Akar-e a kőkorszakba utazni? – kérdezte orvos barátom. – Wells időgépe helyett felülünk a méregdrága HÉV villamosra és 30 perc alatt a barlanglakók világába érkezünk! Már ott sétálunk Budafok tabánszerű házai között. Az útmenti telkeken a földből kémények emelkednek ki. Füstölgő kémények sokasága – házak nélkül! Hátborzongató látvány!
– Hol vannak a házak?
– A lábunk alatt.

Nyolc-tízméteres mélységekben, ahol a szilákba vájt katakombák oduiban emberek élnek.
A Budatétényig terjedő hegyoldal barlangokkal van aláaknázva, Budatétény lakosságának 30 százaléka barlanglakó. Ezeket az állati ólaknak sem megfelelő odukat a levegő át nem járja, a sziklafalak vizesek és penészesek, talaja nyirkos, melyből egyszerre csak forrás fakad s kiönti a mélységek lakóit, mint az ürgéket! Nagy esőzések idején a földalatti város barlangjait elárasztja az árvíz, ilyenkor a tűzoltók sietnek a lakók segítségére.

Budafok őslakói vájták e lakásokat a sziklahegyekbe, a szőlő- és gyümölcskertek alá. Ott éltek, dolgoztak s az apáról fiúra szálló vagyont gyarapítva, megépítették városi házaikat. Az üresen maradt barlangokat bérbe adták!

Visszahökkentő bűz fogad, mikor belépünk Boda Miklós cipészmester földalatti lakásába, ahol negyedmagával él, két sápadt gyermekkel és beteg feleségével. Alvilági homály, penészgomba szaga és kriptai nyirkosság lehellete árad.
– Száz pengő lenne az évi bér, – szól – ha tudnám fizetni...
A Török ucca alatt lakik Bleicher Antalné három tüdőbajos gyermekével. Zokogva mondja:
– Uraim, a Saját Otthon Szövetkezetnek 275 pengőt fizettem, éheztem, sziklapincében laktam négy évig, csakhogy fizetni tudjak. Most a pénz is elveszett, a gyermekek meg tüdőbajt kaptak...
Adamszkinénak kilenc gyereke van, nyolc fiú, egy leány. Az ura kőműves, van munkája, két fia is dolgozik. Megélnek. Mindegyik gyerekre jut egy karéj kenyér. Nevetve, jókedvűen felel:
– Nyolc fiam van és mindegyik fiamnak van egy lánytestvére!

A Hosszúhegy ucca a barlangváros előkelő negyede, olyan, mint Pesten a Belváros. Az ittlakók legtöbbje ház-, illetve barlangtulajdonos. Nun Andrásnéhoz lépek be, ágyon fekszik; rémesen köhög.
– Nem cserélném el tíz épült házért ezt a barlangot! – mondja a vénasszony. – Nem kell félni a tűztől, meg szép a kilátás. Hét gyermeket neveltem fel ebben a sziklaházban...

A konyhaablakon át a Dunára látni és Csepel-sziget kéményerdőire. Megjárva ezt a dantei alvilágot, már a budai hegyoldal tavaszi levegőjét szívjuk.
– Budafok és Budatétény katakombáiban – szól orvos barátom – 3000 ember él! Hogy egészségügyi és erkölcsi szempontból ez mit jelent, azt nem kell magyarázni. A város anyagi ereje kicsi ahhoz, hogy ezt a szörnyű problémát megoldja.

Jön a villamos kezet fogunk.
– Ön a kőkorszakból – így búcsúzik – már vissza is érkezett a huszadik századba. De nekem itt kell maradnom az alvilág elkárhozottai és betegei mellett.