Ausztria egyik városkájában az emberek az uccákon csoportosulva meséltek egymásnak mostanában, hogy megtestesült Jack London álma, az első beszélő kutya. Míg a lakosság egyik része hitetlenül csóválta fejét e regék hallatára, a másik rész nem győzte eléggé magasztalni a kutyát, melynek hangjáról ők maguk meggyőződtek.

A város legelső vendéglőjében jelent meg este gazdájával együtt és szavaival szórakoztatta az egybegyűlt vendégeket. A jól értesültek hozzátették, hogy a kutya helyi származású és a városnak majdan még szobrot is illenék emelnie hírneves szülöttjének. Utánjárás után kiderült, hogy a legtúlzóbb elbeszélőknek is igazuk van és a tényállás a következő:

Este vacsoraidőben, midőn a látogatók már megtöltötték az éttermet, megjelent egy férfi kutyájával. Mielőtt azonban bemehettek volna, a pincérek nem akarták a kutyát beengedni, mondván, hogy állatoknak a vendéglőbe belépni tilos. Erre a kutya energikusan rákiáltott az akadékoskodó pincérekre:

„Én is érek annyit, mint bármelyik közületek és vendégeitek közül. Eszem, iszom és beszélek, mint ti és ők.” A megrémült pincérek utat engedtek az állatnak és figyelemmel kísérték a továbbiakat, mi érdemesnek is bizonyult. Gazdája leült, de nem telepedett le melléje, hanem kiválasztva a legfeltűnőbb helyet, megállt és szaltóival s különböző mutatványaival gyönyörködtette közönségét.

Midőn az érdeklődés tetőpontjára hágott, a kutya gazdájához szaladt s így szólt: „És most légy szíves, rendelj nekem is valamit, mert már egészen megéheztem a sok tornázásban”. A férfi úgy viselkedett, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne és fel sem emelve tányérjára szegezett fejét, válaszolt:

„Maradj nyugodtan és hagyjad befejezni előbb a vacsorámat. Azután rád kerül a sor”. A kutya elégedetlenül szólt ismét gazdájához: „Nagyon egyszerűen intézel el engemet, de ne gondold, hogy újból megelégszem csak a csontokkal. Még sem járja, hogy én dolgozom és te eszed a jó falatokat”.

Az emberek álmélkodva figyelték a párbeszédet. Nem tudták megmagyarázni maguknak ezt a különös esetet. Az állat ezek után elhallgatott és a szemlélők csupán annyit láttak még, hogy egy külföldinek kinéző úr telepedik le e kutya gazdájához.

Mindenki tudja vagy sejti, hogy a bebeszélő kutya rejtélye hasbeszélésen alapult.

Élt a kis városkában egy állásnélküli és éppen ezért nagyon magábavonult fiatalember, ki egész idejét kutyájának szentelte. Betanította a tanulékony állatot mutatványokra s közben hasbeszéléssel - mit még a harctéren sajátított el, midőn bajtársait szórakoztatta - űzte el túlhosszúra nőtt óráit. Mert állást hiába keresett, nem kapott.

A fiatalember családtagjai mindig nagyszerűen mulattak, mikor a kutya - hasbeszéléssel egybekapcsolva - bemutatta tudományát. És állandóan figyelmeztették a férfit, hogy ezzel a produkcióval szép jövedelemre tehetne szert, amit ő soha sem akart elhinni. Egy napon izgatottan jött haza a fiatalember huga. Barátnőjétől értesült, hogy a legnagyobb amerikai varietének igazgatója - családját meglátogatni - városukba érkezett.

Megtudta mingyárt azt is, hogy az illető hol vacsorázik és azzal a tervvel lepte meg bátyját, hogy kutyájával együtt jelenjen meg az említett étteremben. A szerény fiatalember hasztalan tiltakozott, a kislány addig erőszakoskodott, míg bátyja eleget nem tett kérésének.

Az eredmény nem késett: az az úr, aki a kutya mutatványa után a fiatalember asztalához ült, az amerikai igazgató volt, ki fényes feltételek mellett rögtön szerződtette „a beszélő kutyát”, illetve hasbeszélő gazdáját.