Ruttkay Ude zöld füzetben számol be az Alföld öntözésével kapcsolatos tervei költségkérdéseiről és új terveiről. Polemizál egyik-másik képviselő parlamenti felszólalásával és közbeszólásával, különösen azokéval, akik a költségjegyzéket kifogásolták. Ezek a költségek az állampénztárból fizettetvén ki, – természetesen minden képviselőnek joga van ahhoz, hogy a költségjegyzéket szóvátegye.

Viszont az állam erre illetékes szervei kormányfelelősség mellett voltak hivatottak eldönteni, mennyit érnek és mennyit nem érnek Ruttkay munkálatai. E felszólalások alkalmából hangsúlyoztam, hogy ebben a kérdésben ma már – post festa – nem az a fontos, vajjon egy-, kettő- vagy háromszázezer pengővel többre, vagy kevesebbre taksáltatott Ruttkay úr buzgalma. E vitából magasan kiemelkedő az a momentum, hogy Lázár Miklós képviselő felszólalására a miniszterelnök milyen választ adott.

Ruttkay zöld füzete is bizonyítja, mennyire fontos volt, hogy Lázár Miklós ezt a vitát a magyar képviselőházhoz méltó szintre emelje. Lázár minden oldalról megvilágítva a tényállást, nagyon helyesen hangsúlyozta, hogy épp a pusztító aszály esztendejében kötelessége Magyarország miniszterelnökének figyelmébe ajánlani, hogy reá vár a feladat Széchenyi István végrendeleti végrehajtójaként az Alföld öntözése ügyét gyorsan és keményen kézbevenni.

Ha a kérdés időszerűsége tekintetében negatív is a miniszterelnök válasza, elvi tekintetben helytálló volt, mert elismerte, hogy a nemzetnek ez a kötelességérzete benne is él, de sajnos, ma nincs abban a helyzetben, hogy e végrendelet végrehajtását vállalhassa. A miniszterelnök nem mondta, de kicsendült válaszából, hogy a megvalósítás legfőbb akadálya trianoni helyzetünk…

Ruttkay zöld füzete aláhúzottan hangsúlyozza, hogy az ő tervezete a trianoni határokon belül tiszai megoldásra van felépítve, tehát döntési körünk keretében mozog. Ez tény. De ezzel szemben megállapítottuk már, hogy az angolok Duna-Tisza magascsatornával kombinált terve is keresztülvihető, még pedig jelentékenyen alacsonyabb költségelőirányzattal, mint Ruttkayé.

Egyébként is az angolok az előirányzott ötmillió fontot huszonötesztendős törlesztésre, haladéktalan hatállyal és olcsó kamattal prezentálták. Mialatt Ruttkay úr buzgalommal halmozta „az előmunkálatokat” és kétségtelenül a körül is ügyesen szorgoskodott, hogy a pénzt előteremtse; azalatt az angolok és illetve azok, akikkel az angolok az ügyet kézbefogták, cselekedtek. Az ajánlattévő angol cég, az irrigációs munkában harmincesztendős multtal és világhíre komolyságával tette meg az ajánlatot a magyar kormánynak.

Ez az ajánlat, mint ezt Lázár Miklós képviselő a képviselőházban bejelentette, egyik volt pénzügyminiszterünk, Hegedüs Lóránt tevékenységének köszönhető. Ha nem jön közbe a bankrendelet, az ajánlatot az angolok mindvégig állták volna. Bethlen István, majd Károlyi Gyula miniszterelnökök a szakminisztériumokkal letárgyalták azt. Az ajánlat minden tekintetben helytállónak találtatott.

Ruttkay arról is ír, hogy tervezete és elgondolásai Kanaánná változtatnák az országot!
Ez valóban helytálló megállapítás. De Lázár Miklósnak azzal a korrekciójával, hogy Széchenyi István ezt már száz esztendővel előbb állapította meg. És majd ha valóban aktuális lesz, hogy egy miniszterelnök kézbe vegye az akciót, az akkor mérlegelendő műszaki, pénzügyi és teherbíróképességbeli szempontok fogják eldönteni, miképpen nyuljon hozzá az ország Széchenyi végrendelete végrehajtásához. Lázár Miklós nemzeti bizottság kezében látná legjobb helyen az ügyet.

Ruttkay a füzetében valamiféle új pénzügyi terv körvonalaira is célozgat.
A miniszterelnök parlamenti nyilatkozata után e célzásnak sok értelmét nem látom. Különben az a kérdés is felmerülhetne, nem találhatnának-e az angolok, vagy mások, ma is Ruttkay úrnál jobb módot a probléma megoldására? Hiábavaló buzgalomnak kell tekintenünk e nagy probléma körül minden privilegizált jellegű szorgoskodást. Széchenyi végrendelete végrehajtását nem lehet elintézni – suba alatt...

Bíró Pál