Érdekes terv megvalósitásán dolgozik néhány hét óta a főváros közjótékonysági ügyosztálya. Arról van szó, hogy uj alapokra fektetik az inségesek ellátását és az eddigi pénzbeli segélyezés, vagy szegényházi ellátás helyett az arra rászorulókat a falvakba adják ki és az ellátási költségeket a főváros viseli.

Tulajdonképpen nem uj dolog ez, mert a lelencgyerekeket és a nem közveszélyes elmebetegeket már régóta ilyen módon tartja el a főváros. Ha most a főváros át akar térni arra, hogy az inségeseket is vidéki ellátásba adja, ez azért van, mert ez a vidéki ellátás kevesebbe kerül, mintha a budapesti szegényházakban helyeznék az inségeseket – már amennyiben valamennyi részére hely volna – és a vidéki ellátás többet jelentene az inségesek részére, mint az a néhány pengő segély, amit azoknak a családoknak adhat a főváros, akiknek már nem jut hely a szeretetházban.

A főváros számadásai szerint egy szegényházi ápolt havi ellátása 42 pengőjébe kerül a városnak, a vidéki ellátásért pedig 10 pengőt akarnak havonkint fizetni azzal az indoklással, hogy a 10 pengő felett még egyéb költségek is terhelik a várost.

Először is az illető szegénynek utazási költsége, amit a fővárosnak természetesen meg kell fizetnie. Azután ha betegség fordul elő, gyógyszer, orvos vagy kórházi ápolási költség, ami a fővárosban, a város saját kórházaiban, természetesen sokkal kevesebbe kerülne; végül az is előfordulhat – még pedig elég gyakran – hogy a vidékre kiküldött szegény meghal s akkor a temetési költségek is a fővárost terhelik. De mindezeken felül még egyéb költségei is volnának a fővárosnak, nevezetesen ellenőrzési költségek, mert a város saját közegeivel akarja ellenőriztetni azt, hogy a falura kiküldött szegényei valóban megkapják-e mindazt, ami havi 10 pengőért jár nekik.

Természetes, hogy a főváros azért választja ezt a megoldást, mert megtakaritást akar elérni, de a megtakaritásnak nem az a célja, hogy a szegényügyi költségeket csökkentsék, hanem az, hogy a rendelkezésre álló pénzből még több inségesnek juttathassanak. Jelenleg körülbelül tizenkétezer családról gondoskodik a főváros, de az arra rászorulók száma sokkal nagyobb. Csak egy félórácskát kell eltölteni a közjótékonysági ügyosztály valamelyik szobájában és nézni, hallgatni a segélyért folyamodók végtelen sorát, hogy belássuk, milyen nagy szüksége van a fővárosnak, hogy minél több embernek juttathassa a létfenntartás minimumát.

Kevés a havi tiz pengő, azt a fővárosnál is tudják, de abból indulnak ki, hogy az élelmiszerek ára a vidéken sokkal alacsonyabb, mint a fővárosban és ugy látszik, hogy ez a szólás-mondás is eszébe jutott a főváros urainak, hogy ahol öten ülnek asztalnál, ott a hatodiknak is jut ennivaló.

Pest vármegye már körkérdést is intézett a megyében levő községekhez, hogy melyek vállalnának el ápolásra fővárosi szegényeket és az eddig érkezett válaszokból az látszik, hogy a falu megértéssel fogadja a főváros elgondolását. Igaz, hogy nagyon kicsi pénz az a tiz pengő, de falun mégis több, mint Budapesten. Kenyér csak akad, meg valami hozzávaló is s a fővárosi szegényeknek nincsenek nagy igényeik. És elsején mégiscsak jól jön az a tiz pengő, amit a főváros fizet értük.

Meg aztán nem is ez volna az első eset, hogy a falu siet a maga megértésével és áldozatkészségével a főváros segitségére.