrehányásaimra csak vállat von.

Hogy megmérgezték ennek a gyereknek a lelkét. Imádkozni nem tud, - de erre megtanították. Beleoltották az önzést, keményszívűséget, kapzsiságot, irigységet, - embergyűlöletet. Milyen asszony lesz ebből, lesz ebből feleség és anya? Hol van itt még csak árnyéka is a szeretetnek, lemondásnak? Hol van a legcsekélyebb szociális érzék? Enni-inni - szép ruhába járni, élvezni, akinek nincs, azt lenézni. Ahol több a gyermek - ott egy kis társadalomban élnek; egyiknek a másik kedvéért le kell mondani, megosztani mindent, egymásra vigyázni, veszekedés után kibékülni stb. Demoralizálja az egyke a szülőket is.

Megúnják és megutálják egymást. Megvetik, sokszor gyűlölik is: hogy is tudnák becsülni, mikor gonosztetteket, talán gyermekgyilkosságokat tudnak egymásról. Az asszony sokszor lesz beteg egész életére; vagy a fölizgatott, ki nem elégített idegekkel házasságtörő vagy még rosszabb lesz. Mondják, a városokhoz közellevő falvakból hetipiacokon parasztmenyecskék sörözni járnak rosszhírű vendéglőkbe s ott találkoznak városi "gavallérokkal". Terjednek a faluban is a venerikus betegségek!

Annyira megy ez a züllés, hogy már kigúnyolják, megvetik az anyaságot. Egyik faluban leköpködtek az utcán egy anyát, akinek három gyereke volt, s a negyediket szíve alatt hordta. Még a pogány is mély tisztelettel viseltetett az ilyen asszony iránt, a lictorok tisztelegtek a fascesekkel Róma utcáin előttük, a közhivatalnokok kitértek útjukból s ha halálraítélttel találkoztak - kérésükre kegyelmet kaptak.

Micsoda elvetemültsége ez az emberi léleknek! Milyen messze esett ez a keresztény felfogástól, mely Ťáldottť-nak mondta a terhes asszonyt, s Szt. Pál azt ígérte, hogy az asszony üdvözül fiak szülése és nevelése által. Milyen idegenül hangzik ezek fülébe Jézus szava: ŤAki egy kisdedet fogad be - engem fogad beť.

Minden egykés falu vallástalan is. Teljesen hitetlenek. Még szembetűnőbb ez most, mikor az egész világon egy spiritualista irányzat lesz úrrá s a város s az intelligencia új utakra tér s áhitozik az emberi lélek örök szomjúságával a tisztább s magasabb eszmék után. Nincs szörnyűbb a vallástalan parasztnál. Még a félműveltnél is rosszabb. És lehet csodálni, hogy idáig jutott? Mit hallott - mit látott egy század óta? Gúnyolni, csúffá tenni mindent, amit ő szentnek tartott, amiben hitt. A mult század mindent megtett, hogy gyöngítse a vallás befolyását, hogy megtörje erejét, hogy kivegye kezéből a népek vezetését és nevelését.

Tisztelet a kivételnek - az a paraszt nem sok jót látott a mult intelligenciájától falun sem, - és az a falusi intelligencia, - még azok sem, akiknek hivatása, kötelessége lett volna, sem törődött a néppel. Butaságban, sötét babonaságban engedte élni (soha-soha nem hittem volna, hogy a XX. században olyan babonák uralkodjanak a nép között, melyekről azt gondoltam, csak a messze kelet sámánjai űzik) s bűnökben (tömegmérgezések, lopások, magzatelhajtások, vérfertőzések stb.).

Most már nem lehet a népet úgy s olyan könnyen vezetni, mint ezelőtt 50-60 éve: a közlekedés közel hozta a falut a városhoz s eltanulja - nem a jót, csak a rosszat. Ma a népet valami lázas vágyódás gyötri az álkultúra iránt. Ami külsőséget összeszedeget a városban, - amit kiáraszt hozzá a város, azt mohón szívja be; azt hiszi, a divatos rongy, egy-pár sláger darab, amit a gramofónból tanult, műveltté teszi.

Mint egykor a barbárokat vonzották Bizanc aranykupolái, Itália s a Nyugat tornyos városai, melyben kimondhatatlan gazdagságot és gyönyöröket sejtett, - úgy vonzza-kápráztatja s ezer ígérettel kecsegteti a nagy városok forgataga, palotái, villanyfénye, ragyogó kávéházai, transparens reklámjai, színházai, mozgói a falu népét.

Csak el a faluból - a városokba. Hány fiatal legény jön kérni, legyek segítségére, hadd kerüljön városba: soffőrnek, rendőrnek, postásnak, portásnak, inasnak, akárminek, csak el faluról. Értsük meg, - nem a megélhetés hiánya! "De jobb gólt rugni, mint kapálni". A falusi ifjú félcipőben, lengyel nadrágban, selyem puplin-ingben jár, - sárgacipőben szánt únott pofával s fehér gamasnis lábát fintorgatva kapkodja a sárban, mikor a trágyás szekér mellett jár.

A menyecske s leány érdeklődik, hogy mi a divat, rövidre vágatja a haját, hiányzik neki a fodrász, ahol ondoláltatni lehetne, egyik-másika be nem kötné a fejét kendővel, hanem micisapkát visel, külvárosi eleganciával, - Gréta-Garbót utánozza s úgy nyúl a dolog után, mint egy méltatlankodó hercegnő. Utálja a munkát, a gondot - s nem akar vállalni terhet, könnyen és jól akar élni, - igényei vannak.

Ma a cselédgyerek úgy jár, mint az uraságé. A falusi kis intelligens család egy gyereke bársony ruhában jár és annyi ajándékot visz neki a Jézuska, hogy csömört kap tőle. Óriási igénye van mindenkinek s mivel ezt nem akarja csökkenteni - azért nem kell a gyerek, akivel meg kellene osztani. Az ilyen cifrálkodó, élvhajhászó nő előtt persze gyűlöletes a terhesség, a szülés fájdalmai s a gyermek felnevelésével járó gond és lemondás.

Nagyon befolyásolja - gátlólag - a gyermekek születését a könnyű válás. Valóságosan próbaházasságokat kötnek, - sokszor egymásután többször is. Van, aki nem is vénül ki ebből. Mint a városiak. De falun nem annyira könnyelműségből vagy meggondolatlanságból, mint inkább érdekből. A szerelmet alig ismerik. Persze nehéz összeszokni, sok hiba is van mindkettőben - ismeretlenek is, - de vállat vonnak, ha nem tetszik, majd otthagyom. Két hét mulva - fél év mulva, vagy egy év mulva ott is hagyják. Hát persze nagy akadály lenne a gyerek. Hová lesz - kié lesz? Kinek kellene? Ki vesz el gyerekes asszonyt újra feleségül?

Mindenesetre napjainkban nagy oka az egykének a szegénységtől való félelem. De még mélyebbre tekinthetünk. Milyen tragikus mélyre világít annak a napszámosnak a mondása: "Minek gyerek? Mire szüljünk? Nyomorúságra, örök munkára? Hogyha mi kidőlünk, legyen aki az igát tovább húzza?"

Az egyszerű embernek hiába beszélik, hogy magasztos a közért, a nagy egységért, az emberiségért küzdeni-fáradni. S a jövőért. Látni akarja az eredményt. A magyar emberben, a népben meg éppen nincsen meg még a nemzet szeretete, a faji öntudat, a faji összetartás sem. Ezért sem tud tömegeket magába olvasztani. Könnyebben elveszíti ő nyelvét s nemzetiségét s beolvad a környezetbe.

A délsomogyi ember elment békében erdő-irtani Szlavoniába - pár évig ott maradt családjával, a kis gyereke horvátul beszélt. Példa erre Erdély. A Szt. László Egyesület tanárjai-tanítói beszélték, hogy a régi Romániában fönntartott iskolákba nem iratták be a magyarok gyermekeiket - "minek? tanuljon oláhul és franciát".

Mind sűrűbben találkozunk a mondással, hogy túlsok az eszkimó s kevés a fóka. Társaságokban erről beszélnek - s már nem is vita tárgya. Sőt mind sűrűbben találkozunk olyanokkal, akik szinte gyűlölettel beszélnek a gyerekekről és dührohamokat kapnak, ha egykéről beszélünk, vagy olyan cikkeket olvasnak, mint "A magyarság pusztulása". Bizony jó Illyés Gyula - a visszhang nem volt valami erős - csak Müllernét akarták megmenteni az újságcikkek! - Igen, - mindgyakrabban találkozunk kultúrált emberekkel, akik ördögi örömmel hallják az ilyesféle híreket, dörzsölik kezüket s vihogják: "Úgy-úgy, - ez bizony nem vétek. Csak dögöljön ki ez az átkozott emberi fajzadék". El lehet róluk mondani: voluntatis acerbitatem ostendentes, propter moerorem et odium in humanum genus. Ezt pedig a gonosz angyalokról mondta el egyik egyházatya. Hát természetes az a horror, mellyel a mai nő viseltetik a terhesség és a szülés iránt?

Ismeretesek a panaszok, miket a figyelők mondanak az angol s amerikai nők önbálványozása, kozmetika- és sportőrületéről. A régi nő tetszeni vágyott, vagy - mondják - pukkasztani a barátnőjét, - de a modern l'art pour l'art kozmetikáz. Önmagában gyönyörködik. Gondoljunk a fiús divatra, mikor nők leoperáltatták a melleiket. Hát elképzelhető, hogy ez a nadrágba bujtatott laposmellű valaki - anya akarna lenni? Más oldalon meg éppen az ellenkezője: elvesztette az élet az értékét. Urrá lett az élet megvetése. Az öngyilkosok szörnyű hadseregére kell gondolnunk.

Németországban nemcsak 1 millióval kevesebb gyermek született egy év alatt, hanem pár év alatt 250.000 lesz öngyilkos. Budapesten egy Szilveszter éjen 25 ember. A francia kormányról azt mondta egy publicista: "agglegények társasága, kik egy kipusztuló népet kormányoznak". Valóban az élet ős egysége bomlik, az élet nemző alakulatok széthullanak, - az emberiség fönntartására irányuló akarat szemmelláthatólag gyöngül.

Ki nem veszi észre a mi korunk dekadenciájának, bűneinek ijesztő hasonlóságát a császári Róma bűneivel? És ennek a népnek kénye- kedvére akarják bízni az ankét cikkírói, hogy döntsön sorsa felől? Legyen-e gyereke vagy kipusztuljon s idegen nép árassza el lakóhelyét-birtokát? Hát tényleg már ott vagyunk, hogy minden hiábavaló, csak reménytelenül legyintsünk kezünkkel? Mit is ír Illyés?

"Soha nem láttam a legdurvább materializmus elvének olyan igazolását, mint ezen a dunántúli példán. A mai helyzeten egyedül csak maga a nép változtathatna, - akinek érdeke volna ez a változás. Ő azonban a halált választotta". És rábízza a választást? Föl akarják menteni még attól a csekély lelkiismeretfurdalástól, amelyet még érez, attól a félelemtől, melyet benne a törvény büntetése ébreszt?

Teljesen, felelőtlenül rá akarják szabadítani: a fajgyilkosságra? A lejtőn rohanó lovak közé odadobni a gyeplőt? Pedig ezt teszik. Mit is ír Babits Mihály a nagy költő: "ne legyen hát itt szó nemzetiségi politikáról - eszemágába se jutna akként védekezni az előretörő, mindent elnyelő Ťnémet veszélyť ellen, hogy a magyarországi németség jogait megcsonkítsam s szabadságát megnyirbáljam. Valamint az egyke ellen sem akarnék törvényes üldözésekkel a nő jogaiba, az egyéni életszabadságába való beavatkozással védekezni".

Még Illyés Gyula is: ŤHogy kíván-e gyermeket - vagy sem - ez minden nő legszabadabb akaratától kell, hogy függjön... attól is függ... a feladat... minél több családnak lehetővé tenni, hogy a gyermekáldásban kedvet, örömet és érdeket találjonť. Láttuk, hogy érdeke volna - és maga Illyés kimondta: Ťez a nép azonban a halált választotta!ť

De hát mit félnek attól, ha azt mondják róluk, hogy soviniszták? Mit félnek, ha azt mondják reakciósak, - vagy horribile dictu et auditu - vallásosak? Én Ťanonymusť, bátran bevallom, bizony soviniszta vagyok. Nem beszélek én sem nemzetiségi politikáról, sem azok jogainak megnyirbálásáról, - de bolond, aki tenyészti a fagyöngyöt, a herefojtó arankát, mely elszívja a növény életerejét s a borostyánt, mely megöli, leroskasztja az erdőt. Nálunk pedig ez ment. Mesterségesen, kiváltságokkal nagyra hizlalták s minden nemzetiségre áll a közmondás: "adj neki szállást, kiver a házadból".

Itt, de különösen abban a kérdésben, hogy mindenkinek legteljesebb, szuverén joga úgy élni nemi életét, ahogy akarja s tetszésétől függ, akarja-e életre hozni gyerekét vagy sem - szöges ellentétben vagyok. Én bizony nem bízom a fajgyilkos népre, mely a halált választotta, - hogy a halálba menjen. Én az öngyilkos kezéből kiütöm a revolvert, vagy a méregpoharat és levágom a kötélről. Még akkor is, ha nem akarja. Abban igazuk van, hogy embernek nem lehet beleavatkozni ezekbe a legbensőbb, legegyénibb életbe s akaratba. Egyik ember olyan, mint a másik, egyik sincs a másik fölött olyan hatalommal jogosan, legfeljebb erőszakkal. De a lét természet, az élet, az értelem Alkotójának igen.

A legfőbb és egyetlen törvényhozónak igen. Embernek csak innét van joga. És én tudom és érzem, hogy van hatalom és megbizatás - parancsolni az embereknek, a népeknek. Krisztus azt mondotta Pilátusnak, aki gőgösen hangoztatta: hatalmam van téged szabadon bocsátani, - vagy keresztrefeszíteni - "nem volna jogod, ha fölülről nem adatott volna". Íme az egyedüli jogforrás, melyre hivatkozhatik az ember.

A népbe ezt kell belenevelni, hogy nem föltétlen ura saját magának és erkölcsi életének, hanem függő viszonyban van s kötelezve van lelkiismeretben a törvényre s ha összeütközésbe jut az erkölcsi renddel - tönkre megy. Meglakol. Bele kell nevelni, hogy nem élhet vad ösztönei szerint a nemi életben sem.

Az állatban bölcsen van szabályozva az ösztön s beállítva a célra, - a faj fönntartására. Az emberben szinte korlátlan - de ha engedi, belepusztul az egyed és a faj s perverzitásokba süllyed, itt hiba van. Itt valami nagy zürzavar - itt csak erőfeszítés segít s a törvény útmutatása. Itt egyedül a katolikus morál segít, mely a házasságot szentségnek tartja és tanítja s megjelöli annak célját: finis essentialis primarius, directus est procreatio et educatio prolis.

Természetesen van még több célja is. Mivel pedig minden embernek, így a születendő gyermeknek is főcélja az Isten szolgálata és saját üdvössége, - a házasság sem profán ügy, hanem szent s elsősorban egyházi hatalomnak van alávetve és csak másodsorban az államhatalomnak. Nagy tévedés azt állítani, hogy a szülőnek joga van a magzat élete felett rendelkezni. Még az öngyilkosnak sincs a saját élete felett, hiszen az élet alkotójának a joga ez. Az élet adása sem áll hatalmában, sem önmagának, sem másnak.

A magzat élete nem függ akaratától, a szülők csak elvégzik az actust, mely föltétele az életnek, de hányszor van, hogy szeretnék s nem lesz gyerek, vagy halva születik. Ha a saját élete fölött sem rendelkezik, mennyivel inkább nem a másé fölött, - főképpen nincs joga megölni azt, aki semmi halálra méltót, büntetésre méltót nem cselekedett, (occisio innocentis). - A termés alkotója sem a szántó-vető.

A katolikus moralis az onanizmust (a bibliai Onanról, aki nem akarta, hogy a copulából gyermek szülessen, ideo introiens ad uxorem... semen fundebat in terram) v. malthuzianizmust res detestabilisnek nevezi, jure naturali prohibitum, intrinsecus malum. Legfeljebb ajánlja - orvosokkal egyetértően bizonyos időszakokban az önmegtartóztatást. Sajnos - gúny tárgya ma már az Egyház által olyan nagyrabecsült szüzesség és abstinentia. A katolikus moralis nem tartja megengedettnek a craniotomiát, - legfeljebb egy esetben, ha a gyermeket meg lehet keresztelni, - annyira előtérben áll a lélek.

Bármennyire is az élet pártján van, mégsem tekinti a foetust injustus aggressornak, még akkor sem, ha a szülő anyát a halál fenyegeti, mert a gyermeknek ép olyan, sőt több joga van az élethez, mint az anyának, mert az anya olyan aktust tett, melynek következménye a gyermek, köteles tehát a természet törvényei szerint viselni tettének következményét; viszont nem lehet jogtalan cselekedetnek minősíteni azt, hogy a foetus a természet törvényei szerint napvilágra akar jönni, tehát jogos cselekedetért nem szabad megölni.

Itt más nem használ, mint visszatérni a katolikus egyház törvényeihez. Mi szüntette meg a pogányság szörnyű bűneit? Krisztus törvényei. - És mi sodorja az emberiséget válságba? Ettől való eltérés. Hiába, népeket csak szentek tudtak kormányozni, akik sírni tudtak a szenvedővel, lehajoltak, megcsókolták a bélpoklosok sebeit, - de kérlelhetetlenek voltak a törvény alkalmazásában s a megszegőt, - a lázadót négyfelé tudták hasítani. Hova jutunk akkor, ha a cikkírók nézeteit hangoztatjuk? Mi lesz a gyakorlatban?

A Harsányi Grete által felemlített fiatal pap sokat tehet a szószéken s a gyóntató székben. Hogy a gyónás mily sokat tehet, - azt a papok tudják legjobban. Persze itt is, a pasztoráció terén is keserves munkával kell őserdőt, bozótot irtani, jeget törni. De hát ez nem minden. Itt össze kell tartani, együtt munkálkodni s akik szeretik hazájukat s ezt a népet, azok segítsék egymást.

A "Nyugat" ne engedje elaludni a kérdést, tartsa felszínen: Más lapok is. Ankétezzenek. Főleg azok, akiknek tekintély, tudás, hatalom adatott. Elsősorban a kormány; a képviselők vigyék a parlament elé ezeket az égető kérdéseket. Igenis kell ide törvény. Talán örökösödési törvény is. Mindenesetre kedvezmények nyújtása (adófizetéseknél, katonaságnál stb., a többgyermekes családoknak, - nem pedig az utálatos díjazása néhány pengővel és oklevéllel a sokgyermekes anyának. Itt nem állattenyésztésről van szó !).

Kell okos, életrevaló birtokpolitika (nem amilyen a közelmúltban volt); - kell telepítés. A paraszt mindjárt megrémül, ha látja, hogy beülnek a gazdavesztett birtokba. És csináljanak propagandát, divatos jelszavakat teremtsenek. Látjuk ezt Olaszországban, ahol helyes birtokpolitikával, telepítéssel és propagandával elérték, hogy visszatér a nép a falukba, ősfoglalkozáshoz - s egymillióval több gyerek született már az idén, mint tavaly.

Tessék ezt belevinni a szépirodalomba is. Írjanak irányregényeket. Lám V. Szarka Géza megírta az "Elnémult ajkakat" - megdöbbentő hatása van. Ne esküdjenek a l'art pour l'art elvére; igenis, az irodalom, a művészet - művészet marad, nagyon is, ha eszmék szolgálatába áll is. Tartsanak népművelő előadásokat (lehetőleg ne a helybeli intelligencia), vándorgyűléseket.

Neveljék máskép az orvosokat s az egész ifjúságot, nyissák ki előtte az élet kapuját, - engedjék ki őket a napsütötte, termékeny földre, de elsősorban neveljék erkölcs iránt érzékeny lélekre, törvénytiszteletre, erős akaratra, fensőbb rendű emberré, aki uralkodni tud önmagán és szenvedélyein, - egyébként nem használ sem állás, sem birtok, sem jó mód, csak még jobban fölszabadítják a szörnyű önzést.



 E sorok írója egy somogymegyei község plébánosa.

 Be kell vallanunk, V. Szarka Géza nevét és műveit nem ismerjük. Ép azért érdekel a cikkírónak ez a megjegyzése. A falu - mint ő is mondja - egészen külön világ, s az irodalom figyelőjét is izgathatja a kérdés: mit olvasnak s kiket tartanak nagy írónak falun?

Szabó Sándor