Régi arab mondás szerint minden földi halandóban fekete pont lappang, amely gyakran sötétbe borítja az egész emberi lelket. Az európai lélekben is rejtőznek ilyen gyászos foltok, s nem múlik el év, hogy a Ruhrtól a Saarig, hol itt, hol amott ne lángolna fel a fekete fáklya s ne fenyegetné halállal és pusztulással e hanyatló és lázas európai világot.

A vonagló viszály, mely a Duna völgyének két legférfiasabb népét, a magyart és a szerbet állította egymással szembe, csak egyik fejezete annak az évezredes harcnak, amely a verduni szerződés óta vérző sebbé változtatta a Rajna völgyét, Európa északi kultúrájának ősi barázdáját, Európa sorsát nem a két dunai nemzet dönti el, amelyek ádáz haraggal csapnak össze a népszövetség ítélőszéke előtt, de mindkettő fölé egy-egy európai nagyhatalom emeli pajzsát s a háttérben áll a figyelő harmadik, hogy a magasba repítse halálthozó acélmadarait, mihelyt a küzdő felek az összecsapásban lankadni kezdenek.

Így,  ebből a szemszögből nézve megvilágosodik a magyar-szerb viszály igazi értelme és jelentősége, mint első erőpróbája, első fordulója annak a nagy párharcnak, amelynek fegyvereit most kovácsolják a creusoti és westfáliai ipartelepek, avatatlan szem elől szigorúan elzárt mélyében.

Emberi elme még nem talált elfogadható magyarázatot arra a komor titokra, amely az európai emberfajták öngyilkos és gyötrő harci vágya mögött rejtőzik. Senki se lelte még a nyitját e nagy világtitoknak, senki se tudja mi rejlik e rejtély, a magnum mysterium mundi mögött. Anyagi haszon! A háború eddig minden népnek csak pusztulást és elszegényedést hozott s hiába gyűlt halomba az arany a Banque de France acélpincéiben, a francia munkás és kispolgár szegényebb és nem él jobban, mint a nagy győzelem előtt. Állati gyilkolási ösztön? Alig, mert az európai statisztika szerint a barbár és primitív bűncselekmények száma erősen csökken egész Európában. Igaz viszont, hogy az európai ember mélyebben, kitartóbban és rendszeresebben gyűlöl, mint bármely más emberfajta.

Ezt a gyűlölködő hajlamát átültette más világrészekbe is és Közép- és Dél- Amerika spanyol köztársaságai minden értelmes ok nélkül száz év óta tartó háború állapotában élnek. Amíg a latin Amerika földjén a spanyol monarchia tartott kemény és kegyetlen rendet, háborítatlan béke uralkodott Arizónától a Tűzföldig, de mihelyt Bolivar kiverte a spanyol generálkapitányokat és zsoldosaikat, azóta az egynyelvű, egyhitű és egykultúrájú kis és középállamok szakadatlanul hadakoznak egymással.

Mióta felszabadultak ezek az amerikai államok, a gyűlölet, amely a spanyol uralom ellen lobogott lelkükben, ádáz haraggal vetítették egymás ellen, csakúgy mint a monarchia népei, amelyek a Habsburgok uralma alatt Bécs felé rázták az öklüket, nem szerették, de nem is gyűlölték egymást. Ma a gyűlölet feneketlen árkai sötétlenek közöttük s a vaksággal megvert nemzeti gőg az alig néhány milliós cseh népet belekorbácsolja abba, hogy öngyilkos merészséggel ingerelje és zúdítsa maga ellen a németség hatalmas tömegét.

A nagy tömegek nem gyűlölik, hiszen alig ismerik egymást. Olyan reménytelen hát a vágyálom, hogy valaha békében, barátságban, közös munkában egyesüljenek! Sajnos, a szeretet és a béke ma nem üzlet. A béke nem jelent gazdasági antarchiát s egekig emelhető vámokat, de még ebben a kietlen világban is az értelem és a józan ész hűvös sugára már itt-ott áttöri a gyűlölet és a szenvedély zsarátnokfalát.

Ki tudja, a történelem furcsa dialektikája talán a legizzóbban nacionalista német kancellárnak tartogatja a dicsőséget, hogy a francia-német békét megpecsételje, talán az angol konzervatívok is megcsömörlenek MacDonald  képmutatásától és Anglia kiviruló friss jólétének megmentésére megteremtik a nagy európai békét, mert az új hánorú acélszörnyei ellen ma már nem nyújt védelmet a brit flotta csillogó fémfala.

Ki tudja? a gomolygó idő ködébe, a jövendő méhébe nem lát emberi szem, amely szomorúen szegezi tekintetét a földre, mert bizonytalanabb, gyötrőbb és gyilkosabb kor még nem jutott művelt és keresztény nemzedék osztályrészéül s nem volt az európai történelemnek korszaka, amely szegényebb és árvább lett volna emberiességben és bölcsességben, mint a miénk.

Kiss Dezső