Kedden, Hindenburg temetése napján, egy percre megállítják az üzleti forgalmat a német birodalom területén. Ebben az egy percnyi csöndben, melyben a nagy hadvezér átlépi a halhatatlanság küszöbét, Mercur is néma főhajtással gyászolja Wothan kedveltjét. De e percnyi csönd után a világ egyik legnagyobb népe tovább folytatja útjait a világtörténelem országútján, hatalmas gazdaságának gépei tovább dübörögnek.

Ebben a pillanatban teljhatalmú gazdasági diktátorként új kormányos, Hjalmar Schacht, a birodalmi bank elnöke lép e gépezet mellé, hogy páratlan nehézségek közt vegye át egy nagy nemzet gazdasági sorsának intézését. Nemcsak a német gazdaság, de talán a német politika is új felvonáshoz ér vele. Az egy percnyi csönd, mint a drámában a végkifejlődés előtti szünet, talán az egész megkínzott világ drámájának utolsó jelenetét vezeti be.

Tegnap a német márka aranyfedezete már két százalékra esett. A lancashirei pamutimportőrök beszüntették a német szállításokat. A birodalom legtekintélyesebb világlapja, a Frankfurter Zeitung „Im Engpass” címen, amit legjobban így lehetne fordítani: „A Kutyaszorítóban”, azt írja, hogy „a külföldön vásárolt nyersanyagokat a német vevők nem tudják átvenni a devizahiány miatt. Csónakok és hajók fenekén, áruházak és raktárak zugaiban hevernek, megromlanak és elrothadnak”.

Azt írja továbbá a Frankfurter Zeitung, hogy „Németország ellen egyre fokozódnak az angol piac panaszai, mert a legelőkelőbb német cégek is pontatlanul vagy egyáltalán nem rendezik váltóikat”. Az állami Reichs Kreditgesellschaft július hóban megjelent félévi jelentése azt állapítja meg, hogy a devizahiány mellett az ipari termelésben most már érezhetővé válik a nyersanyagok nagyfokú hiánya és hogy „ámbár kétségkívül sok külföldi nyersanyagot lehetne pótolni, ehhez olyan hatalmas beruházásokra és olyan hosszú időre volna szükség, amellyel a német gazdaság nem rendelkezik”.

Ebben a helyzetben veszi át Schacht a gazdasági diktátor szerepét.
Hogy állott elő ez a súlyos helyzet a német birodalomban, amelynek sorsa oly közelről érdekel bennünket, már azoknál a kölcsönhatásoknál fogva is, amelyek gazdasági téren kapcsolnak össze bennünket. Politikai szempontok sohasem kergethetnek józan elméjű embereket sehol a világon abba a végletbe, hogy egy hatalmas nemzet gazdasági összeomlása árán óhajtsák politikai irányának megváltozását.

Ellenkezőleg, azokból a hangokból, amelyek Schacht diktatúráját bevezetik, arra kell következtetnünk, hogy Németország gazdasági politikájában, ahonnan pedig minden politika kiindul, az eddigitől eltérő fölfogások válnak úrrá.

A birodalmi hitelintézet hivatalos jelentése azt írja, hogy „az egyre jobban elharapódzó autarkia helyébe a nemzetközi munkamegosztás elvének kell immár lépnie a világgazdaságban, mert a nemzeti elzárkózások folytán előállott paragrafusok és rendeletek tömege alatt a világ kereskedelme megfullad s nem is lehet belátni a végét annak, ha a mai gazdasági rendszer fönnmarad.”

A német gazdaság süllyedését, mint most már ők maguk is bevallják, éppen a szabad gazdálkodás rendszerétől való teljes elfordulás idézte elő. Függetlenül a nemzetközi munkamegosztás elvétől s a belőle következő politikai követelményeitől, a legfantasztikusabb politikai módszerekkel akartak munkátlan tömegeket munkához juttatni, a végletekig fokozva föl a belső termelést s minden áron nagy kivitelt akartak a bevitelnek végsőkig való korlátozásával, ami semmiképpen sem egyeztethető össze a nemzetközi munkamegosztás gondolatával.