Az agysejt mint villamoscsengő

A kérdés tehát nincs megoldva. Exner, bécsi kutató új magyarázattal állott elő. Közismert, hogy agyvelőnk agysejtekből áll, amelyeknek ágas-bogas nyúlványai érintik egymást. Exner kijelentette, hogy alvás idején ez az érintkezés megszűnik, az agysejtek kissé visszahúzzák nyúlványaikat.

Az állandó, logikus kapcsolat megszűnik az agysejtek között és vele együtt az ébrenlét, az ébrenlét tudata. Mint ahogy a villamoscsengő nem szól tovább, ha elvágjuk a zsinórt. Viszont ha a zsinór két végét egymáshoz érintjük, a csengő újból berregni kezd. Exner szerint ez a helyzet áll elő a felébredés percében. Az agysejtek nyúlványai megint érintkeznek egymással, úgyszólván „kinyújtózkodnak”, miután „kialudták” magukat.

Alvás állapotában leölt áltatok agyvelejének mikroszkopikus vizsgálata viszont azt mutatja, hogy az agysejtek nyúlványai minden esetben érintik egymást. Exner elméletét tehát semmi nem bizonyítja. A belső szekréció hívei is felléptek alvásmagyarázatokkal. Akadnak kutatók, akik kijelentették, hogy az alvást ugyanúgy egy külön belső elválasztásos mirigy idézi elő, mint ahogy a máj a cukortermelést és a vese a vizelet-produkciót végzi.

És pedig az úgynevezett agyfüggelék szolgálna arra, hogy szervezetünkben az alvást szabályozza. Ahhoz képest, hogy több, vagy kevesebb speciális anyagot választ ki ez az agyfüggelék, álmosodunk el, vagy leszünk éberek. Az agyfüggeléknek eddig is többféle szerepét ismertük. Ez a szerv szabályozza a test növekedését, beleszól a szervezet víz-háztartásába, sőt ő irányítja a belek izomzatának munkáját is. Most tehát még ezt az újabb feladatot is át kell vennie az említett elmélet szerint.

Éjszakai és nappali szervezet?

Még ennél is érdekesebb az a gondolat, amely az ember valamennyi belső elválasztásos mirigyét két csoportra osztja. Egyik csoport az ébrenlétet biztosítja, a másik az alvást. Szervezetünk eszerint két különböző periódussal rendelkezik, egy nappalival és egy éjszakaiaval, amelyek felváltják egymást.

Ez a gondolat teljesen figyelmen kívül hagyja a nagyagyvelőt és nem „fáradtsági mérgekkel” dolgozik, hanem belső elválasztásos mirigyek csoportjaival. Ez azért figyelemreméltó, mert ismerünk olyan primitív állatokat, amelyeknek nincs nagy agyvelőjük, általában minden lelki élet hiányzik náluk, mégis alszanak. Egyébként is van példa szervezetünkben arra, hogy a belső elválasztásos mirigyek periódusos változásokat okoznak.

Azért alszunk, hogy meg ne mérgezzen minket testünk?

Johnson angol kutató azt mondja, hogy agyunknak külön sejtjei vannak, amelyek csak alvás idején működnek. Ennek sincs persze bizonyítéka. Claparéde, francia tudós még érdekesebb magyarázattal szolgál. Szerinte nem azért alszunk, mert a „fáradtsági mérgek” elárasztják szervezetünket, hanem fordítva, azért alszunk, mert ki akarjuk kerülni a mérgek hatását.

A faji fejlődés során megtanultuk, hogy a pihenés nélküli ébrenlét káros hatással van szervezetünkre. Claparéde szerint tapasztalati úton sajátítottuk el az alvást, amely tehát nem volna egyéb, mint elődeinktől öröklött, aránylag későn megszerzett ösztön.

A megoldás: alvási központ az agyban

Economo, a nemrég elhúnyt híres bécsi ideggyógyász és agykutató, az agyvelőben külön alvási központot tételez fel. Ez önállóan is dolgozhatik - szuggesztió hatására - de legtöbbször az elfáradási mérgek befolyására idézi elő az alvást. Economo meg is határozta pontosan e feltételezett alvási központ helyét.

Az agyvelő e pontját Hess zürichi kutató macskáknál gyenge elektromos árammal izgatta, mire minden esetben alvás következett be. Ugy látszik tehát, hogy eszerint tényleg van a magasabbrendű állatnak ilyen alvási központja, amely a legkülönbözőbb ingerekre, normális körülmények között természetesen az elfáradási mérgek hatására funkcióba lép. Primitívebb állatoknál pedig a már említett ösztönös félelem a mérgezéstől Idézné elő az alvást.

Ha megtaláljuk egyszer az elfáradási mérgek pontos összetételét, akkor elképzelhető, hogy a mérgek időnkénti kivonásával a tervezetet berendezhetjük teljes alvásnélküliségre. Ez persze egyelőre még a jövő zenéje.

Berend Pál