Minden évben újból és újból sürgetik, hogy meg kell indítani a filmgyártást Magyarországon. Rendszerint akadnak is külföldi vagy belföldi csoportok, amelyek elkészítenek egy-két filmet, keresnek vele pár ezer, de többnyire elveszítenek pár tízezer pengőt és aztán a következő évben más csoportokkal újból kezdődik az egész.

Most megint a filmgyártási lehetőségek kiszélesítését sürgetik, rámutatnak arra, hogy egy-egy hangos kép 100-120 ezer pengős költségéből művészek, iparosok jutnak keresethez, hogy a forgalomba hozott magyar film jövedelméből 50-60 ezer pengőt vigalmi és forgalmi adóban az államkincstár kap. Különösen a vidéki mozik fennmaradása szempontjából van jelentősége minden új magyar filmnek, mert azok nagy közönséget csak magyarul beszélő képpel tudnak vonzani, a német még inkább az angol szöveget nem értik ott szélesebb rétegek.

Tisztán közgazdasági szempontból is előnyös minden itthon készült film, mert egy közepes sikerű magyar hangoskép legalább 4-5 külföldi behozatalát teszi feleslegessé. Sőt kalkulálni lehet azzal is, hogy exportálhatunk is magyar filmet, ami pedig részben még valutabevételt is jelent, mint például a most készülő és Svájcba máris eladott egyik filmnél. Szakemberek szerint egy itthon készült jó film mintegy 10 ezer dollárral javítja az ország külkereskedelmi mérlegét, főleg a behozatali szükséglet csökkenése folytán.

Állandósítani kell tehát Magyarországon a filmgyártást, az ilyen irányú új export piacaiért éppen úgy kell küzdeni, mintha magyar borról vagy barackról lenne szó. Főleg azonban ankétok és hosszas hivatalos tárgyalások nélkül, intézményes rendelkezések szükségesek az egykor jelentős magyar filmgyártás feltámasztása érdekében, a premier-mozgók játékrendjébe történő beavatkozással, állami támogatással, vagy akár a legutóbb életbeléptetett csehországi rendszer követésével. A munka megindításának utóvégre ezer módja van, az a lényeges, hogy valami végre történjék egy olyan ipar érdekében, mely még exportvalutát is termelhet...