Vasárnap temették el a keresztúri temetőben Csóti Istvánt, a rikkancskirályt. A ravatalozóterem nem tudta befogadni a könnyesszemű jóbarátokat, száz meg száz ember didergett odakünn a szabadban is. A koporsó mellett néma gyászba roskadva hallgatta a pap búcsúztatóját a lapterjesztők vezérének özvegye és két leánya. Egy idős házaspár zokogott mellettük: a korán elköltözött tevékeny ember árván maradt öreg szülei.

És az ujságárusok százai néztek nedves szempillákkal a koporsó felé, szokatlan némaságban. E hangostorkú, fürge és vidám sereg néma lett a gyász komorságában. Apjuknak tartották Csóti Istvánt, aki sohasem felejtette el, hogy mielőtt vállalkozó lett belőle, sokszáz rikkancs főnöke, kenyéradója, ő maga is éleshangú rikkancs volt, fürgelábú lapterjesztő… De eljöttek neves lapkiadók, szerkesztők is. Ott láttuk Ágai Bélát, Lázár Miklóst, Kallós Jánost, és csaknem valamennyi Pesten megjelenő napilap kiadóhivatalának vezetőjét.

A pap megható gyászbeszédet mondott a szertartás végén, majd megindult a halottaskocsi a sír felé, beborítva rengeteg koszorúval.
Mielőtt a koporsót magába foglalta volna a föld, Frönlich Dezső a magyar lapterjesztők, Goldstein Miksa a segédmunkások, Lehoczky Károly pedig a lapkihordók nevében mondott utolsó istenhozzádot a korán elhunyt rikkancskirálynak.