- Mint már említettem - mondta még Dubsky Leontin, - a kutyaidomításhoz elsősorban türelem szükséges. Az, aki ezzel nem rendelkezik, ne is foglalkozzék kutyákkal. A kutya nagyon érzékeny állat és természetesen mese az, mintha a kutyákat veréssel idomítanák.

Sőt eléggé köztudomású az a tény, hogy az a kutya, amely csak egyszer is verést kapott a gardájától, soha többé nem lesz idomítható. Hiába a szép szó, türelem, szeretet, nem lehet elfeledtetni vele a verés emlékét. Az ilyen kutya félénk lesz, meghunyászkodik és az artista akár mingyárt el is ajándékozhatja, mert sem színpadra, sem porondra nem lehel kimenni vele.

A „polgári” kutyák idomításához is sok türelem kell. Az, aki szereti kutyáját, eljátszadozhat vele és közben néhány mutatványra taníthatja meg. A legelső ilyen mutatvány az, amikor eldobunk egy tárgyat és azt elhozatjuk vele. Ennek a mutatványnak igen egyszerű titka van.

Előveszünk egy darab töpörtyűt, megszagoltatjuk a kutyával, majd egy darab selyempapírba csomagoljuk és messzire eldobjuk. Közben pedig szólítjuk a kutyát: „Boby, gyere!” A kutya eliramodott a papírosba csomagolt töpörtyűért, felkapja és lábunk elé hozza. Ott kicsomagolja és megeszi.

Ezt a mutatványt addig gyakoroltatjuk, amíg már az üres papirost is a lábunkhoz hozza. Később pedig papír helyett más tárgyat is használhatunk.

A kutya naponként csak egyszer ehet, ez az etetés az artistakutyáknál az előadás után van. Sok kutyatulajdonos követi el azt a hibát, hogy folyton enni ad kedvencének. Ez súlyos hiba, mert a kutya ellustul, elhízik és elveszti rugalmasságát. Ezekből lesznek az úgynevezett ideális dívánkutyák.